Tudni kell nemet mondani, csendben lenni, nem megtenni bizonyos dolgokat. Egyebek között ezt vallja Mucsi Zoltán színész. A Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja havi 26-27 alkalommal is színpadra lép. Újbudán rendszeresen – legtöbbször a Nézőművészeti Kft.-vel, amelyet többedmagával, köztük Scherer Péterrel alapított. Mucsi Zoltánnal az Újbudai Nagykávéház című műsorban beszélgettünk.
Kezdjük egy-egy idézettel, és próbáld megmondani, melyik filmből származik. „Ha ugrasz, rugaszkodj el rendesen, mert ha betonra esel, szétloccsan a fejed.”
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten. Ez volt az első közös filmünk Jancsó Miklóssal.
„A te szíved (…), ha akarod, pukkadjon szét.”
Kontroll.
„Mi van ezzel a léccel? Nehogy megüss még egyszer (…), mert szétszakadok.”
Papírkutyák, a cserépléctörés jelenet.
„Csak azt mondtam, hogy muzik.”
Ez a Coming outban volt.
„Ez sajnos nem az esélyek országa, itt nem kolbászból van a kerítés, már ha egyáltalán megvan a kerítés.” (A szerepek markánsan tartalmaznak káromkodást, ezeket jeleztük – a szerk.)
Ez is egy Jancsó-film. Ezek adtak nagy löketet a karrieremnek. Korábban már forgattam Elek Judit Tutajosok című filmjében egy komolyabb szerepecskét, majd Szomjas György Roncsfilm, illetve Gengszterfilm című munkáiban főszerepet, de a Jancsó Miklóssal való találkozás hozta meg a nagy áttörést. A Lámpást és az Anyád! A szúnyogokat négy másik közös film követte, mindez 1998-tól 2006-ig. Mind szakmailag, mind emberileg nagy találkozás volt ez. Jancsó Miklós rendkívül bölcs, művelt, tisztességes, megértő, a szó legnemesebb értelmében polgár volt. Mindenkivel kereste a kapcsolatot, a kábelhordóval és a takarítónővel is. Nehéz volt őt a köszönésben megelőzni. Nyugalom áradt belőle. Nagyszerű fickó volt.
A Jancsó-filmekben többnyire egyfajta figurát játszol, amelyről egyszer azt mondtad: nehéz belőle kitörni. Miért?
Ezzel a karakterrel azonosítottak az emberek, ezzel az agresszív, ostoba, bunkó alakkal. De ez egy kitalált figura. A mindennapok Mucsi Zoltánja nem ennyire szabad szájú, jóval higgadtabb ember. A szerepeimben a személyiségemből is megmutatkozik valami, de azok mégis csak egy megírt anyag alapján formálódnak. Ennek ötvözetéből és a rendező instrukciói alapján alakul a szerep. Az internet jóvoltából egyfajta karaktert jelentek az emberek nagy többségének, pedig a színházi szerepeimben sokkal színesebb a paletta.
Sokfajta humor van. Tudnád kategorizálni a sajátodat?
Nem gondolkodtam ezen. Az enyém az általam formált figurákban megmutatkozik. Az élet nehézségét, a szeretetért vívott küzdelmet, a világban való hely keresését sokszor csak humorral bírom kezelni. Ez az én megküzdési stratégiám. Lehet mondani, a groteszk áll legközelebb hozzám, amikor a félelmetes és torz keveredik a kedves, kicsinyes, komikus elemekkel.
Ha Mucsi Zoltánról olvasunk, hallunk, szinte mindig megemlítik Scherer Péter színészt, akivel évtizedek óta vagytok barátok. Pontosan mióta is?
Először Tadeusz Kantor Halott osztály című darabjában játszottunk együtt, bár ott nem volt közös jelenetünk. Az 1994-es Szentivánéji álomban már igen. Ez az előadás mára kultikussá vált, ezt követték a Jancsó-filmek. A találkozás mindkettőnknek rendkívül fontos volt, nem véletlenül vagyunk azóta is barátok. A Nézőművészeti Kft. nevű színházat is együtt alapítottuk 15 esztendővel ezelőtt. Ez a mi kis színházunk, amely minden bizonnyal egész életünkben összeköt majd minket. Mindkettőnk örömére.
Milyen szóval jellemeznéd a kapcsolatotokat? Testvéri, baráti, kollegiális? Vagy ez mind?
