Hét újbudai épület csatlakozott a május 11-i hétvégén megrendezendő idei Budapest100 házai közé. A tizennégy éves építészeti és kulturális fesztivál ezúttal a ’70-es évek épített örökségét mutatja be. A XI. kerületben többek között az MTA Budaörsi úti Kutatóházát, valamint a Bartók Béla út 48. alatti lakóházat lehet megismerni. A mostani alkalom különlegessége, hogy lehetőség nyílik megszólítani a házak építészeit, tervezőit, az ingatlanok első beköltözőit, az intézmények legelső dolgozóit.
A 84 esztendős Őri Gyula és felesége fiatal házasok voltak a ’70-es évek elején, amikor sikerült lakást venniük a Bartók Béla út 48.-ban; 330 ezer forintot fizettek érte, ami az akkori havi 2-3 ezer forintos fizetésekhez képest komoly pénznek számított. Mint mondja, abban az időben sok házat épített az OTP, többek között ezt is. Két évet kellett várniuk, de nagyon örültek, hogy liftes, távfűtéses otthonba költözhettek. Úgy emlékszik, protekció kellett, mert minden ingatlanra több jelentkező volt. (Még náluk is szerencsésebbek voltak azok, akik lottónyertesekként kaptak itt lakást a legfelső szinten.) Annak idején előszeretettel jártak le a Bukarest presszóba, a Kis Borostyánba vagy az Arany Hordóba. Ma már más az utcakép, a Bukarest helyén például egy drogéria található.
A Bartók Béla úti épületet Törőcsik Sándor, a Lakóterv építővállalat építésze tervezte, a kor ízlésének és költséghatékony megoldásainak megfelelően olyan minimalista dekorelemekkel, mint a dísztégla és a mozaik. A ’70-es években nem volt szempont a természetközeliség, de a folyosók üvegfalúak, hogy legalább némi fény bejusson. (A Budapest100 hétvégéjén szervezett sétára várják a játékos modern építészeti stílus iránt érdeklődőket.)


Kívülről csúnyább az MTA Kutatóház Budaörsi úti szürke toronyépülete. Az 1006 panelelemből álló homlokzat eredetileg ragyogóan fehér volt, sötétszürke végfalakkal. – Eltelt ötven esztendő, és a küllemével nem történt semmi, bekoszosodott, hát úgy néz ki, ahogy kinéz – meséli a Budapest100 önkéntes kutatója, Vadász Ágnes. – A létesítmény tervezője Tóth Dezsőné Schilling Erzsébet volt, akinek saját bevallása szerint ez az egyik kedvenc épülete. A ház koncepciója már 1967-ben megvolt, de csak 1978-ra fejezték be az építkezést – állítólag az is lassította, hogy a szomszédságában lévő laktanyából kifogásolták, hogy a 13 emeletes épületről át lehet majd látni oda. A belsőépítészeti munka Krencsey Ivánt dicséri. A legimpozánsabb az előadóterem, ahol a mustársárga bársonyszékek harmonizálnak a terem zománcozott tartóoszlopaival, azok mintája pedig visszaköszön az ajtók fogantyúján. Nemcsak a vizualitás iránt érdeklődőknek nyújt izgalmakat a létesítmény, hanem például azoknak is, akik megnéznék az akusztikai kutatórészleg egykori süketszobáját. A Budapest100 idején sok ehhez hasonló részletet lehet megtudni: a program szakmai nappal kezdődik (május 9.), sétanappal folytatódik (május 10.), majd a hagyományos nyitott házak hétvégéjével zárul (május 11–12.). A XI. kerület érdekességei közül megtekinthető lesz az Allende park, a Fehérvári úti lakótelep, a BME Vásárhelyi Pál Kollégiuma, a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium és a Tétényi úti üzletközpont. A részletes program a budapest100.hu honlapon található.
F. E.





