Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Színház cirkusszal
Minden rossz jel ellenére a budapesti színházi világ még mindig sokszínű. A hagyományos darabok mellett egészen finom csemegék is találhatók, közéjük tartoznak a Loupe Színházi Társulás produkciói. Ez a nemrég alapított együttes valóban független – ezért azt adhatják elő, amit maguk jónak látnak, és amire bejön a közönség. Fiatalok, lelkesek, reményteliek.
Egyik új előadásuk A kezdet/vége. Az nem állítható, hogy egészen eredeti témát dolgoznak fel. Adva van egy ifjú pár, a nő nemsokára szül, ám a háztartás még finoman szólva sincs felkészülve az újszülött érkezésére. Mi több, talán az apa sem, akinek persze szigorúan parancsba van adva, hogy szereljen össze babaágyat, fúrjon fel polcot, cserélje ki a villanykörtét – és végezzen el más efféle ház körüli munkákat. És törődjön bele a „szabad” élet helyett az új feladatba. Természetesen megjelenik egy barát is, aki segíteni akar, és ebből rengeteg konfliktus származik.
Őszintén szólva, ezért még önmagában nem húznék cipőt, és keresném meg, akár nagyítóval is, éppen hol játszik a Loupe – Budapesten amúgy elég gyakran a Marczibányi téri Művelődési Központban –, de fergeteges előadást sikerült összerakniuk. Olyan örömmel mókáznak a színészek, hogy vidámságuk, még ha éppen komolyabbnak szánt dolgokról esik is szó, ránk is átragad. Na igen, azok a „komoly dolgok” és az élet nagy kérdései, amelyek jelentős részét – jegyezzük meg bölcsen, ősz szakállunkat simogatva – általában maga az élet oldja meg. Igaz, a mi kontónkra. De a tanulság semmi, az előadás a minden. Annál is inkább, mert cirkuszi elemekkel dúsították föl a produkciót. Jó, légtornász és elefánt azért nincs benne, de a kisebb-nagyobb trükkök, illetve attrakciók, a színészi játék feledtetik a történet esetleges hiányosságait. Ülsz a nézőtéren, és drukkolsz ezeknek a rokonszenves fiataloknak, hogy sikerüljön a mutatvány. Ne csak most, azzal a pár zsonglőrlabdával, hanem a sokkal nagyobb zsonglőrmutatvány, egy ilyen társulat sikeres működtetése ebben a zord világban. Földes Eszter, Mohai Tamás és Molnár Áron nagyszerűen működik együtt. Ahogy elmondták, talán azért is, mert valamikor osztálytársak voltak az azóta szétvert Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László osztályában. A megnézendők listáján érdemes előre sorolni az előadást.
(A kezdet/vége, Sean O’Casey egyfelvonásosa helyett írta és rendezte: Horváth János Antal, Loupe Színházi Társulás)
Közönségsiker
Amikor ezeket a sorokat írom, a fülemben Azahriah új albuma szól, a skatulya I. Mi tagadás, egyelőre nem tartozom a talán legnépszerűbb kortárs magyar zenész rajongótáborába. De ez valószínűleg generációs probléma. Azahriah háromszor fogja tavasszal megtölteni a Puskás Arénát – nem tudom, sikerült-e már hasonló valaha valakinek. (Talán még az Omegának sem.) A Papp László Arénában tartott telt házas koncertjét eddig négymillióan nézték meg csak a YouTube-on. Ha a zenemegosztó oldalak statisztikáját nézzük, toronymagasan vezet. Lehet persze erre azt mondani, hogy a siker nem esztétikai kategória. De ezt tromfolhatjuk azzal, hogy ízlésről nem érdemes vitatkozni. Ráadásul Azahriah rokonszenvesen szókimondó, nem fél fontos társadalmi kérdésekben sem véleményt formálni, és nem érzi szükségét annak, hogy különféle legújabbkori pártállami pénzosztók kegyeit keresse. Megteheti, mert sikeres. És azért is sikeres, a tehetségén túl, mert szabad és független tudott maradni.
S mire ide érek az írásban, már kattintok is tovább, jöhet a következő szám – én leszek, ha jól látom, a 3 millió 120 ezredik hallgató.
D. J.
