Sokan hajlamosak felszínesen ítélkezni mások felett. Egy válás, egy karrier megtörése vagy a lakhatás elvesztése megbélyegzéssel járhat. Van, aki azt hangoztatja: mindenki maga tehet a sorsáról. Ahhoz azonban, hogy lássuk, mi húzódik meg egy hajléktalan ember életútja mögött, érdemes mélyebbre nézni. Látni kell, ki volt ő korábban, mi vezetett az otthontalanná válásához, miért nehéz a kilábalás. Fontos tudni, milyen segítségre számíthatnak az érintettek, milyen kezdeményezések támogatják őket. De azt is tudni kell, mit tehet egy civil, amikor találkozik egy hajléktalan emberrel, és hogyan tud úgy segítséget nyújtani, hogy az valóban hasznos legyen. A Kürti Erzsébet Önsegítő Egyesület ilyen munkát végez a kerületben. A szervezet munkájáról, az önsegítés jelentőségéről, valamint arról, hogyan lehet valódi kapaszkodót adni a hajléktalan embereknek az egyesület elnöke, Erős Emese és munkatársa, Ács Tamás beszélt.
A Kürti Erzsébet Önsegítő Egyesület névadó alapítójának elhivatottsága és sokéves munkássága jó példa mindenkinek. 1985-ben pedagógusként kezdett a kerületben dolgozni, először utcán csellengő fiatalokat keresett meg, beszélgetett velük, ételt adott nekik, próbálta visszavezetni őket a családjukhoz és az iskolába. Munkatársaival olyan módszereket dolgoztak ki, mint az egyéni esetkezelés és a csoportos szociális munka. Később ő hozta létre a Major utcai intézményt is, ami most a szervezet székhelye.
Utak az utcára
– Hajléktalan tulajdonképpen bárkiből lehet, nagyon különböző utak vezethetnek valakit az utcára – mutatott rá Ács Tamás, az egyesület munkatársa. Egy komolyabb betegség, a munka vagy egy támogató család váratlan elvesztése is elindíthatja a lejtmenetet, ahonnan nehéz visszatalálni. Ezek az emberek különösen akkor maradnak magukra, amikor nincsenek társas kapcsolataik, nincs meg az a szociális háló, amelyhez fordulhatnának. Akik pedig állami gondozásból vagy büntetés-végrehajtási intézetből kerülnek ki, sokszor nem tudnak hová menni. A magány meghatározó a hajléktalan emberek életében, ezért a szervezet egyik fontos feladata az is, hogy ezen segítsen.
Az egyesület ügyfelei között van olyan is, aki korábban tanárember volt, vagy jogot, orvosi egyetemet végzett, nem igaz, hogy csak eleve nagyon nehéz helyzetből érkező személyekről van szó. Erős Emese arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak azt kell nézni, az adott személy most milyen helyzetben van, hanem azt is, ki volt korábban. Képességekkel rendelkezik, lehet szakmája, tervekkel és reményekkel indulhatott neki az életnek. Anyák vagy apák lehettek, adott esetben gyerekeket neveltek, talán unokáik is vannak, mégis hajléktalanná váltak. Bár a szociális szakemberek kevesebb női ügyféllel találkoznak, az utcán élő nők fokozottan kiszolgáltatott helyzetben vannak, sérülékenyebbek és a számukra elérhető speciális támogató programokból is kevesebb van. Erős Emese olyan női ügyfélről is beszámolt, aki éjszakára zsákot húzott magára, így próbálta megvédeni magát. Igyekeznek a nőkkel közvetlenebb kapcsolatot kialakítani, Női Szeszély nevű csoportfoglalkozásaikon önsegítő beszélgetésekkel támogatják őket céljaik elérésében.
Segítség és önsegítség
Az egyesület szemléletében kulcsfontosságú, hogy az ügyfél is érdekelt és motivált legyen a változásban, legyen szó lakhatásról, betegségek vagy függőség kezeléséről, tanulásról. Az önsegítés erről szól: nem elég segítséget kérni, részt is kell venni a közös célok meghatározásában és az azt követő munkában. Náluk a nappali melegedőben lehet fürdeni, mosni, meleg ételt kapni, telefont tölteni. Itt postacímet is adnak ügyfeleiknek, ami főleg a munkába állásnál és a hivatalos ügyek intézésénél elengedhetetlen. Az átmeneti szálláson ezen felül van internet, szociális munkás, orvos, gyógyszerkiváltás, telefon, fodrász. A cél nem pusztán az, hogy valaki „ellegyen”, hanem hogy tovább tudjon lépni. A fedél nélkül élőknek ugyanis nemcsak egy ágy vagy egy meleg étel számít segítségnek, hanem az olyan alapok is, amelyek nélkül szinte lehetetlen kikapaszkodni. – Akinek még nem volt saját szobája, fekhelye vagy postaládája, annak bármi, amit mi nyújtunk, szintugrást jelenthet – fogalmazott Erős Emese.
