– Magyarország divatba jött, amit ki kell használni – állítja Bod Péter Ákos közgazdász. A Corvinus Egyetem professzor emeritusa, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke euróbevezetésről, fájdalmas intézkedésekről, árstopról és ideális kormányzati kommunikációról is beszélt, útmutatót adva, hogyan lehet egy leharcolt országot fejlődési pályára állítani.
Öt héttel a választások után mi a benyomása, milyen irányba indul el az ország?
Öt hét. Máskor ennyi idő alatt zajlik le csak a kormányalakítás, de most nincs koalíciós kormány, időnyomás viszont van, ebből lett ez a rekord. A forintárfolyam vagy az állampapírhozamok jelzik, hogy ez más világ. Már a választást megelőző két-három napban is erősödött a forint, a világ pénzügyeit mozgató erők arra tippeltek, hogy váltás jön. Az új kormány előtt rendkívüli kihívás áll: nagyon felgyűltek a feladatok, miután a kimenő csapat látványosan nem kormányzott. Ehelyett „felkért” bankokat, biztosítókat, gyógyszercégeket, hogy ne emeljenek árat, tarifát a választásokig. Ez komolytalan, és ha valamiért emelni kellett volna, akkor nyilván jön majd egy árkorrekció.
A hírek szerint kiürült az államkassza, óriási a költségvetési a hiány. Mennyire nehéz a nulláról elindulni?
A gazdaság és az állam két külön dolog. A rossz hír az, hogy a gazdaság három éve nem nőtt, a jó hír az, hogy nem azért, mert nem tudott volna. A cégek szeretnének fejlődni, a boltosok szeretnének eladni, a szállodás kiadná a szobáját, a turizmus dübörög, Magyarország divatba jött. Amivel nagy gond van, az az állam, de ez nem újdonság. A kampány utolsó négy hónapja rendkívüli mértékű mélyrepülés volt, de már az utolsó hat év is az volt. 2019-ig Kelet-Közép-Európában volt egy nagyon jó kis hullám, arra a gazdaság, a magyar állam is ráült. Büszkélkedtek, hogy halad előre az ország. Hát persze, hogy haladt, több millióan dolgoztunk rajta, de 2020-ban jöttek a sokkhatások. Ez az időszak úgy fog bevonulni a gazdaságtörténelembe, mint a meg nem oldott ügyek évei. Ilyen volt a Covid, utána az újraindulás, az orosz invázió, Trump vámháborúja, most pedig az Irán elleni támadás nyomán fellépő sajátos energetikai helyzet.
Az állammal az az alapvető gond, hogy rossz hatékonysággal működik, miközben nagyon költséges. Úgy is mondhatnám, nagyon el van hízva, és elvesztette a futócipőjét. A starthelyzet tehát nem jó, az állam ügyein azonban lehet változtatni viszonylag gyorsan, csak a rossz szokásoktól nehéz megválni. Ám ha sokk ér minket, akkor gyorsan is mehet a változás, mint amikor egy rossz tüdőröntgen után letesszük a cigarettát. Most minket egy politikai sokk ért, és ez megnyit utakat. Hiába tudtuk például, hogy nem szabad lopni, a főnökség hazavitte a magáét, még szép, hogy „mi” is. De ha senki sem lop odafönn, akkor társadalmi szinten is átalakulhatnak a szokások.
Óriásit erősödött a forint, a gazdaságban lelkesedés látszik. Ez csupán választási hurráoptimizmus? Meddig tarthat ez ki?
