Nincs olyan ember, akinek ne volna felesleges ruhája. Erre az egyszerű tételre építette vállalkozását egy építőiparban megcsömörlött közgazdász, aki Reruha nevű újrahasznosító üzletével nemcsak a feketeöves impulzusvásárlók, turkálómániások és shoppingolással vigasztalódók tömegének ad reményt, de a holmik körforgásban tartásáért a Föld is hálás lehet.
– A barátnőmmel mi is küzdöttünk azzal, hogy tele a szekrényünk szoknyákkal, nyári ruhákkal, felsőkkel, már a barátokkal cserélt ruháinkat is meguntuk – emlékszik vissza a kezdetekre Juhász Ágnes, aki azért mondott búcsút építőipari karrierjének, hogy valami jót tegyen a világgal. A Kosztolányi Dezső téren 2019 őszén indított vállalkozás abban különbözik egy hagyományos turkálótól, hogy ide a vevők hozzák be saját jó állapotú, szezonális ruháikat, nem pedig külföldről érkező bálás textíliák közül lehet válogatni. – Mindegyik ruhának lelke van, hiszen aki hordta, szerette őket. A csereberére épülő rendszerben kialakul egy személyes kapcsolat a vevők között, ami családiassá teszi az egész vásárlást – mondta a boltvezető, aki szerint emiatt az ide betérők jelentős része törzsvásárlóvá válik.
Ha adsz is, kapsz is
A Reruha egyszerű elvre épül: ha beviszed a használt ruhád, ellenőrzik a minőségét, majd pontot adnak érte, amiért vásárolni lehet. Ha megtetszik valami, a felét pontban, a felét forintban tudod kifizetni. Így a vásárlók kedvező áron jutnak jó minőségű használt ruhákhoz, és a minőségi követelményt sem nehéz teljesíteni. Csupán annyit kérnek, ne legyen a ruha lyukas, foltos vagy túl bolyhos.
Pusztító göncök
A ruhák körforgásban tartására Juhász Ágnes szerint égető szükség van, mert a ruhaipar a világon a második legnagyobb vízigényű iparág, teljes környezeti terhelését tekintve a legkárosabb emberi tevékenységek egyike. Egy pamutpóló elkészítéséhez 2700 liter vízre van szükség, ami nagyjából megegyezik egy felnőtt 2,5 éves folyadékszükségletével. Abban, hogy a ruhaipar ökolábnyoma óriásira nőtt, jelentős szerepe van a fast fashion üzletláncok futótűzszerű terjedésének. A hamar tönkremenő termékek gyors gyártására, olcsóságára, magas forgalomra épülő modell magában hordozza a túlfogyasztást. A fast fashion az impulzusvásárlásra épít: a rendkívül alacsony ár olyan holmik megvételébe hajszolja bele az embereket, amelyekre valójában nincs szükségük.
A fast fashion azonban nemcsak felgyorsítja a ruhaneműk szeméttelepre kerülését, de több más szempontból is környezetpusztító. A költségek alacsonyan tartása miatt hosszú ellátási láncban készülnek a termékek, gyakran az előállítás minden fázisa más országban zajlik, így a ruhák akár többször is körbejárják a Földet – rengeteg károsanyag-kibocsátással –, mire eljutnak a vásárlóhoz. Ha mindez nem lenne elég, egy kiló textil előállításához fél kiló, az emberre és a környezetre is káros vegyszert használnak a gyapottermesztésben és a gyártásban. Az előállítás során jellemzően a legkárosabb energiaforrást, a szénenergiát veszik igénybe a szektorban.
A divatcikkek növekvő fogyasztása és rövidülő élettartama miatt jóval több hulladék keletkezik, mint néhány évtizede. Az újrahasznosítás azonban elenyésző mértékű: a világon előállított ruhafélék mindössze egy százalékából lesz ismét ruha. Egy 2015-ös adat szerint az előállított textilek 73 százaléka végzi szeméttelepeken. A túltermelés is megrendítő: 2015-ben Hollandiában 21 millió ruhadarabot nem tudtak eladni, a teljes kínálat 6,5 százalékát. A H&M 2018-ban azt közölte, hogy 4,3 milliárd dollár (1315 milliárd forint) értékben maradtak eladatlan ruhái. A svéd lánc ezeket részben erőművekben égeti el, 2017-ben például 15 tonna jutott erre a sorsra.
Szemét helyett újjászületés
Juhász Ágnes legfontosabb célkitűzése az volt, hogy az üzletében kapható holmik semmiképp se kerüljenek idő előtt a szeméttelepre. Ezért azokat a darabokat, amelyeket nem tud értékesíteni, adományként adja tovább. Az elmúlt évben több alkalommal küldtek ruhát a Szent Imre Kórház Traumatológiai Osztályára, a Bolyai Gyermekotthoni Központ kerületi gyermekeinek, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak pedig kiemelt támogatóivá váltak, sőt, önkormányzati dolgozóknak is adtak már ruhákat.
– Támogatunk egy kaposvári anyaotthont, de azoknak a balesetet elszenvedett betegeknek is kínálunk fel öltözéket, akikről beszállításuk során le kell vágni a ruhát, és nincs hozzátartozójuk, aki pótolná azokat – számolt be a tulajdonos. Az, hogy nem tudtak eladni egy darabot, nem jelenti azt, hogy gyengébb minőségű: sokszor az eredeti címke is ott lóg rajtuk. Az újrahasznosítást maximálisan kiaknázó Reruha vezetője takarékosságra és környezetvédelemre szeretné nevelni a budapestieket, akik sokszor el sem tudják képzelni, hogy az ország peremvidékein milyen döbbenetes nélkülözésben élnek az emberek. – Van, aki már csak ezért is vásárol itt szívesen. Jönnek szkeptikusok is, akik többségéből aztán rendszeres vevő lesz – mondja Ágnes, aki félre is teszi vásárlóinak, ha olyasmi érkezik, amit korábban kerestek. A vevő- és környezetközpontú szemlélet pedig minden jel szerint kedvet csinál a „reruházkodáshoz”.
T. D.
