Az albertfalvai asztalos karrierje

Mahunka Imre (1859–1923) karrierje Albertfalván kezdődött – az egykor önálló kis településen már a 18–19. században jó pár asztalos, bútorkészítő megtelepedett, dolgozott, látta el áruval a közeli, mind jobban fejlődő Budát és Pestet. Közülük talán Mahunka vitte a legtöbbre, akinek jelentős gyára, üzlete lett, sőt, parlamenti képviselővé is választották.

Bár sikereinek csúcsán Mahunka Imre már nem Albertfalván élt, és üzeme is a pesti belvárosban működött, szülőföldjétől sosem szakadt el. Végrendeletében vagyona tekintélyes részét az albertfalvai katolikus templom létrehozására hagyta – Bethlen István képviselőjeként és Albertfalva szülötteként ez talán nem is meglepő tőle. A rokonok pereltek, mert maguknak akarták az örökséget, ám végül ebből a pénzből épült fel a templom, amely 1941-re készült el. A ’30-as évek derekán Mahunkáék egykori szoba­leánya – aki egy ítélet szerint Mahunka Imre „törvénytelen” gyermekének anyja volt – elérte, hogy az egyházközség havi 50 pengő gyermektartást fizessen neki az örökségből. Az ügyet a korabeli lapok meglepően részletesen tárgyalták, a bútorgyáros hírnevének azonban ez sem ártott.
De vissza a bútorokhoz. Bár ma is fel-felbukkannak Mahunkától származó szekrények, ágyak és egyebek – számolt be Mika Edit, aki régóta foglalkozik Újbuda helytörténetével –, működését ma leginkább a családias albertfalvai helytörténeti kiállításon ismerhetjük meg. A gyűjteményben akad masszív kétajtós szekrény, határozott vonalú, szigorú ágy, valamint üknagymamánk tükrös fésülködő asztalkája is. Egy sarokra onnan pedig megtekinthető Kisfaludi Strobl Zsigmond szobra, amely feleségével együtt ábrázolja a híres bútorkészítőt.

Mahunkának már az apja is asztalosként dolgozott, ő lett a helyi ipartestület első elnöke. Fia, Imre hamar megszerette a csiriz szagát, a gyalu surrogását – kitanulta apja mesterségét, majd a kor szokásai szerint nyugat-európai tanulmányútra indult, hét évig vissza sem jött. Valószínűleg nemcsak bútorokat tervezni tanult meg, nemcsak a korszerű technikát sajátította el, de az alapvető üzleti fogásokat is. Ügyes kezű asztalos sok akadt a környéken, bőven termett a konkurencia, ő azonban üzleti érzékével kiemelkedett az átlagból. Üzemszerű termelésre állt rá, sokat foglalkozott a kereskedelemmel, az eladási lehetőségek bővítésével, ma úgy mondanánk, a marketinggel.

A világhírnévre szert tett Thék bútorgyárnak az I. világháború előtt már 400 dolgozója volt, Mahunkáéknak csak 50, de ezzel is ott szerepeltek a legnagyobbak listáján. Ráadásul sorra jöttek a sikerek. 1897-ben Mahunka Imre a brüsszeli iparművészeti tárlat magyar részének egyik rendezője, kiállítója lehetett; 1900-ban az akkor nagyon jelentős eseménynek számító párizsi világkiállításon aranyérmet kapott egy hálószoba-berendezése, amelyet Faragó Ödön iparművész tervezett. Büszkén jelenthette, amikor visszatért a fény városából a gyorsan fejlődő Budapestre: „A jelenlegi párisi és londoni teljesen exkluzív irányú, stilszerűség tekintetében nagyon magas fokon álló műbútor tárgyak előállítását, valamint teljes lakásberendezések dekoracionális művészetét behatóan tanulmányoztam és a műtárgyak alkotását saját, helybéli gyáramban bevezettem.”

Budapest robbanásszerűen gazdagodott ezekben az években. Fényűző paloták sorát húzták fel, egyre több polgári lakás épült, szükség volt tetszetős bútorra, nívós belsőépítészeti megoldásokra, a tekintélyt parancsoló faburkolat vagy belső lépcsősor sem számított ritkaságnak. Mahunka Imre hamarosan már a császári és királyi udvari szállító címmel is rendelkezett – ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy Ferenc József az ő székén ült, az ő asztalánál evett volna, de biztos jól mutatott a vállalkozás cégérén, levélpapírján. A cég nemcsak lakásokat bútorozott be, például a pesti járásbíróság Markó utcai épületét is ő rendezhette be.

Szakmájának erősítésében is fontos szerepet töltött be, szívügyének tekintette az ifjú asztalosok képzését, iskolájuk megszervezését. Sikereinek csúcsán lett országgyűlési képviselő – ma már nehéz megmondani, jó politikai kapcsolatai segítették-e az üzleti életben, de az biztos, hogy ismertsége ezzel továbbnőtt. És az is vitán felül áll, hogy saját erejéből jutott sokra, kétkezi mesteremberből lett jól menő gyáros, módos polgár, közéleti férfiú.

D. J.

Egy szobor hazatalált
Az albertfalvai kiállítástól érdemes egy sarkot elsétálni addig a bizonyos kétalakos szoborig, amelyet a főváros rendelt a Mahunka házaspár halála után. Alkotója, Kisfaludi Strobl Zsigmond a kor legnevesebb szobrászai közé tartozott – Újbudán áll a Szent Imre herceget bemutató munkája, az ő műve az Országház előtti korábbi Kossuth-szobor, valamint a Gellért-hegyi Szabadság-szobor is.

A Mahunka házaspárt ábrázoló kompozíció, amelyet Horthy Miklósné avatott fel, eredetileg a II. kerületi Kavics utcában lévő nyaraló előtt állt, amelyet Mahunkáék a fővárosra hagytak gyermekotthon céljára. Később egy óvoda került oda, a szobor elfelejtődött, benőtte a növényzet, lassan pusztult. Véletlenek egész sora kellett hozzá, hogy méltó helyre, köztérre kerülhessen. Egy kerületi orvos, dr. Máté Róbert egyik páciense megdicsérte az albertfalvai lokálpatrióta doktor bútorait, ő pedig büszkén közölte, hogy azok egy odavalósi híres asztalos, Mahunka Imre művei. A látogatónak rémlett, hogy ő látta valahol Mahunka szobrát, ezután indult az expedició, és találták meg az alkotást egy őstölgyes mélyén. A lokálpatrióták ezt követően megszervezték, hogy a szobrot modellje egykori szülőhelyén állítsák fel újra.

A bronzalakok előtt ácsorogva felvetettem Mika Editnek, milyen áhítatosan néz fel az ülő feleség az urára – ő inkább úgy látja, hogy a férj tekint meghitten a feleségére. Egy szeretetben élő, sikeres albertfalvai házaspár emlékműve ez.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support