Kabók Pétert ügyvéd édesapja szakácsnak szánta, és az is lett belőle. Vállalkozása, lakása volt, majd hajléktalanná vált. Ma a Budapest Bike Maffia Farmon főz, szeretik is a főztjét. Nem tekinti lezártnak a történetét, és ma sem gondolja, hogy minden a helyére került, de már van munkája, van hol élnie és számítanak rá.
Milyen tervekkel indultál neki az életnek, te választottad a szakácsmesterséget?
Édesapám találta ezt ki, mert nem voltak túl jók a tanulmányi eredményeim. Arra kapacitáltak eredetileg, hogy én apámat követve ügyvéd legyek, de túljelentkezés volt a jogi egyetemen, az érettségi is döcögött volna, matematikából borzalmasan rossz voltam. A mai napig azt tudom, hogy van egy jobb és egy bal oldala az egyenletnek, de hogy mit mivel kell behelyettesíteni, az távol áll tőlem. Az utolsó pillanatban sikerült felvételt nyernem a szakmunkásképzőbe, és igen, volt kedvem a szakácsmesterséghez.
Hogyan alakult a lakhatásod, és milyenek voltak a társas kapcsolataid?
Édesanyámmal laktam együtt, majd miután ő elhunyt, az osztozkodásból lett egy másfél szobás szolgálati lakásom, és 17 éves koromban külön költöztem. 1980-ban hatezer forint nettó fizetésem volt, ami akkor egy vagyonnak számított. Így léptem be a felnőttkorba. Az első tragédia akkor történt, amikor vállalkozásba kezdtem, ami idővel csődbe ment, elúszott a lakásom is. Ez még a ’80-as évek végén történt. Később megismerkedtem egy hölggyel, akivel 19 évig éltem együtt. Mikor ő is meghalt, ugrott a lakhatásom, mert az egy szociális bérlakás volt. Nekem akkor nem volt olyan egzisztenciám, amiből fenn tudtam volna tartani, vagy a belépőt ki tudtam volna fizetni.
Hogyan szűnt meg a fedél a fejed fölött?
Egy albérletből munkásszállóra kerültem, ahol munkát és fizetést is kaptam. Ezután jött az utcai élet. Éjszakánként nem mertem aludni, mert Vác nem egy hajléktalanbarát város. Akkoriban, 2008-ban még nem volt hajléktalanszálló, csak melegedőszerű ellátóhely, ahol mosni és fürdeni lehetett. De engem nem engedtek ott megfürödni, mert az utcáról jöttem, nem volt még ismert a hajléktalan lét a számukra. Keresztülnéztek rajtam, én pedig fürdés nélkül mentem ki az utcára. Vácon próbáltam a padokon aludni, ami szinte lehetetlen. Nyáridő volt, így elindultam gyalog Pestre, hátha itt lesz valami esélyem. Már ez a három hét megtette hatását, egy „harctéri betegség” alakult ki. Elkezdtem hallucinálni, annyira, hogy megijedtem, úgy maradok. Ezért bementem Dunakeszin az ügyeletes orvoshoz, aki visszavitetett Vácra, a zárt osztályra, ahol 56 órát voltam, injekciót kaptam, aludtam és jobban lettem.
Ebben az állapotban mennyire lehet a valóságot megélni? Mit vesz el és mit hoz ki az emberből egy ilyen helyzet? Lefagy vagy bekapcsol egy túlélési üzemmód?
A semmire gondol ilyenkor az ember, a jelenre biztos nem, csak a következő pillanatra. Hol lehet lemosakodni, ivóvizet beszerezni, ilyenek. Ezek az emberek szinte mind halált látnak. Ha leülök a buszon, és koszos sem vagyok, akkor is elülnek mellőlem. Mintha rám volna írva, hogy hajléktalan vagyok. Tudom, megtört az élet, lehet látni, nem vagyok egy szépség. Ez a helyzet a társaságot veszi el, bár a sorstársak ott vannak a szállókon, a szociális intézményekben, az utcán az ember nincsen senkivel. Mert kirabolhatnak, megverhetnek, megölhetnek. Egy pólóra is fájhat a foga valakinek. Nem szabad kapcsolódni, egyedül kell lenni, egyedül túlélni. Ebbe az üzemmódba kapcsoltam. Van, aki lefagy. Nálam inkább a túlélés működött. Egyedül van az ember, és mivel szégyelli is magát, senkivel nem kapcsolódik.