Lakhatási rehabilitációs programjukban albérletkiváltással, kaució megfizetésével, havi rendszeres pénzügyi támogatással, szociális munkával segítik az utcáról, illetve hajléktalanellátó intézményből bérleménybe költözőket. Hat év alatt közel 80 fő helyzetének megváltozásában működtek közre, akik közül hatan estek vissza az ellátórendszerbe. Úgy vélik, hogy ügyfeleik jó részének rehabilitációs, mobilizációs lehetőségek segítségével esélye lehet önálló életvitel folytatására. Programjuk munkatársaiknak is sikerélményeket nyújt. Elmondásuk szerint hivatásuk legfelemelőbb része az, hogy adni tudnak a rászoruló embereknek, legyen szó mentális támogatásról, élelmiszerről, orvosi segítségről, gyógyszerellátásról, vagy éppen a lakhatással, illetve támogatásokkal kapcsolatos ügyintézésről.
A társas kapcsolatok meghatározók lehetnek a kilábalásnál. Az egyesület munkatársai arra törekednek, hogy a 19 fős átmeneti szálláson megtartó közösség alakuljon ki. Arra is volt példa, hogy az ott kötött barátságok később is megmaradtak, néhányan pedig együtt béreltek lakást. Egy korábbi ügyfelük története jól mutatja, milyen hosszú utat járhat be valaki: a férfi nagyon nehéz mentális állapotból indult, később azonban elvégezte az egyetemet, dolgozni kezdett, önkormányzati lakást kapott, önállóan él, saját magának főz, és „a gitárjának is megvan a helye”. Persze van, akinél már az is komoly eredmény, hogy rendben tartja magát, szedi a gyógyszerét, egészségileg összeszedte magát. Másnál az számít nagy dolognak, hogy munkába áll, be tudja osztani a bérét, ki tudja fizetni a lakhatását. – Nem kell minden apró előremozdulásból hőstörténetet csinálni, de a kis lépések is számítanak, bármi lehet sikerélmény – hangsúlyozta az egyesület elnöke. Persze a munkavállalás, az önálló élet kialakítása kiugrási lehetőséget kínál, de például függőség esetén nem ez az elsődleges. Előbb az egészségi állapottal kell foglalkozni, majd az esetleges függőséggel, és ezután lehet továbbépítkezni.
Erős Emese szerint tévhit, hogy a hajléktalan emberek nem dolgoznak, nem csinálnak semmit a kéregetésen kívül. Sokan dolgoznak, guberálnak, egész nap talpalnak valamiért, csak éppen nincs vagy csupán részben van fedél a fejük felett. Egy hajléktalan ember a munka révén megtapasztalhatja, milyen érzés, hogy van feladata és saját jövedelme, megtanulhatja beosztani a pénzét, és elkezdhet azon gondolkodni, mi legyen a következő lépés. Az pedig, hogy számítanak rá, értéket teremt, szükség van rá, erősítheti az önbizalmát és az önmagáról alkotott képét is.
Az első próbálkozás azonban nem mindig jár egyértelmű felemelkedéssel. A szervezet tapasztalatai alapján van, akit azért nem látnak többé, mert másik szállót keres, vagy ismét fedél nélkül marad, majd megint megpróbál felzárkózni, és újra visszatér hozzájuk. Az újrakezdésnek többféle kifutása lehetséges. Ezek az emberek sosem tudják teljesen elfelejteni, honnan indultak, a múltjuk pedig nem marad nyom nélkül. – Ilyenkor azzal kell főzni, amink van, de mindenkinek jár az újrakezdés lehetősége – állítja az egyesület elnöke.
A támogatói munkában vannak apróbb és nagyobb sikerek, ám akadnak súlyos kudarcok is. Elveszítenek ügyfeleket, van, aki meghal vagy börtönbe kerül. A segítőknek nagyon oda kell figyelniük saját mentális egészségükre, hiszen érzelmileg megterhelő látni valakit visszacsúszni, vagy végigkövetni az egészségi állapotának romlását. A szemlélet lényege, hogy nem azt kell nézni, milyennek „kellene” lennie valakinek, hanem azt, éppen hol tart, és ott kell elkezdeni a munkát. Ehhez önismeretre, türelemre és mindenekelőtt elfogadásra van szükség – ezek a készségek a munka során még erősödhetnek is. Vannak felemelően jó példák: az egyesületben jelenleg is van olyan munkatárs, aki korábban az intézményben lakott, leérettségizett, szakmát tanult, majd később segítőként tért vissza.
Vegyük észre
De vajon mit tehet egy hétköznapi járókelő, amikor egy hajléktalan embert lát egy padon feküdni? Ács Tamás szerint az egyik legfontosabb az elfogadó hozzáállás: ne ítélkezéssel közelítsünk, hiszen egy élethelyzet mögött mindig több van annál, mint amit kívülről látunk. Krízishelyzetben, illetve szélsőséges időjárási körülmények között – legyen szó téli hidegről vagy nyári hőségről – érdemes szakemberek segítségét kérni. Ilyenkor a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálatát lehet hívni. Munkatársaik a helyszínre érkezve felmérik a helyzetet, és eldöntik, az érintettnek milyen segítségre van szüksége. – Vegyük észre, ha valaki bajban van, és tudjuk, hová fordulhatunk. Egy civil ennyit tud elsőként tenni, de ez is már valódi segítség lehet – zárta le a beszélgetést Erős Emese.
Huszák Nina