Az utolsóra nem válaszolok, mert még bepanaszolnak, hogy spekulálok. Hiába lehetett sejteni, hogy nyer az ellenzék, a választásnak számos kimenete volt. Mi van, ha a második és a harmadik összeáll, és együtt több helyük lesz? Mi van, ha túl szoros az eredmény? Jönnek az újraszámolások, az elhúzódó ügyek. Akkor most arról beszélgetnénk, hogy nincs még kormány, és talán 440 forintot kell adni egy euróért. A befektetők most viszont azt látták, hogy van egy ország, amelyik láthatóan kiszerelte a politikai kockázatot a gazdaságból. Az ugyanis óriási kockázat volt számukra, ha marad egy olyan kormány, amelyik fasírtban van az Európai Unióval, és Trump meg Putyin a szövetségese. Magyarországnak a piaca, a pénzügyi és mindenfajta kapcsolatrendszere, az Európa. A mostani kormány mivel nyert? Azzal, hogy Európa. Hiába etették az embereket a rémes plakátokkal… Az Eurobarométer felmérését adtam fel a hallgatóimnak vizsgatételként, abban az áll, hogy a magyarok európai identitása nagyon erős. Nem is értettem, hogy a kimenő kormány miért csapta be magát ennyire. Szóval a pénzügyi fordulat racionális alapokon nyugszik. A lelkesedés mértéke? Most Magyarország divatos lett, és remélem, hogy ez nem múlik el. Ha eljutunk odáig, hogy kirajzolódik az euró bevezetésének a pályája, és az ország el is indul rajta, az önmagában stabilizálja, erősíti a forintot, amíg az meg nem szűnik. És abban a pillanatban nemcsak a politikai kockázat lesz kisebb, hanem az üzleti is. A valutánk miatt pedig többé nem kell majd aggódni. Én optimista vagyok, és ezt látom a piaci szereplőkön, érzékelem a kapcsolatrendszeremen. Persze hamarosan jöhetnek a hitelminősítők, akik leminősíthetnek vagy kivárnak, de megeshet az is, hogy jó értékelést kapunk, mert a minősítés nem annak szól, ahol tartunk, hanem hogy a következő 2-3 évben mi várható.
Az euró bevezetésének mi az igazi jelentősége? Pogátsa Zoltán közgazdász szerint nem maga az euró hoz pénzügyi-gazdasági stabilitást, hanem az odáig vezető út, hiszen a bevezetés feltétele az alacsonyan tartott költségvetési hiány, illetve államadósság, a kiszámítható gazdasági környezet. Tehát az euró nem cél, hanem eszköz.
Amikor Magyarország 2004-ben belépett az Európai Unióba, a csomagban már benne volt az euró. Tehát ez kötelezettség, ezt nem mindenki tudja. De akkor lehet átvenni, ha a „teszten” átjut a tagország. A szlovének 2,5 év alatt megcsinálták, de van olyan ország, amelyik nem csipkedi magát, mint a csehek, mert elég stabil a pénzük, jó a besorolásuk. A magyar eset azért sajátos, mert ha valakinek érdeke, hogy jó pénze legyen, és viszonylag olcsón finanszírozza az államadósságot, az Magyarország. GDP-arányosan a mi adósságunk a legnagyobb az egész keleti blokkban: az MNB friss adata szerint közel 80 százalékos, és ebben nincs benne egy csomó tétel, például a jegybank tőkevesztése sem. Ez egy nagyon rossz mutató, nagyon sokba kerül a finanszírozás. Elemi érdekünk tehát az euró. Az odavezető út olyan, mint egy fogyókúra. Mint mikor a bokszolón van 3-4 kiló többlet. Le kell dolgozni, de úgy, hogy amikor a kötelek közé lép, azért formában legyen. Ez nem könnyű. Beszélünk emberi gyengeségről… a politikusok általában gyengék, ezért a fogyókúrát nem szívesen vállalják. Le kell vinni az inflációt, a piaci kamatszintet, csökkenteni az államadósságot, ehhez pedig szigorú költségvetést kell összerakni. És betartani. Az utolsó hat évben soha semmit nem tartottak be.
Csak meg kell csinálni…
Igen ám, de ez ritka. A politikus, ha államférfi, olyat is elvállal, ami népszerűtlen, bár szükséges. De ha csak néhány hónapra előre gondolkodik, mert választást akar nyerni, akkor ezeket mindig tologatja maga előtt. Segít, ha érett a társadalom, és tudatosítja azt, hogy muszáj a feladatot elvégezni. Tehát igen, az euróhoz vezető út kellemetlen, de ha végigjártuk, már nem is kellene feltétlenül átvenni a közös pénzt, annyira jó helyzetben vagyunk, na de akkor is át kell venni, mert kötelező.
