Talán nincs olyan ember ma Magyarországon, aki ne ismerné őt. Hangjáról már a kétévesek is be tudják azonosítani a Bogyó és Babóca, a Kacsamesék, valamint Dargay Attila mesehősei révén. Pedig egykor épp a hangja miatt akarta elhagyni a pályát. Gréczy Zsolt és a Mássalhangzó februári vendége Pogány Judit színművész volt a B32-ben.
– Még szinte pályakezdő voltam, amikor felvettem egy darabot videóra, hogy visszanézzem magam. Akkor szembesültem azzal, hogy milyen kívülről a hangom. Úgy éreztem, hogy elviselhetetlen, és ezzel az adottsággal nekem nincs esélyem a pályán – emlékezett vissza Pogány Judit. A művésznő ennek hatására kezdett el jobban foglalkozni és játszani a hangjával, amely rengeteg karaktert hozott számára az évtizedek alatt. Mint mondja, a hangunk személyiségünk egyik legtipikusabb jegye, amellyel, ha jól használjuk, rengeteg karaktert formálhatunk meg. – Én nem eljátszom egy szerepet, hanem belehelyezkedem az adott karakter bőrébe, azon a hangon és tempóban kezdek el beszélni, amilyen szerintem illik a jelleméhez. Ha beleköltözöm a figurába, magától jön a stílus. Ez a fajta beleérző képesség már egészen fiatalkoromban bennem élt, ez segített át a gyerekkorom legfájóbb pillanatain is – mesélte.
Pogány Judit mindössze nyolcéves volt, amikor hirtelen elvesztette édesapját. Édesanyja nem tudta feldolgozni a gyászt, mentális problémái miatt kezelésre szorult. A kórházban elhatalmasodott rajta a betegség, többé nem tudott gondoskodni gyermekeiről. Judit és bátyja gyámszülőkhöz kerültek Lágymányosra, a Bartók Béla útra jártak iskolába. – Tizenkét esztendős voltam, mikor kitört az ’56-os forradalom, amelynek mi is igyekeztünk a magunk gyermeki módján részesei lenni. Zászlókat készítettünk és osztogattunk, majd később mi is feketében jártunk, ahogy a felettünk lévő generáció – emlékezett. Rengeteget álmodozott ezekben az időkben arról, milyen anya lesz, de orvos, mérnök, állatkerti dolgozó és árvaházi gondozó is akart lenni, a folyamatosan visszatérő álma viszont a színészet volt. Erre adott neki lehetőséget Kaposvár, illetve Zsámbéki Gábor, aki felvirágoztatta a helyi színházat. – Én csak Kaposváron válhattam színésszé. Ott nem a hősnő kellett, hanem a sérült ember. Ott az emberi hibákat és fájdalmakat is meg kellett mutatni. Ebben pedig jó voltam – mondta.
Bár szívéhez a színház áll a legközelebb, számos film, tévés és rádiós szerep is fűződik nevéhez. A három kedvenc filmje az Ajándék ez a nap (Gothár Péter rendezése), amelyért Velencében megkapta a legjobb női alakítás díját, Tarr Béla Panelkapcsolata, ahol Koltai Róberttel alakítottak egy házaspárt, valamint Michael Haneke A lázadás című műve, ahol a rendező annyira őt akarta Kathi Blumich szerepére, hogy még azt is megengedte, ne németül, hanem anyanyelvén szólaljon meg egy kiborulási jelenetben.
Pályája során összesen 25 elismerésben volt része, amire nagyon büszke, ám a díjakat nem tudja, hol tárolni. A Kossuth-díja az Örkény Színház büféje mellett látható, de a legtöbb elismerésnek nem találta meg a helyét. – Egyszer Verebes István megkért, hogy mutassam meg neki az Érdemes művész díjamat. Én pedig elővettem a sütőből. Meghökkenten kérdezte, hogy miért itt tartom? Mondtam, ez az a hely, ahol nem eshet baja. Nem igazán vezetek háztartást – magyarázta Pogány Judit.
