Ellátásuk valódi növelését várják el a nyugdíjasok

– A nyugdíjasok már jó ideje kifogásolják, hogy a nyugdíjemelés legfeljebb csak inflációkövető, vagy még az sem, mint az idén – emelte ki Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke az Újbuda TV-nek adott interjújában.

– Korábban a nettó átlag béremelkedést és a pénzromlást fele-fele arányban vették figyelembe a nyugdíjak emelésénél. Az elmúlt években az aktivak jövedelme jóval az infláció fölötti mértékben nőtt, ez viszont már nem húzza magával a nyugdíjakat, mert a mostani indexálási rendszerben csak az infláció számít – hívta fel a figyelmet Orsós Éva. – Így a nyugdíjasok jövedelme mind jobban elmarad az aktív dolgozókétól, 2010 óta megháromszorozódott a nyugdíjas szegénység. Ráadásul az elmúlt több mint egy évtizedben semmilyen intézkedés nem történt az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására. Tetejébe nyakunkon a rekord magas infláció. Azt ugyan törvény rögzíti, hogy a nyugdíjakat az infláció mértékével kell emelni, de ezt nem olyan egyszerű kikalkulálni. Az alapul vett mértéket mindig az előző év közepén határozzák meg, és a költségvetésben rögzítik. Ami azt jelenti, hogy a tárgyévtől meglehetősen távol próbálják megsaccolni. Idén ez különösen súlyos problémát okozott, ugyanis megugrott az infláció, amit jelentősen alábecsültek – tette hozzá.

– Tavaly még úgy tudtuk, hogy az idei nyugdíjemelés mértéke 3 százalék lesz – magyarázta Orsós Éva. De már az év közepén lehetett sejteni, hogy az infláció ennél jóval magasabbra tör. Januárban a nyugdíjakat további 5 százalékkal indexálták, bár már akkor látszott, hogy ez is kevés lesz. Júliusban újabb korrekciót kellett végrehajtani, ekkor 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, visszamenőleg januárig. Közben mindannyian tapasztalhattuk, hogy az infláció elszabadult, és novemberben újabb 4,5 százalékos nyugdíjemelés történt. Ám az infláció még az összesített pluszoknál is magasabb. – A mi szakértőink azt mondják, hogy a KSH-adatok alapján a 2022-es éves infláció 15-16 százalék között lehet, azaz több, mint amennyivel ellensúlyozni próbálták a pénzromlást – hangsúlyozta az egyeztető tanács elnöke.

– Nincs mechanizmusa annak, hogy ezzel a különbséggel mit lehet kezdeni. Mi azt javasoljuk, hogy januárban, amikor már teljesen világos minden, lezárult az előző költségvetési év, és lehet látni a tényleges infláció mértékét, térjünk vissza erre. Alakítson ki a kormányzat egy olyan mechanizmust, amely megoldja ezt. Rögzítsék törvényben, hogy be lehessen építeni ezt a különbözetet, méghozzá 2022 januárjáig visszamenőleg. Már csak azért is, mert az sem közömbös, hogy a 2023. januári emelés erre érkezik-e, vagy pedig az alacsonyabb, idén mindössze 14 százalékkal növelt nyugdíjakra – jelentette ki Orsós Éva, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke.

D. J.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support