Mit csináltál, hogy túléld, miből volt bevételed? Igénybe vetted az ellátórendszert?
Éltem én olyanból, hogy alumíniumdobozokat szedtem, amikor az még nem 50 forint volt, nem volt más alternatíva. Hajnal négykor elindultam, 12-re már hatezer forintom volt. Azért az komoly pénz volt. Többet kerestem, mint az utcasepréssel. Viszont gyalogoltam érte rengeteget. Utána rátettem a fülhallgatót a fejemre, bekapcsoltam a Petőfi Rádiót, és az élet szép. Ingyenkonyhára nem mentem ételért, talán csak két alkalommal, mert szégyellem. A segítségből mindig csak annyit vettem igénybe, amennyire valóban szükségem volt, szerintem ez így korrekt. Még a legrosszabb körülmények között sem ittam semmit, mert az utcán veszélyes berúgni. Ott józannak kell maradni, ébernek kell lenni állandó jelleggel. Úgy alszik az ember, hogy bármikor föl tudjon kelni, öt perc alatt össze tudjon pakolni, mintha senki sem aludt volna ott.
Mi hiányzott akkor? Mi tartotta benned a lelket, amikor nem láttad, merre tovább?
Az volt a rossz, hogy nem voltam már fiatal. Mégis röpke egy hét alatt elhelyezkedtem. Nem gondolkozik az ember a megoldásokon, napról napra él. Amikor jó helyzetben voltam, akkor is azt mondtam magamnak, hogy két napra gondolkozom előre. Hogy utána mi lesz, az nem érdekel, mert úgysem biztos, hogy lesz. Ma vagyok, holnap meg nem.
Mi a különbség számodra egy fedél és egy otthon között?
Albérletekben szobát béreltem, csak aludni jártam oda, az csak egy szoba. Ha nincs nő, nincs otthon, az addig csak egy lakás. A pasi csak saját magát tudja beleadni azzal, hogy otthon van és dolgozik. Ezt úgy tessék elhinni, hogy az otthont a nők teremtik.
Mi kell ahhoz, hogy dolgozni tudj, mit ad neked a főzés? Milyen volt, amikor hosszú idő után megint oda tudtál állni a konyhába?
Egészség, szaktudás és ne legyél túl öreg. Az emberben ez így nem tudatosul. Én szeretek egyénileg serpenyőzni, egyénileg ételeket készíteni. Most itt a szülinapon, van egy hölgy, “minden mentesen” étkezik. Összedobtam neki hat-nyolc perc alatt egy ilyen friss zöldségekből álló kis menüt, és örült neki, boldog volt. El sem tudnám képzelni, hogy nem főzök, nekem ez a legnagyobb motiváció.
A főzés mellett már többféle módon is alkotsz. Megjelent a Péter Konyhája szakácskönyved és az Igaz, pajtikám című hangoskönyv, amely a te hangodon szólal meg, portréfilm is készült rólad. Mesélj ezekről!
Egyszer bejöttek hozzám a melegedőbe, megkérdezték lenne-e kedvem beszélgetni velük. Mondom, persze. Elég komoly kérdéseket tettek fel, és akkor elég komolyan válaszoltam. Nem tudtam, hogy ebből film lesz. Aztán az emberek az interneten megtaláltak. Azt írták, szerintük jó hangom van, szerintem meg nem. Lackfi János írásait mesélem el, amelyeket a Budapest Bike Maffia adott ki. Azurák Csabiék is mellém álltak és használhattuk a stúdiójukat. A szakácskönyv pedig nem csak receptek gyűjteménye, hanem egy út a főzéstől az újrakezdésig, receptekkel és történetekkel.
Színházban is játszol, milyen szerepeket kapsz?
