Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Saját élet
Eljött az idő, hogy a ’60-as években született korosztály szerzői – tehát kortársaim, a mai hatvan körüliek – összegezzék eddigi életüket. Ennek a törekvésnek izgalmas darabja Szilasi László új regénye, a Saját élet. Persze a sokat tapasztalt szerző tudja, az ő életét nem lehet a szülei, nagyszülei életének ismertetése nélkül értelmezni. Mindaz, amit a felmenőinktől, a felmenőinkról tudunk, valamiképpen meghatározza az életünket. Regény – írtam az előbb, de nem úgy regény semmiképpen, ahogy a szokásos regények. Apró, néha csak féloldalas sztorik sorakoznak egymás után, első pillanatra meglehetősen lazán kapcsolódva egymáshoz, de a végére mégis csak kikanyarodik ebből egy történet, egy valódi családregény.
A Szegeden élő irodalomtörténész műve talán Temesi Ferenc Por című, szintén jelentős részben Szegeden játszódó könyvéhez hasonlít. Ott szócikkek a rövidke részek, mintha egy furcsa szótárat olvasnánk, itt gyors fejezetcímek adnak eligazítást, mi is következik. Egymáshoz tehát lazán kötődnek – kipróbáltam, mi lenne, ha nem sorban olvasom őket, hanem összevissza. Lehet, így is érdekes, valahogy mégis úgy van az egész kitalálva, hogy lapról lapra érdemes haladni, ahogy a „valódi” regényeknél szoktuk.
A rövid sztorikon átzúg a történelem, a szász, szlovák, valamint görög zsidó felmenők élete. Ez utóbbiaknak téglagyáruk volt Szarvason, minden téglán ott a Dávid-csillag, amit aztán ’45 után könnyen át lehetett alakítani ötágúra, „s a számukra oly fontos vörös szín már eleve megvolt”. Vagy a magántörténelem: miként nem sikerül felszedni a kis szép arcú, szomorú lányt a nevezetes szegedi mulatóban, a Retróban egy táncos éjszakán. A kötet második fele – Egy nap (alföldi történetek) – már hagyományosabb szerkesztésű, de a helyszínek, a világ, a szereplők között igazán nagy az átfedés. Ez tulajdonképpen maga a szerző, Szilasi László.
(Szilasi László: Saját élet, Magvető 2023.)
Az örök Tartuffe
Tartuffe örök – jól eltalált alakja, ha a színpadon látjuk, rögtön eszünkbe juttatja azokat a hasonló figurákat, akikkel a mindennapjainkban kénytelenek vagyunk találkozni. Bagossy László rendezése ráadásul Parti Nagy Lajos zseniális szabad fordításán alapul, úgyhogy már meg is érkeztünk a mi korunkba. Remek színészi alakítások: Nagy Zsolt, Znamenák István, Pogány Judit, Kerekes Éva, Csuja Imre és a többiek teszik valóban jó szórakozássá ezt az előadást. Azt, hogy Molière mit szólna egy efféle adaptációhoz, persze nem tudjuk, de mindegy is. A nagy művek azért jelentősek, azért játsszák őket évszázadokon át sikerrel, mert a néző nem afféle múzeumi darabot lát, hanem értő kezek feldolgozásban valami mait, mához szólót. A tárgyak, a ruhák, a bútorok változnak körülöttünk, de az emberi természet úgy fest, nem sokat. Akkor meg miért kellene a régi világ rekvizítumai között, régi nyelven előadni az effélét?
Két és fél óra, de fogadjunk, egyszer sem kapsz a telefonod után, hogy megnézd, mennyi van még hátra belőle.
(Molière: Tartuffe, rendezte Bagossy László, Örkény Színház)
D. J.