Miért jó, ha mégis átvesszük, és nem forintban gazdálkodik az ország?
Egy dánnál, egy svédnél ez a kérdés feltehető, de Magyarországon nem az a kérdés, hogy miért jó vagy nem jó az euró, hanem hogy mi a baj a forinttal. Az, hogy inflációs és hogy ugrál az értéke. És kérdés, hogy kell-e egy 9,5 milliós országnak fenntartani egy külön bejáratú, roppant drága pénzügyi rendszert (még ha egyébként a vezetés nem lopja is el a pénzt). Az MNB 2013 óta zajló sztorija nagyon szomorú, nem tudták volna megcsinálni, ha már bent vagyunk az euróövezetben. Aki viszont minket hallgat, inkább azt akarja tudni, mikor kell megtanulnia, hogy a tojás most akkor hány euró? A pénzügyminiszter szerint 2030-ra kell készen állni. De ebből nem derül ki, van-e már a kormánynak hivatalos euróbelépési dátuma. Mert az egy jogi elkötelezettség, ahhoz valószínűleg parlament kell. És remélem nem népszavazás, amit szeretnek politikusok forszírozni, csak nincs értelme, mert ezt már egyszer megszavazták. Ha megerősítjük, minek szavaztunk annak idején? Ha meg leszavazzuk, lehetetlen helyzet állna elő.
A bevezetés átnyúlik egy cikluson, nem lehet nagy nemzeti felbuzdulásból megcsinálni, és pláne nem úgy, hogy manipulálják a folyamatot. Volt erre példa. A görögök nem álltak készen, ezt mindenki tudta, de nagy volt a felbuzdulás, hadd jöjjenek. Aztán kiderült, hogy sok baj van az országgal, amiből az eurózónának lett baja. Ebből tanultak, ezért senki nem sürgeti a magyar belépést. Hiszen kinek fontos ez? Nekünk, mert nagyon drága a forintban való finanszírozás, gyenge a valutánk. Egy szerencsétlen helyzetbe került, 1990-ben a top háromba tartozó rendszerváltó ország most azzal küszködik, hogy itt maradt a nyakunkon ez az ingatag pénz.
Akármilyen választás jön, nem lehet elengedni a büdzsé deficitjét, hogy majd utána lerendezzük, mert az a kilógó deficit hullámot rajzol a diagramon. Az előre egyeztetett gazdasági pályát pedig figyeli a befogadó fél: az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság. Tehát ha a kormány és a magyar jegybank leteszi a nagyesküt, hogy ez a mi pályánk, azt tartani kell. Ezzel a gazdaság is kap egy kiszámítható pályát, ennél többet nemigen várhat egy vállalkozás. Ha van egy működő állam és egy kiszámítható pálya, a gazdaság köszöni szépen, jól van. Csak hát ez a kettő óriási feladat egy olyan országban, ahol a hatóságok működése olyan, amilyen.
Régóta tudjuk energiaügyben, hogy diverzifikálni kell az energiaforrásokat és a beszerzési útvonalakat. A szakmai szervezetek tiltakoznak a benzinárstop fenntartása ellen, mert elfogyóban a stratégiai tartalék, az ellátás, a kutak veszélybe kerülhetnek. Érdemes ragaszkodni az ársapkához?
Az előző kormány úgy állította be, ő a garanciája annak, hogy Magyarország olcsón jut energiához, de ez sosem volt igaz. Nemcsak azért kell csökkenteni az orosz függést, mert Putyin birodalmat épít, mert nem európai módon viselkedik, mert háborút indít, hanem mert gazdaságpolitikai fegyverként használja az energiát. Ezért önvédelem és gazdasági érdek a diverzifikáció. Volt ipari miniszterként ’90-ben már erős lépéseket tettünk ebbe az irányba, de ez egy több tízéves folyamat. Az előző kormány be nem látható okok miatt visszaerősítette az oroszoktól való függést, idetelepítve egy halom energiaigényes termelést Kínából, Dél-Koreából, ami ezt továbbnövelte.
