Színes

Gazdagrét: jubileumi történelemóra

Idén ünnepli 40. születésnapját az egyebek között a Szomszédok című teleregényről és az Árpád-kori leletekről elhíresült Gazdagrét. Négy évtizede költöztek be az első lakók...

A jó alkotás lehetőséget ad a szabad asszociációkra – emlékmű a Feneketlen-tónál

A Feneketlen-tó Villányi út felőli végén áll évtizedek óta egy hatalmas kőtömbökből összerótt emlékmű, az Antifasiszta egyetemisták emlékműve (amelyet helyenként a Magyar Ifjúság Szabadfrontja...

Elfogult ajánló

Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet...

Jogtudatosító workshop szülőknek

Szülőknek szóló workshopot indított el a Társaság a Szabad­ság­jogokért (TASZ) és a Magyar Anyák mozgalom. Az első budapesti alkalmat a B29 Ifjúsági Közösségi Térben...

Készül a közösségi park

Javában folyik a közösségi park építése az Etele 38. mögötti területen. A területen lévő régóta kihasználatlan aszfaltos sportpályát elbontják, helyére négy új petanque-pálya kerül....

Kitüntetett tűzoltó alezredes

Március 27-én a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2023. évi értékelő és feladatszabó értekezletén polgármesteri dicséretet kapott Jambrikné Magosi Hajnalka tűzoltó alezredes Újbuda...

Tisztább lett Kelenföld vasútállomás és környéke

Idén is összefogott partnereivel a Budapesti Közlekedési Központ: a forgalmas köztereket érintő, a mindennapi alapfeladatokon túlmenő közös köztisztasági és közrendvédelmi akciósorozat célja, hogy a...

Tavaszi koncert Albertfalván

Ha már tavasz van, legyen tavasz! címmel adott műsort Csák József operaénekes és az AKH Opera- és Dalstúdió március 17-én az Albertfalvi Közösségi Házban....

Kilencvenévesen Újbudán

Kerületi lakókat köszöntött születésnapjuk alkalmából Varga Gergő önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke. Az önkormányzat jókívánságait először Beke Albertnek adta át, aki a...

Járdafelújítás a Szalóki utcában

Készül a vízáteresztő burkolat a Szalóki utcában: az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez megoldás lehet azokon a területeken, ahol az egy-egy nagyobb esőzés után...