Visszaeshet a védőnők jövedelme az államosítás után

Akár havi 160 ezer forinttól is eleshetnek az újbudai védőnők a Védőnői Szolgálat július 1- jétől elrendelt állami átvételével – derült ki a kollégák búcsúztatásán a Szent Kristóf Szakrendelőben. A szakma szerint az államosítás szétszakítja a házi gyermekorvosokkal végzett csapatmunkát, és várhatóan kevesebb lesz a védőnő a kerületben. Az eseményen átadták az Év Védőnője címeket, az állomány tagjai önkormányzati elismerésben, illetve búcsúajándékban részesültek.

Bár az egészségügyi dolgozókat a Semmelweis-napon szokás kitüntetni, Újbuda vezetése most nem várhatott július 1-jéig, az állam ugyanis aznap veszi át a védőnői ellátást az önkormányzatoktól. – Keserű hírt kell közölnöm, nem sikerült megnyernünk a harcot a védőnői szolgálat megőrzéséért – kezdte köszöntőjét a szakmabeliek búcsúztatására összehívott díjátadón László Imre. A polgármester szerint az egymással szorosan összedolgozó házi gyermekorvosok és védőnők szakmai kapcsolatát szétszakító kormányzati döntéssel a 8700 kerületi gyermeket gondozó védőnők lég¬üres térbe kerülnek: nagy a bizonytalanság a Szent Imre Kórháznak való átadás lebonyolítását illetően, így egyelőre nincs ki átvegye a szolgálatot.

Nagy utat tettek meg
A védőnői szolgálat története 1915-ben, az Országos Stefánia Szövetség megalakulásával kezdődött, amely az anyák és a csecsemők védelmét tűzte ki célul. 1930-tól a védőnők kettős képesítéssel, ápolónői és védőnői oklevéllel végezhették munkájukat, ma pedig már felsőfokú végzettséggel teszik ezt: az orvosi egyetemek Egészségtudományi Karán képezik őket. Hamarné Debreczeni Rita vezető védőnő arról beszélt, az elmúlt évtizedekben volt, hogy a működőképesség határát súrolták, végül azonban megtartották, sőt, bővíteni is tudták az állományt. Hozzátette, van olyan kollégája, aki 1986 óta a kerületben dolgozik.– Az iskolai és területi védőnői ellátás 2005-ös elindulása óta a szolgálatok épületeiben is rengeteg fejlesztés történt, modern körülmények között fogadhatják a családokat – hangsúlyozta a vezető.

A legtöbben nem akarták
– Egy hungarikumot tesznek tönkre. Nem lehet indulat nélkül beszélni az egészségügy rendszereinek szisztematikus szétveréséről – jelentette ki dr. Lehoczky Péter, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója, utalva arra, hogy 2015-ben a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár nemzeti büszkeségeink sorába választotta a nemzetközileg egyedülálló, 108 éves Magyar Védőnői Szolgálatot. A parlament egészségügyi bizottságában is többször hangsúlyozták, hogy meg akarják tartani a védőnőiket, Újbudán kívül még 70-80 önkormányzat tiltakozott az intézkedés ellen, de „ezt a katonás rendszert mindez nem érdekli” – fogalmazott a főigazgató. Szavai szerint Újbudán sok munkával és jelentős önkormányzati támogatással sikerült feltölteni a korábban erősen hiányos állományt, a jelenlegi 46 területi védőnővel jól működő, színvonalas bizalmi szolgáltatást sikerült megalapozni, amit most kénytelenek átadni. Emlékeztetett arra is, számos páciens kizárólag a védőnőnek mondja el problémáit, általuk értesülnek családi gondokról, vagy akár veszélyeztetettségről.

Megszűnnek a béren kívüli juttatások
Debreczeni Rita rámutatott, az államosítás nemcsak szakmai, de anyagi, ezáltal létszámbeli bizonytalanságot is okoz, hiszen a védőnők jelentős önkormányzati juttatásoktól, pótlékoktól esnek el, emiatt megélhetési és lakhatási problémákkal kerülhetnek szembe. – Nem tudom, hányan fognak felállni, amikor megkapják az első állami fizetésüket – jegyezte meg a vezető védőnő, hozzátéve, hogy a kormányzati bejelentés óta már több kerületben dolgozó kolléga adta be felmondását.
Lehoczky Péter szerint arra is lehet számítani, hogy a védőnők munkafeltételei romlani fognak, a laptop, a mobiltelefon vagy más eszközök megléte bizonytalanná vált. A főigazgató szerint eddig számos vidéki védőnőt sikerült a kerületbe csábítani az önkormányzat lakhatási támogatásával, de az 50 ezer forintos Újbuda-pótlék, a ruhapénz és a cafetériajuttatások is jelentősen növelték a védőnők jövedelmét. A polgármester a legutóbbi testületi ülésen közel kéttucatnyi juttatásról beszélt, ezeket nem folyósítják tovább, mert a védőnők nem lesznek jogviszonyban az önkormányzattal. A főigazgató szerint így az érintettek havi bevétele 150-160 ezer forinttal lehet kevesebb július 1. után.

T. D.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support