Figyelemfelhívó séta a Bikás parkban

A Leiningen utcai BKSzC Újbudai Szakiskola az autizmus világnapja alkalmából tett figyelemfelkeltő sétát a Bikás parkban. A tanulási nehézséggel küzdő, enyhe értelmi fogyatékos gyerekek középiskolája komolyan vette a figyelem felhívását, hiszen összesen 350 SNI-s tanulója és pedagógusa vonult végig az intézménytől egészen a Bikás domb tetejéig, ahol énekes produkciót adtak elő. A felvonuláson mindenki az autizmust jelképező kék ruhában, kék lufikkal és kék esernyőkkel jelent meg.
– Nem biztos, hogy több ma az autista, inkább a diagnosztizált esetek száma nő. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni speciális nevelésükre – mondta el Vincze Szilvia gyógypedagógus, hozzátéve: szerencsére egyre korábban és egyre könnyebben lehet felismerni a spektrumzavart, így az érintettek fejlesztése is hatékonyabb.

A Leiningen utcai speciális iskolában tanulásban akadályozott, ADHD-s, illetve autista diákok tanulhatnak szakmát. Az intézmény különlegessége, hogy az SNI-sek számára itt kínálják a legváltozatosabb szakképzéseket. Ennek ellenére az iskola elvégzése után a sikeres elhelyezkedéshez nagy szerencsére is szükségük van a fiataloknak.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support