Biztos vannak, akik örülnek annak, hogy olcsóbban tankolhatnak a piaci árnál, de ha üzemanyaghiány van, az árcsökkentés értelmetlen. Az pedig, hogy a stratégiai tartalékot árszabályozásra használják fel, rettentő távol áll tőlem. Az olyan, mint otthon a dugipénz: nem azért van, hogy abból elmenjünk vacsorázni, arra van, ha leáll a hűtőgép, szétesik a bojler. Nem megnyugtató most, hogy a tartalékot azért használják fel, hogy be lehessen tartani az előző kormány választási ígéretét. Azt értem, hogy az új kormány nem akarja azzal kezdeni, mint elődeik a ’22-es választások után, hogy gyorsan kidobtak 100 ezer embert egy kedvezményes adózás alól, mert kellett a pénz. De mint egy szakmai közösség tagja, mindenhol elmondom, arra biztatjuk a politikusokat, vegyenek nagy levegőt, és mondják el azt, amit el kell mondaniuk.
Ehhez komoly bátorságra van szükség…
Jobb forrást is találni, de igen. Az ellátásbiztonságra kell hivatkozni, azt meg fogják érteni. Azért sem lehetne ugyanis olcsóbban adni a benzint, mert az ársapka miatt többet autóznak az emberek, mint egy éve, a termelő szektorban pedig üzemanyag-felhalmozás is folyik. Más országokban árstop helyett arra buzdítják az embereket, hogy kevesebbet autózzanak, osszák meg a kocsikat stb. A politika arról is szól, hogy tartsd be, amit ígértél, ha nem változnak meg a körülmények drasztikusan. De most alaposan megváltoztak a dolgok az iráni helyzet miatt.
Tehát valós veszélyekkel jár, ha az új kormány nem meri leváltani az eddigi gazdaságpolitika népszerű, de drága intézkedéseit…
Ebben a pillanatban a helyzet, ha nem is kritikus, de súlyos, ezért azt gondolom, a politikai ígéreteket nem félre tenni kell, hanem el kell magyarázni. Miért most? Mert még hihető, mert látják az emberek, hogy az örökség egész meghökkentő. Én 36 éve voltam az Antall-kormány tagja, amely államcsőd közeli pénzügyi helyzetet örökölt. Nagyon óvatosan kellett fogalmazni, és nem mertük elmondani, milyen cudarul áll az ország, mert nem akartuk elősegíteni az államcsődöt. Aztán egy évre rá, egy csomó kellemetlen intézkedés után azt mondták, nem tártuk fel az ország igazi helyzetét. Nehéz feltárni úgy, hogy ne ijedjen meg a befektetői világ.
„Majdnem reménytelen a helyzet, de bízzátok csak rám” – ezt a mondatot nem lehet kimondani. De ami nem fenntartható, azt nem kell fenntartani, és ha tudja a kormány, hogy valamit meg akar szüntetni, akkor minél előbb hajtja végre, annál kisebb a puffanás. A szociális rész azonban más. Az energiaszegénység miatt például a lakossági rezsitarifa bármilyen alakításánál észnél kell lenni, mert az ország egy része elszegényedett, miközben a másik meggazdagodott. A szociális érzékenységet és az üzleti kalkulációt kell összeilleszteni. Ez a kormányzás művészete.
Az ország elszokott attól, hogy őszintén kommunikáljon vele a politika. Ahhoz szoktunk hozzá, hogy mindenki úgy kerülgeti a megszorítás szót, mint macska a forró kását. Az esetleges fájdalmas intézkedéseket vajon nyíltan közlik majd?
