Frenket a szakma zenei polihisztorként tartja számon. Hároméves korában fedezték fel muzikalitását. Dunaújvárosban járt zeneiskolába. Korábban dobos volt (Hiperkarma, Quimby), több mint tíz esztendeje szólókarrierbe kezdett. Újbudára négy évvel ezelőtt költözött.
Mikor kezdtél muzsikálni?
Bölcsődés koromban. Már háromévesen lábosokat ütögettem, elsős általános iskolásként magamtól kezdtem el gitározni, nem sokkal később jött a zongora. A három hangszer kohéziójából jött végül az, amivé lettem.
Afféle pop Mozartnak, csodagyereknek számítottál?
Mondogattak ilyesmit, de nem feltétlenül jó, ha egy gyereknek ezt hajtogatják. Jobb békén hagyni, hadd csinálja azt, amit akar. Nem hiszem, hogy csodagyerek voltam, inkább csak tehetséges. Koncerten először kilencévesen doboltam, ezzel kezdődött minden. Ott ismerkedtem meg Kiss Tibivel is. Azóta is együtt zenélünk, most például a Budapest Bárban. A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolába és a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolába jártam. A város olyan zenészeket nevelt, mint Kiss Tibi és Varga Líviusz (Quimby), Kelemen Angelika (dzsesszénekes). Innen érkezett Budapestre Szekeres András (Junkies), Varga Laca (Hiperkarma, Quimby). Mindegyikükkel zenéltem.
Mióta élsz Újbudán?
2019 szeptemberében költöztem ide a húgyszagú, hányásokkal teli bulinegyedből. Óriási váltás volt magam mögött hagyni azt a mocskot. Itt csend van, hallani a madarakat. Lágymányoson élünk. A Bartók Béla utca barátságos és élhető. Gyakran beülünk egy-egy kávézóba, étterembe, kedves kis polgári, de nem kispolgári életet élünk. Van egy másfél éves lányom, miatta is szerencsésebb ez a kerület. Koncerthelyek is vannak bőven. Legutóbb az A38-on léptem fel, Péterfy Bori volt a vendég.
Hogy sikerült, telt ház volt?
Sajnos nem. Sokan voltak, nem volt kellemetlen a dolog, de azért egy tűt még le lehetett ejteni.
Ott meglehetősen konszolidált volt a fellépő ruhád, holott előszeretettel énekelsz full sminkben, David Bowie-stílusban. Honnan jön a polgárpukkasztás?
A provokálás a véremben van. Ha nem mész szembe az aktuális trendekkel, és nem feszegeted a határokat, akkor nem történik változás. A szexualitást, a bulizást sem kezelem tabuként. Szerintem marha nagy átverés, amikor bekapcsolod a tévét, és mindenen ott van a korhatáros karika, amiben meztelenség vagy dohányzás van. Egy lemezborítón viszont simán rajta lehet. Nyilván igyekszem, hogy mindenben elegáns és ízléses legyek. Az már viszont más kérdés, hogy kinek mi a szép. A zenében sem akarok trendi lenni. Szerintem nem a zene van értünk, hanem mi vagyunk a zenéért. Senkinek sem akarok megfelelni csak azért, hogy több pénzt keressek. Ez a zene szembeköpése lenne. Zeneipar? Már az is röhej, hogy a zene és ipar szavakat egymás mellé teszik. A zene nekem szent, és sokkal magasztosabb, mint ahogy mostanság gyakran megjelenik. A zene egy velünk létező dolog, az őskortól kezdve olyan, mint az evés vagy ivás. Mindenben ott van.
Aki nem trendi és nem illeszkedik be az adott zenei kultúrába, perifériára szorul?
Nagyjából. Jobb lenne, ha nem így lenne, de ezt az utat én választottam. Egyre többen járnak a koncertjeimre, és egyre népszerűbb, amit képviselek. Valószínűleg azért, mert az emberek is unják a trendi, divatosabb zenét. Én például a rádiót sem igen kapcsolom be. Alig különböznek egymástól a dalok, mind egy kaptafára épül. Ez nagyon undorító, a zene lezüllesztése. A popzene korábban is a népszerűségről szólt, de nem úgy, mint ma. Gondoljunk a Rolling Stonesra. Rám anno többek között Frank Zappa meg a Beatles hatott, ők is a popkultúrát képviselték, csak máshogy. Most is vannak jó zenék, de sok zenészt csak a gazdagság és a hírnév motivál.
A másik sztereotípia az önpusztító életmód. Rád ez mennyire jellemző? Korábban többször énekeltél arról, hogy az ivás, a buli mindennapi része az életednek. Van ezzel kapcsolatos üzeneted a közönség felé?
