Őrzik az alapító örökségét – Bűvös szék a Karinthy Színházban

Olt Tamás rendezésében mutatta be Karinthy Frigyes komédiáját a Karinthy Színház március 10-én. A színház alapítójának halála óta A bűvös szék az első Karinthy-darab, ami színpadra került.

Karinthy Frigyes A bűvös szék című egyfelvonásosa a szabadalmi ügyek hivatalában játszódik: az államtitkár folyton kidobatja a zseniális feltalálót, Géniuszt, kizárólag felesleges és ostoba találmányokat támogat. Géniusz megelégeli a méltatlan bánásmódot, és megalkotja a bűvös széket, amelyet egyenesen az államtitkár irodájába visz. Aki a székbe ül, kénytelen-kelletlen az igazat mondja…


Olt Tamás az intézmény ügyvezető igazgatója a bemutató előtt Kern András szavait idézte: „színésznek lenni este 6–7 között a legidegőrlőbb állapot”. – Egy premier előtt mindenki izgul – tette hozzá. A rendező küldetésének tekinti a színházalapító örökségének megőrzését; Karinthy Márton 2019-ben bekövetkezett halála óta ez az első Karinthy-bemutató. Az eredeti egyfelvonásos, a mutyikról, korrupcióról szóló etűdsor, amelyet Olt Tamás és Selmeczi Bea dramaturg dolgoztak át egész estés produkcióvá – így Olt Tamás szerint ez „kvázi ősbemutató” –, de a lényeg sértetlen maradt. Az igazgató hozzátette: egy jó mű mindig aktuális, száz esztendővel a megírása előtt és után is. – Az előadás színészeinek egyik legfontosabb célja, hogy a nézőtéren mind­egyik hely bűvös szék legyen – mondta.


A színház hagyományaihoz híven az előadásban vendégművészek is megjelennek, többek között Kubik Anna, aki a jóhiszemű miniszterasszonyt játssza. A kerületben élő színésznő úgy véli, az elmúlt évek történései – járvány, gazdasági nehézségek – „elszomorították” az embereket, ezért most különösen nagy szükség van a nevetésre. A másik vendég, Galló Ernő a marosvásárhelyi színházból érkezett, ő a korrumpálható államtitkárt alakítja, aki rajong a Balázs Andrea által megformált divatmániás feleségéért. A múlt század húszas éveiben született komédia egy zseniális feltaláló fricskáján keresztül állítja pellengérre a kor korrupt hivatalnokait, a hűtlen asszonyt és a csaló orvost. Továbbá a 14 éve kerületben lakó Köleséri Sándor  játssza az amerikai nagykövetet szerepét. Az előadás végén újabb csavar következik, amelyben a játszó színészek is leleplezik magukat.


A bűvös székben a már említett színészek mellett Fejszés Attila, Németh Gábor, Karácsony Gergő, Sóvári-Fehér Anna és Móré Viktória játszik.
T. K.

A ROVATBÓL