Komoly sérülést szenvedett Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere, aki önkéntes polgárőrként rendszeresen segíti a rendőrség és a közterület-felügyelet munkáját. Az esetről október 7-én számolt be közösségi oldalán. Az alpolgármester Achilles-ina elszakadt, miközben egy rendőrökre támadó férfit próbált megfékezni. A gyanúsítottat az ügyészség később szabadon engedte.
Kreitler-Sas Máté alpolgármester egy éjszakai járőrszolgálat során két rendőrrel és egy polgárőr társával érkezett a Bartók Béla út egyik társasházához, ahonnan egy akarata ellenére fogva tartott nő miatt érkezett bejelentés. A lakásból segítségért kiabáltak, majd a rendőri felszólításra ajtót nyitó férfi mellől a nő kimenekült a lépcsőházba.
A rendőrök a lakásból áradó marihuána szag miatt intézkedni akartak, mire a férfi menekülni kezdett, és lelökte egyiküket a lépcsőn. Kreitler-Sas megpróbálta visszatartani, ám a támadó őt is magával rántotta. A férfit végül a négy intézkedő közösen fékezte meg. A dulakodásban egy rendőr is megsérült, az alpolgármestert pedig Achilles-ín-szakadással szállították kórházba, ahol két nappal később megműtötték.
Kreitler-Sas beszámolója szerint a rendőrség a lakásban több mint egy kilogramm marihuánát, néhány gramm kokaint, mérleget és több száz műanyag tasakot talált. A támadó szervezetében THC-t (ez a marihuána fő hatóanyaga) és kokaint is kimutattak.
Az alpolgármester felháborítónak tartja, hogy az ügyészség 72 órán belül szabadon engedte a gyanúsítottat, és nem kezdeményezte a letartóztatását. – Az elkövető konkrétan hamarabb otthon volt, mint én – írta, hozzátéve, miközben ő hónapokig lábadozik, a férfi szabadon járhat a kerületben.
Kreitler-Sas szerint az eset komoly felháborodást váltott ki Újbudán. Az alpolgármester az ügyészségi döntés felülvizsgálatát sürgeti, és hangsúlyozza, hogy az ilyen súlyos ügyekben a közösség védelme érdekében határozott fellépésre van szükség.