Szerintem tök mellékes az üzenetem. Az a fontos, hogy az általam közöltekből mi csapódik le. Nyilván minden zenész azt szeretné, hogy a gondolatai úgy és abban a formában jussanak el, ahogy azt ő maga szeretné. Ugyanakkor nem minden dalnak van üzenete; kit érdekel az én jóllétem? Nem az én dolgom. Kétségtelen, egy zenésznek elengedhetetlen a sikerhez, hogy a közönség közösséget, azonosságot érezzen a szerzővel. Ez az olyan témákkal, mint bulizás, szerelem, szexualitás könnyebben megvalósulhat. Nekem azonban nincs állandósult közölni valóm. A legutóbbi lemezem például egyfajta társadalomkritika, van benne politika, de sok más is. Abszolút szabadon a címe. Ebben a világról szóló véleményem mondom el. Kevesebb benne a szórakozásról, buliról, ivászatról szóló dal, mint a korábbiakban.
Vissza is tértünk a józan kontra nem józan életmód, drog kontra nem drog kérdéséhez, a rock’n’roll életérzéshez. Mit jelent számodra a rock and roll? Műfajt, életmódot?
Egyre nevetségesebbnek gondolom ezt az egész rock and roll dolgot. Amúgy igen, műfajt, életmódot, életfelfogást jelent, de a zenéből eredő feeling és erő a legfontosabb. Az viszont tényleg megmosolyogtató, amikor a zenész fölmegy a színpadra, a közönség meg sikítozik, sipítozik, mintha egy isten állna ott, pedig ő is jár vécére. Ebből fakad az önteltség. Azt gondolja magáról, hogy az emberek fölött hatalma van. Felmegy a színpadra, és csinál egy kalap szart. Ilyenkor kapok röhögőgörcsöt.
Mi volt a Hiperkarmával? Az alapító tagok között voltál, és a közönség tényleg megőrült értetek. Az más volt?
A Hiperkarma 2000-ben indult, 2007-ben feloszlott. Aztán négy évre rá megint elkezdtük, megint felbomlottunk, újabb próbálkozás jött 2014-ben, nem sokkal később végleg elbúcsúztam tőlük. A Hiperkarma mindenképpen mérföldkő volt az életemben. Az, amit ott csináltunk, egy őszinte, szívből jövő produkció volt.
Mi a helyzet a Budapest Bárral?
Tizenhatodik éve működik töretlen sikerrel. Óriási ötlet volt: Farkas Robi hegedűművész és felesége, Gáncs Andi menedzser találta ki. Először csak egy lemezt terveztek, amelyen higgadtabb műfajok, sanzonok, kuplék szerepelnek olyan zenészek előadásában, mint például Kiss Tibi, Rutkai Bori, Németh Juci, Ferenczi György, Lovasi András és még sorolhatnánk. A higgadtság azonban nem mindig jellemző ránk, látnál csak minket a koncertek után a VIP-szobában…
Összességében mondhatjuk, hogy lenyugodtál?
Nyilván, hiszen 46 éves vagyok.
És? Számos nálad sokkal idősebb, sikeres zenész van…
Igen, de már vannak egészségügyi problémák, fáradok, nem bírom annyira az éjszakázást. A színpadon persze ugyanolyan vagyok, ugyanazt csinálom: ott nem ismerek tréfát, de az ember akkor sem lehet mindig húszéves. Látom a velem egykorú embereket, akik ugyanazt csinálják, összevissza beszélnek már, ez nagyon idegesítő. Ha egy zenész negyvenen felül ugyanazt műveli, mint húszévesen, az szánalmas.
Alapvetően visszafogott embernek tartod magadat. A színpadon viszont minden elmondható rólad, csak ez nem. Mi ez? Kompenzálás?
Igen, a depresszióm, a paranoiám és a gátlásosságom levetkőzése. Mindez persze a múltamból is fakad, a sok méregből, amit magamba toltam. Amikor még a bulinegyedben laktam, hat-hét évvel ezelőtt, hétfőtől vasárnapig mentem, éjszakáztam, buliztam. A lenyugvás a családi állapottal is összefügg. A kislányom alaposan átírja azt, hogy mi volt és mi most a fontos. Jó esetben az ember nyilván nem adja föl az egész korábbi életét, de meg lehet találni az egyensúlyt.
Jó apa vagy?
Szerintem igen. Az interjú után, ha fölkelt a baba, megyünk a játszótérre. Haverokkal nem is nagyon találkozom már. Egy-két barátom van, de az első és legfontosabb a feleségem. Ő nemcsak a barátom, hanem a társam. Összességében: a család és a zenészlét összeegyeztethető.
Hogyan tovább?
Most lett kész az új lemezem, ami full elektronikus. Egyfajta új vonulat. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, mert előbb-utóbb unalmas lesz. Az én dalaim és szövegeim szerepelnek ugyan rajta, de stílusában kicsit más, mint az eddigiek. Van benne techno, house, drum and bass, hiphop, diszkó. Már keverjük, remélhetőleg június elején kijön egy új dal, aztán később a többi. A lemezbemutatót őszre, tél elejére tervezem.
Tóth Kata