Másfél éve meghívtak az Aha színpadra. Ez az Európában legrégebben működő hajléktalanszínpad, már 25 esztendeje létezik. Ma vagy korábban hajléktalan létben élő emberek játszanak ott. Fecske, a szociális munkás látott bennem potenciált, és megkérdezte, játszanék-e. Mondom, nekem ehhez tehetségem nincs, de próbáljuk meg, ez is egy lehetőség. Ő ezt az egészet terápiás célzattal csinálja, a hajléktalanokat így próbálja integrálni a társadalomba. Milyen szerepeket kapok? Meghalósakat. Most egy humoreszkben kaptam szerepet.
Ha már a halált mondod, gyakrabban jutott eszedbe régen, vagy akár most?
Fú, nekem nagyon nagy halálfélelmem volt. Ezt nem mondom senkinek. Még közvetlenül annak sem, akivel együtt élek, borzasztó, mekkora halálfélelmem szokott lenni.
Mi változott meg benned attól, hogy hajléktalanná váltál, van-e benned olyan érzés, hogy mi lett volna, ha másképp alakul az életed?
Egyáltalán nem hiszem, hogy én más lennék. Nem vagyok jobb a Deákné vásznánál. Kicsit megtört ez a hajléktalanná válás, de nem változtam, és nincs mit megbánnom, mert minden valamiért történik. Rohadt nagy szerencsém volt, hogy a Bike Maffiával találkoztam, piszok nagy szerencsém volt. Szerintem ez így volt jó, ez most így van.
Korábban volt bizalmad az emberek felé. El tud veszni ez a bizalom?
A bizalom eltörik egy idő után, amikor átvágnak. Ha a barátságot nézzük, akkor tudomásul kell venni, hogy ha valaki rossz anyagi helyzetbe kerül vagy hajléktalanná válik, félreállnak a barátok. Nagyon kevés maradt meg. De az emberekbe vetett bizalom megmaradt. Amikor elveszne, mindig segít valaki. Alapvetően az emberek jók, csak valami miatt távolságtartók lesznek. Tudok különbséget tenni. Van, aki nem járt el jól velem, oké, de a másik nem olyan. A Budapest Bike Maffiánál nagyon lehet látni, hogy vannak másmilyen emberek is. Végül is nem a hideg, nem az éhezés a baj, inkább a magány. Az meg tudja törni az embert, de ha nem gondol rá, akkor nem töri meg. Jelenleg a Vöröskereszt szállóján lakom, négyszemélyes szobában, és semmi panaszom nincs. Itt is van feladatom. De még nem integrálódtam vissza a társadalomba. Mindenkinek magának kell kitalálnia az életét. Csupán azzal tudok másoknak segítséget nyújtani, hogy elbeszélgetek velük. Én sem vagyok felsőbbrendű ember, de türelmesen meg tudom hallgatni őket.
Ki hitt neked először? Mikor érezted azt, hogy létezik visszaút?
Havasi Zoli, a Budapest Bike Maffia vezetője, meg Fecske, a szociális munkás. Amiért érdemes felkelni az az, hogy dolgozni jövök, mert számítanak rám. Ha épp nem dolgozom a Farmon, akkor is, ha reggel van, kávét kell főzni, a többit meg majd kitaláljuk. Ennyi kell, nem gondolom túl az egészet, nem szabad ezt túlgondolni. Amitől boldog vagyok? Az a zöld környezet, a jó levegő.
Melyik a fontosabb: hogy te higgy magadban, vagy hogy mások benned? Ha egy dolgot kellene mondanod annak, aki most van ott, ahol te voltál, mi volna az?
Az a fontos, hogy saját magamat rendbe rakjam. Tehát ne legyen túlzott önbizalmam, mert én nem szeretem azokat a szakácsokat, akiknek nagy az arcuk. Mert aztán meg kifog rajtuk egy paprikás krumpli. Komolyan mondom, úgy el lehet szúrni egy paprikás krumplit, ha nagy az arcod. A válaszom: egy feladat elég, nem kell halmozni a dolgokat. Csak szerényen, mindig csak egyet.