A KATA elvétele, a különadók – megszorítások voltak, csak nem mondták ki. A közgazdász inkább stabilizálást mond, mert itt nem szorongatni kell a nyakat, hogy ne kapjon levegőt, hanem stabilizálni kell. Ez a fogyókúra nem csupán azt jelenti, hogy nem kapsz vacsorára vörös húst, hanem hogy fussál többet. Sokan nem szeretünk futni, de ha érti a társadalom, hogy ezzel jobb lesz neki, talán megérti az intézkedéseket. Ebben a kommunikációban ez az új csapat sokkal talpraesettebb, mint mi voltunk ’90-ben, akkor sem erő, sem mód nem volt az odafordulásra. Megosztott volt a társadalom, hat párt volt a parlamentben, mindenki mondta a magáét.
Európa-rekorder áfa, Európa legtöbb adóneme, rengeteg fogyasztási adó. Hogyan kéne a magyar adórendszerhez hozzányúlni?
Régóta mondom, hogy túl nagy az áfaterhelés, a fogyasztó pedig túl van adóztatva, de nem idén, és nem jövőre érdemes ezt elővenni. Ha belefér néhány termék áfacsökkentése, az rendben van, de a generális leszállítás azt hiszem, nem. Amikor az euróhoz vezető úton be kell bizonyítani, hogy 3 százalék alatt van a deficit, akkor az inflációs norma alá kerülünk. Na, akkor az állam lemondhat adóbevételekről, ugyanis az emiatti drágulás nem marad benn a rendszerben. Olcsóbb lesz a termék. De ezt 2028–29-re lehet csak tervezni. Most az is eredmény, ha jelzésszerűen tud a kormány valamin csökkenteni.
Végre van egy pénzügyminisztérium, amelyik foglalkozik ezzel. Az adóknál pedig nem improvizálni kell, meg kell vitatni a szakmával, és tanácsot lehet kérni az OECD-től, a nemzetközi szervezeteknek óriási a tapasztalatuk. Egy adószakértő három nap alatt megmondja, mit érdemes kivenni, beletenni stb. Ahol én óriási lehetőséget látok, az a kiadási oldal. Látjuk, ahogy a miniszterelnök jó érzékkel bemutatja az eddig zajló irdatlan pazarlást, amit a kormány magára vagy megkérdőjelezhető beruházásokra költött: külföldi, határon túli támogatások, sport, afrikai kalandozás, baráti cégek támogatása, sorolhatnám. Ezekből rengeteg pénz összejön. És akkor kérdezik az emberek, ha levisszük az adókat, nem fog az hiányozni? Az adóbevételt le lehet vinni 1000 milliárddal, ha a kiadási oldal csökken 1200-zal. Máris beljebb vagyunk, és ha sikerül megszabadulni a felesleges projektektől, a költségek nem termelődnek újra. Ehhez persze idő kell.
Akkor csupán szakítani kell a populizmussal és követni a gazdasági racionalitást, illetve az európai jó példákat?
Igen, illetve kövesse a kormány a saját értékrendjét, és ahhoz alakítsa át az intézkedéseit. Persze számoljon el azzal, amit ígért, de a kormányzásnak mindig a fennálló helyzetre és a jövő kihívásaira kell válaszolnia. Mindig új csatákat kell megvívni, ez most az, hogy az európai visszacsatlakozásunk és az új gazdasági struktúránk sikeres lesz-e. Most az a feladat, hogy a társadalom nyilvánossága előtt, szakmai racionalitás mentén tisztán, áttekinthető módon menjenek végig ezen az úton. Értsük meg miről van szó, úgy könnyebb elfogadni az átmeneti nehézséget. Fogorvoshoz sem azért megyünk, hogy aznap ne fájjon, hanem hogy vasárnap már ne fájjon.
A kulcs szerintem az igazmondás, ami eddig óriási hiány volt. Az új csapat sok támogatást kapott a fiataloktól, hírességektől, de mi azért kritikusnak maradunk, és ez így jó. Azok a sikeres társadalmak, ahol vita van. Ahol kuss van, ott kuss van, és utána kiderül, hogy nem mentek jól a dolgok.
Török Dániel
