Néhány jó programot, könyvet, koncertet ajánlunk itt ezentúl – kizárólag elfogultan. Olyat, ami nekünk is fontos, és bízunk benne, másnak is akkora örömet okoz majd.
Kezdjük mindjárt az elfogult ajánlót Janikovszky Éva gyerekkori naplójának előadásával a Hatszín Teátrumban, Sodró Eliza szereplésével. Az elfogultság sokszoros. Janikovszky Éva az egyik kedvenc íróm, Sodró Elizát tartom az egyik legtehetségesebb fiatal magyar színésznek. Ráadásul a darab alapjául szolgáló könyv megjelenésében segíthettem a kiadónak. Így aztán úgy ültem be a nézőtérre, hogy sok újdonsággal nem érdemes számolnom. Ehhez képest egészen fantasztikus új minőség jött létre Janikovszky Éva szövegeiből. Szemünk láttára változik egy 12 éves kislány, akit leginkább csak a korzó, a fiúk és a táncos összejövetelek érdekelnek, az iskolai kalandok mellett felnőtt nővé, akinek túl kell élnie a háborút, a bombázásokat. Sőt, egy gyors lefolyású házasságot és egy új szerelmet is.
Keresztes Tamás ötletes rendezésében nem egy hangoskönyvet kapunk, hanem egy igazi színdarabot – ebben Martinovics Máté működik közre – rengeteg nevetéssel, néha sírással, de az egészen biztos, hogy igen kellemes majd’ két órával. A szerző fia, Janikovszky János a bemutató után nagy hüppögve azt mondta, olyan ez neki, mintha feltámadt volna az édesanyja. Ami persze túlzás. Nemcsak azért, mert nem ismerhette édesanyját ennyi idősként, hanem azért is, mert ez színház, játék – olyan, amit nagyon komolyan vettek az alkotók, azért, hogy mi jól szórakozhassunk. Játék helyzetekkel, szituációkkal, tárgyakkal –, és persze Sodró Elizának bármikor elhisszük, hogy 12 éves, a tanárain gúnyolódó kislány, ahogy azt is, hogy komoly fiatalasszony, aki a légitámadás idején megnyugtatja a többieket.
(Hatszín Teátrum, Kizárólag az utókor számára; https://6szin.hu/repertoar/kizarolag_az_utokor_szamara#)
Budapest világvárossá érésében nagy szerepe volt a Nagykörútnak, ami részben tudatos várostervezés eredménye. N. Kósa Judit – aki az egyik legkitűnőbb várostörténésszé nőtte ki magát – Nagykörút címen írta meg ezt az egész izgalmas történetet. Kezdve onnan, hogyan lett az eredetileg tervezett városi csatornából végül is nagyvárosi boulevard az egykori elhagyott telkek, külvárosi házak között. Mennyi spekuláció, várostervezési elkötelezettség, tőke és vállalkozó kedv kellett ahhoz, hogy a poros, a világtól elmaradt város alig egy évtized alatt – és sajnos csak egy időre – felzárkózzon a fejlett Nyugathoz. A budapesti körút történetéről sosem gondoltam volna, hogy ennyire kalandos, érdekes és néha szórakoztató, amihez persze hozzá tartozik a szerző stílusa. (És itt az elfogultság oka: valamikor a Nagykörút egyik sarkánál együtt jártunk suliba, és azóta is baráti irigységgel figyelem N. Kósa Judit remek stílusát, nagyszerű tárgyismeretét.) Én mostanában két krimit is félredobtam, hogy ezt a könvvet befejezhessem, annyira szórakoztató. És most már azt is tudom, hol nyílt az első nyilvános WC, és miként nézett ki. Nem mondom, lehet élni ezen ismeretek nélkül, de azért mégiscsak jobb úgy végigsétálni a körúton, hogy minden sarkon felrémlik valami édes-bús történet.
(N. Kósa Judit: Nagykörút, Városháza Kiadó)
Dési János