Budapest Bike Maffia – a szociális ellátás meghosszabbított karja
Tizenöt éve indította útra a Budapest Bike Maffiát (BBM) Havasi Zoltán, ma is ő vezeti a mögötte álló egyesületet. A 11-es Podcastban arról beszélt, hogy a BBM nemcsak étellel, ruhával, vitaminokkal támogatja a hajléktalanokat és más rászorulókat, hanem odafigyeléssel, valamint azzal is, hogy feladatot ad nekik.
„Viszonylag egyszerű hajléktalan létbe kerülni Magyarországon.”
Vannak klasszikus példák, a tapasztalatok alapján az utcára vezethet akár egy válás, a lakás vagy a munkahely elvesztése, adott esetben egy-egy komolyabb betegség, ami miatt a munkaképesség is csökken.
„Nem csak azok válhatnak hajléktalanná, akik a társadalom perifériáján élnek.”
A Budapest Bike Maffia elindulása előtt a szervezet vezetője két évig azért járt ki az utcákra, hogy fedél nélkül élő emberekkel beszélgessen. A hallottak között sok olyan eset szerepelt, amelyben egy válás vagy a munkahely elvesztése után valaki elvesztette lakhatását. Könnyű eljutni oda, hogy az ember egyszerűen ott találja magát az utcán, és ez nem csupán a társadalom perifériáján élőkkel történhet meg. Emellett nagyon gyakori, hogy a gyermekotthonokból kerülnek fiatalok ilyen helyzetbe.
„Azt láttam, hogy ezután mentálisan esnek szét emberek.”
A BBM Vitamin Kommandója 15 esztendeje járja a várost hetente legalább két alkalommal, sok életutat láttak már. A kommandó szendvicseket és vitamint is oszt a fedél nélkülieknek. Ezek önmagukban nem jelentenek megoldást, de eszközök ahhoz, hogy az érintettek érezzék, odafigyelnek rájuk. Havasi Zoltán mesélt egy olyan, korábban utcán élő emberről, aki később felküzdötte magát, és Birminghambe költözött. Onnan azt üzente nekik, hogy az első két szendvics, amit tőlük kapott, tartotta benne a lelket – és az, hogy voltak, akik hittek benne. Persze vannak olyan élettörténetek, amelyek nem így végződnek. Van, aki kint marad, van, akinek nincs lehetősége változtatni a helyzetén, és akad, akit elveszítenek.
„Ha a lejtmenet elkezdődik, akkor az ember könnyen munka, pénz és emberi kapcsolatok nélkül maradhat.”
A lelki állapot és az egzisztenciális körülmények kölcsönösen befolyásolják egymást. A pszichés helyzet hatással van arra, hogy valaki képes legyen megtartani munkáját, lakhatását és szociális kapcsolatait, és fordítva: az anyagi bizonytalanság hat az érzelmi működésre. Az elmúlt évtizedek társadalmi folyamatai nemcsak anyagilag, de lelkileg is komoly terheket róttak az emberekre.
„Az, hogy valakit automatikusan veszélyesnek gondolunk, sztereotípia.”
Arra a kérdésre, hogy van-e okunk tartani a fedél nélküliektől, az egyesület vezetője azt válaszolta: egy utcán élő személy lehet agresszív, de ez nem azért van, mert hajléktalan. Bárki más is lehet agresszív vagy békés. Ráadásul sokszor azt sem tudjuk biztosan, hogy valaki valóban hajléktalan-e.
„Az utca olyan szinten képes megnyomorítani az embert, hogy talán érthető is, miért nyúl valaki idővel valamilyen élvezeti szerhez.”
Ha megkérdezünk valakit arról, milyen egy hajléktalan, sokak fejében egy szakállas, koszos, elhanyagolt figura jelenik meg, aki mindig éhes. Ez azonban nem fedi a valóságot, és egyáltalán nem írja le a hajléktalan emberek sokféleségét. Bár a két csoport között lehet átfedés, a palackgyűjtőket sem szabad automatikusan hajléktalannak tekinteni. Ha valaki felszínesen közelíti meg a kérdést, éppen az embert nem látja a kép mögött: valakit, akinek van múltja, vannak igényei és szükségletei. A függőség és a hajléktalan lét sem feltétlenül jár együtt, az alkohol problémája pedig ennél jóval összetettebb.
