Rebbenés/70 címmel látható Nagy Márta keramikusművész kiállítása a B32 Galériában, melyet Bojár Iván András művészettörténész nyitott meg február 5-én. A 70. születésnapja után rendezett tárlat alkalmat adott a művésznek, hogy néhány új alkotása mellett válogasson korábbi, számára fontos szobraiból is. Nem életmű-kiállítás ez, inkább kamaratárlat, a jelenre fókuszáló pillanatkép. A cím – vagyis a rebbenés – a finom szárnycsapásra utal, ahogy természetesen megtörténnek a dolgok, a mozdulatok egymásutánja révén minden állandóan változik.
Nagy Márta harminc év után költözött vissza Budapestre, addig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán tanított, nevéhez kötődik az ottani kerámia szak alapítása. Az edénytervezéstől a kis szériás stúdiókerámiákon keresztül a nagy sorozatban készült darabokon át a képzőművészeti vagy az építészeti munkákig sokféle formában alkotott. A mostani kiállítás darabjairól Nagy Márta elmondta, hogy sokkal nyersebbek, töredezettebbek, tökéletlenek, egyrészt mert dühösebb a világra, sok minden megy olyan irányba körülöttünk, ami nem ad okot a vidámságra, másrészt így az alkotói szabadságnak az a szintje is megjelenhet, hogy fittyet hányhat minden külső elvárásnak.
A tárlatot április 11-éig tekinthetik meg az érdeklődők.