Az elmúlt harminc év alatt összenőttünk. Voltak időszakok, amikor a családunkat kevesebbszer láttuk, mint egymást. Ez persze azzal is jár, hogy olykor egymás agyára megyünk, úgyhogy ez amolyan se vele, se nélküle kapcsolat. Az már biztos, hogy mi mindig együtt maradunk, agybajjal együtt vagy anélkül.
Milyen elgondolás mentén alapítottátok a Nézőművészetit?
A Krétakör megszűnése után ültünk össze a volt kollégákkal, barátokkal. Arra gondoltunk, egy jó, a jövőben működőképes színházacskát kellene csinálni. Derítsük ki, hogy talpon tud-e maradni. „A Nézőművészeti Kft. négy színész Scherer Péter, Katona László, Mucsi Zoltán, Kovács Krisztián és egy dramaturg, Gyulay Eszter alkotói szövetsége. Alapvető érték számunkra a szabad gondolkodás és alkotás, a független színházi létből következő rugalmasság és mobilitás.” Ez áll a honlapunkon. Azóta jó néhány vendégművész is megfordult nálunk. Most kicsit nehéznek tűnik a jövőbeli helyzet, majd meglátjuk, mi lesz.
Van erre vonatkozó tervetek, vészforgatókönyv?
Valahonnan mindenképpen pénzt kellene szereznünk, de ennek még nem látom az irányát.
Az Újbudai Nagykávéházban szereplő színészek szinte mindegyikétől, így tőled is megkérdezem: mi kellene ahhoz, hogy a magánszemélyek nagyobb arányban támogassák a magyarországi színházakat?
Ha én ezt tudnám, már rég meglenne a pénzünk a jövő évadra. Minden bizonytalan, de majd kialakul. A tao szerencsés megoldás volt, végtelenül rossz húzásnak tartom a megszüntetését. Most csak a remény van, ebbe kapaszkodunk.
Hogyan jellemeznéd a nézőművészetis darabokat?
Minket érintő és érdeklő problematikák sajátságos hangvételben, aminek fontos eleme a humor. A „minket” alatt értem a velünk azonos korban, kultúrkörben élőket, vagyis olyan témákat keresünk, amelyek sokunkat érintenek, és érdekesek. Szeretjük, ha egy alkotói folyamat kihívás számunkra. Törekszünk az igényes, művészi színvonalra. Emellett nem utolsó szempont, hogy sokszor tudjunk egy előadást eljátszani.
Volt, amikor lyukra futottatok?
Van olyan darabunk, amely már több száz előadást is megért. Erre büszkék vagyunk. Természetesen volt, amivel nehezen birkóztunk meg. Mindössze egy-két ilyenről van szó. Azért ez igen jó arány. Pár nappal a beszélgetésünk előtt például itt, Újbudán, a B32 Galéria és Kultúrtérben játszottuk Martin McDonagh darabját, a Leenane szépét. Ezt már huszonnyolc alkalommal adtuk elő, és mindig telt ház előtt. A Nézőművészeti egyébként nagyon szorosan kötődik a kerülethez. Már-már a törzshelyünk, hiszen itt van az előbb említett B32, a Szkéné és a Karinthy Színház. Mindegyikben gyakran megfordulunk. Újbudától mindent megkapunk, hogy a működésünket sikerre vigyük.
Jártál mostanában a Kopaszi-gáton? Tudod, miért kérdezem?
A Pofon című kisfilm miatt, amelyet Dési András rendezett a 2000-es évek elején. Akkor még valóban minden kopasz volt. Icike-picikét megváltozott. Az a produkció is szerencsés találkozás volt. Anger Zsolttal játszottunk együtt, jól éreztük magunkat. Az nagyobb szerep volt, ami a karrierem szamárlétráján újabb fokot jelentett. Az egész színészi pályám így alakult: lépésről lépésre, fokról fokra haladtam.
Nemrég jelent meg a Bérczesi Lászlóval közösen írt és szerkesztett beszélgetőkönyvetek, amelyben egyebek között éppen erről a folyamatról is mesélsz. Azzal a Mucsi-mondattal kezdődik: „Érdekelhet bárkit az én életem?”. Tényleg így gondolod?