„Nagyon hiányzik a megfelelően működő szociális ellátórendszer.”
Havasi Zoltán személyes tapasztalatból is ismeri a helyzetet, hiszen egyik közeli családtagja is hajléktalan létbe kényszerült. Részben ez játszott szerepet abban, hogy a civil segítségnyújtás felé forduljon, és elindítsa a Bike Maffiát. A segítő hálózat tevékenységét egy riporter egyszer úgy fogalmazta meg, hogy a szervezet foltozgatja a nem létező szociális hálót. Ugyan van egy bizonyos rendszer, ám az elmúlt évtizedekben hiányzott az átgondolt szakmai munka, amely az érintetteket megfelelően megtartaná.
„Mi igazából a meghosszabbított karja vagyunk a szociális ellátásnak ezen a téren.”
Nem mindenki ugyanarra a segítségre szorul, nem csupán ételről és az alapvető igények kielégítéséről van szó. Van, akinek munkára, másnak orvosi segítségre vagy egyéb speciális támogatásra van szüksége, nem ételre. Fontosak emellett az élmények, a programok és az is, hogy az emberek újra hasznosnak érezzék magukat.
„Az első lépés, hogy emberszámba vesszük őket, és beszélgetünk velük.”
A Bike Maffia utcai segítségnyújtása elsősorban a kapcsolatteremtésről szól. Nem szakmai szervezetként működnek, hanem civilekként, akik kiegészítik a szociális ellátórendszer munkáját. Ha egy beszélgetés során kiderül, hogy az adott személy szeretne bekerülni az ellátásba, a diszpécserszolgálathoz irányítják, ahol a megfelelő helyre tudják küldeni. Bármilyen élethelyzetben legyen is valaki, számukra a kapcsolat a legfontosabb. Ha valaki szeretne részt venni ebben a munkában, akkor érdemes olyan szervezeteket támogatnia, amelyekben megbízik, a munkájukat személyesen is megismerheti. Nem feltétlenül kell terepen dolgozni: önkéntesként mindenki megtalálhatja azt a feladatot, amiben igazán jó, vagy amiben saját tudását tudja a közös cél szolgálatába állítani.
„Egyszerűen azt az élményt kell nekik megadni, hogy ők fontosak és egy közösségbe tartoznak. Ilyenkor nagy csodák tudnak történni.”
A szervezet ezért nemcsak a közvetlen segítségnyújtásra koncentrál, hanem közösséget is épít. Ennek része az Újbudán működő Budapest Bike Maffia Farm és Kultúrtér és a hozzá kapcsolódó nyitott közösségi tér is, ahol workshopok, családi, kulturális és gyerekprogramok, koncertek és más események várják a betérőket. Az ott megtermelt zöldségek és gyümölcsök hajléktalanszállókra és gyermekotthonokba kerülnek, akár feldolgozott formában is.
„A lényeg, hogy egyszerűen a helyén kell kezelni: ők emberek, akik segítségre szorulnak.”
Vajon mit mondhat egy szülő a gyerekének, amikor megkérdezi: miért él az a bácsi az utcán? Havasi Zoltán azt javasolja, mondjunk annyit, hogy ő egy ember, aki segítségre szorul, és számtalan oka lehet annak, hogy ilyen helyzetbe került. Ehhez kapcsolódik az elfogadás és az előítéletek kezelése is: ne ítélkezzünk az alapján, amit elsőre látunk. Az alapító „maffiás” számára az egyik legfontosabb felismerés az volt, hogy sorsokat nem lehet egyetlen szempont alapján megítélni. Az utcán élők ugyanúgy emberek, mint bárki más: vannak jó és rossz tulajdonságaik, vannak igényeik, és lehetnek speciális szükségleteik is. A hajléktalanokat nem kell sem idealizálni, sem démonizálni. Ők nem angyalok – senki sem angyal –, de nem is ördögök.
Huszák Nina
