Aki egy igazán virágos és zöld eseményt akart a hétvégére – növényvásárlással és kertészeti programokkal színesítve –, az ellátogathatott a Villányi úti zöldellő Budai Arborétumba, a Tavaszkert Dísznövény Szakkiállítás és Vásárra.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott megnyitón Újbuda polgármestere, dr. László Imre mondott köszöntőt, aki évek óta a rendezvény visszajáró vendége. Szokás szerint idén is az ország minden tájáról érkeztek növény- és virágárusok, termelők, kertészetek, borászatok, zöldítő vállalkozások, továbbá természetközeli dizájnerek is bemutathatták alkotásaikat.
A konténeres növények, egynyári és évelő virágok, konyhakerti palánták, fűszernövények, virághagymák és vetőmagok mellett pozsgások, kaktuszok, orchideák, pálmák, trópusi és egzotikus növények széles választéka fogadta az érdeklődőket.
A gasztronómiai különlegességeken kívül helyet kaptak a vásáron a természetes kozmetikumok, kerámiák, természetközeli alkotások, lakás-, illetve öltözékkiegészítők és dizájnékszerek is. Az eseménysorozat része volt az Országos Suiseki és Bonsai Kiállítás, a szakmai vezetéssel egybekötött biokert-látogatás, de részt lehetett venni vezetett arborétumi sétákon, valamint természetesen gyerekprogramokon is.