Inkább arról van szó, hogy szeretem a színészi karrieremet és a magánéletemet szétválasztani. Szemérmes vagyok a privát szférámat tekintve, meg tényleg nehezen hiszem el, hogy az az abonyi srác, aki vagyok, önmagában érdekes lehet. Arra törekszem, hogy a szerepeim hagyjanak nyomot az emberekben. Hogy meg tudjam őket nevettetni, elgondolkodtatni, vagy épp meghatni ezek által. Ez számomra sokkal lényegesebb. És persze kell egy hely, ahol én magam lehetek, szerepek nélkül. És ezt a helyet óvom. Fontosabb, hogy rólam beszéljenek – természetesen jót –, mintsem én beszéljek magamról. Nehezen utasítok vissza egy-egy interjúmeghívást, de nem ezt tekintem a munkám legjobb részének.
Szívesebben beszélgetsz egy kávé mellett?
Szeretek csendben lenni. Persze a barátokkal más a helyzet. Mindenki életében van némi fecsegés, csicsergés, de nem erre vágyom leginkább. Eleget beszélek a színpadon.
Már tíz éve is azt nyilatkoztad egyszer, hogy kicsit lassítani kéne a munkatempón. Sikerült?
Csak picit. A havi 26-27 előadás még mindig sok, nem igazán optimális. Tervek persze mindig vannak. Most leginkább az, hogy a jövő évaddal kapcsolatos bizonytalanságokat megszüntessük. Ez határozza meg ugyanis a jövőnket.
Írogatsz?
Azt majd inkább nyolcvan fölött, ha kicsit sikerül jobban lelassítani. Szívesebben idézek egy verset az interjúkban. Iluh István műve tökéletesen kifejezi a mostani érzéseimet.
„Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani sose mertél.”
Ez elég sűrű. Összefoglalja az emberiség történetét. Mindig vannak olyan, emberek által elkövetett szörnyűségek, amelyekről azt gondoljuk: ez többször már nem fordulhat elő. És mégis. Bizonyos helyzetekben tehát igenis tudnunk kell nemet mondani.
Tóth Kata
Élete és karrierje:
Mucsi Zoltán 1957-ben Abonyban született. Édesapja id. Mucsi Zoltán, édesanyja Kelemen Irén. Gyermekként futballistának készült. A szakmunkásképzőben géplakatos végzettséget szerzett, majd később leérettségizett. Színészi karrierje előtt a Hajógyárban, a Magyar Államvasutaknál és a Magyar Posta alkalmazásában is dolgozott.
Színészi pályája a Kőtövis nevű irodalmi színpad keretein belül kezdődött, ahová barátja révén került be, itt figyeltek fel tehetségére. 1979–1995 között a szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel. 1995–1997 között szabadúszó volt. 1997-ben alapító tagja volt a Bárka Színháznak, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett.
Országos ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) című filmjével szerzett. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péter (Pepe) színésszel. 2003-ban a Kontroll című film miatt hatalmasat nőtt a népszerűsége. Az egyik ellenőrt alakította.
A Nézőművészeti Kft. színházat többek között Scherer Péterrel 2015-ben alapította.
Nős, második házasságában él, felesége Moldvai Kiss Andrea színésznő. Négy gyermeke van, Gergő (1980) az első házasságából származik. Közös gyermekeik Kornél (1995) és Milán (2000). Születése óta velük él felesége húgának gyermeke, Veronika is (2004), akit örökbe fogadtak.
Főbb színházi és televíziós szerepei:
Leigh: La Mancha lovagja… José; William Shakespeare: Szentivánéji álom… Vackor; Molière: Tartuffe, avagy a rajongás komédiája… Tartuffe; Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn… Gróf Baráznay Ignácz; Hatásvadászok (1983); Roncsfilm (1992); Gengszterfilm (1999); Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999); Kontroll (2003); Magyar vándor (2004); Argo (2004); Papírkutyák (2009); A sírásó (2010); Jupiter holdja (2017); Budapest Noir (2017); Nyitva (2018); Együtt kezdtük (2022); Szia, Életem! (2022); Hadik (2023) Munkaügyek (2012–2017); Egynyári kaland (2015); Tóth János (2017–2019); Egy másik életben (2019); Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020); Mintaapák (2021); Pepe (2022–2023)
Díjak, kitüntetések:
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (1999); Hekuba-díj (2000); 34. Magyar Filmszemle: legjobb férfi alakítás (2003); Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi epizódszereplő (2004); Jászai Mari-díj (2004); Jászai-gyűrű (2007); A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007); Kaszás Attila-díj (2011); Érdemes művész (2018); Arany Medál díj (2022); Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2023).
