Hair – nemzedékek óta sikerdarab, ráadásul most kitűnő magyar művészek adják elő. Hair – a szabadság, a barátság, a szerelem és a béke. De ami egy nagyszabású produkcióban a legfontosabb: örök kedvenc számok és remek táncok az MVM Dómban április 17-én. A rendező-koreográfus Duda Éva, vele beszélgettünk egy táncpróba után, mitől lesz más és különleges ez az előadás, érteni fogja-e az is, aki nem látta az 1979-es Forman-filmet (Bár ilyen ember valószínűleg nincs.)
Milos Forman Hair-filmje remekmű. Lehet ezzel versenyezni?
Rengeteg nagyszerű filmet ismerünk, aminek az eredetije színpadi mű. És mind a kettő sikerdarab. A Hair is színpadra készült, de mi most nem a musicalt mutatjuk be. A közismert számokat angolul adjuk elő koncertjelleggel, látványos, táncos show keretében, a prózai részek nélkül.
Akkor az sem lesz benne a filmből, hogy: „Maga meleg? – Az éppen nem, de Mick Jaggert azért nem dobnám ki az ágyamból”?
Ez tényleg nem, de a dalokban rengeteg fontos gondolat szerepel. Aki a filmre vágyik, az nyilván azt nézi meg. Aki viszont szeretne egy különleges, egyedi és látványos produkciót végigélvezni, az eljön az MVM Dome-ba. Sok-sok rajongója van a filmnek, szerintem nekik is élmény lesz ez az előadás, és azoknak is, akik eddig még nem ismerték.
Akad olyan, aki nem ismeri?
Kérdeztem a csapatunkból a huszonéves táncosokat, és a többségük nem ismerte korábban. Meg is néztük együtt a Forman-filmet, beszélgettünk róla. Azért is találtuk ki ezt az előadást, mert lényeges, hogy minél többen ismerjék a Hairt. Ráadásul ez valóban többgenerációs dolog, hiszen hányan, de hányan vannak, vagyunk, akik kívülről fújjuk a dalokat.
A Hair musical lassan fél évszázada íródott. (A zenét GaltMacDermot szerezte, a szövegkönyvet, illetve a dalok szövegét James Rado és Gerome Ragni írta. – a szerk.) Miközben azok a kérdések, amelyeket felvet, ma is vagy talán egyre inkább fontosak. A szabadság, a szexuális szabadság, a háború, a kábítószerek ügye – mind, mind.
Igen, csupa releváns téma, amiről érdemes és kell beszélni ma is, legyen az egymás elfogadása, vagy a szolidaritás, vagy épp a kiállás. És aztán ott az az életérzés, amit ez az egész sugall. Az, hogy fel akarjuk magunkat szabadítani, hogy merni akarjuk kimondani a gondolatainkat, a véleményünket, merni akarunk szabadon menni azokba az irányokba, amelyek nekünk számítanak.
Az 1967-es történet szerint egy vidéki srácot behívnak katonának a vietnámi háborúba. A háború most itt dühöng a szomszédunkban.
Máris itt a dilemma, hogy van-e választásunk egy ilyen helyzetben – mész, nem mész. Teljesíted a parancsot, vagy sem. Egyáltalán, abban van-e választási lehetőségünk, hogy szorgalmazunk, netán támogatunk egy háborút, vagy sem? Egyetértünk-e az erőszak bármilyen formájával? A történet és a dalok is érintik ezt a kérdéskört, kétségről, kiszolgáltatottságról, a hatalom és a társadalom közötti viszonyról.
Mégsem társadalmi dráma ez, hanem egy valóban közönségbarát, érthetően népszerű darab.
Nagyon szerethető, csibész és vagány karaktereket mutatott be a film, könnyen együtt tudunk velük érezni. És remekül megírt dalok, csodás táncokkal, koreográfiákkal.
Beszéljünk kicsit erről a mostani előadásról.
Szépen alakul az egész produkció, nagyon látványos és lendületes lesz, a színpadon tízfős zenekarral, nyolcfős kórussal, közel húsz táncossal és persze remek énekesekkel. Csupa nagyágyú, Bereczki Zoltán, Ekanem Bálint, Falusi Mariann, Fekete Giorgio, Ferenczi Bora, Ferenczi György, Márkus Luca, Schoblocher Barbara, Sena Dagadu, Szaszák Zsolt, Urbányi Zóra, Veréb Tamás, Vitáris Iván énekel majd eredeti nyelven, tehát angolul.
Ráadásul egy-egy szereplő többször is hallható lesz…
Minden fellépőnek jut egy nagyon markáns dal, és több más számban is benne van még.
És ha ez egy Duda Éva fémjelezte produkció, akkor nyilván a tánc különlegesen fontos lesz benne.
Ezek a számok igazán jól adják magukat táncos szemmel, a filmben is remek a koreográfia. Mi is erre építünk, megmozgatjuk az egész teret, minden számnak, amiben táncosok szerepelnek, nagyon karakteres mozgásvilágot teremtettünk. Természetesen felidézve a hippikorszak jellegzetességeit, de mai, kortárs elemekkel átszőve.
Ha együtt táncolni a nézőknek nincs is hely, de együtt énekelni a szereplőkkel lehet?
Persze, miért ne lehetne. Hatalmas tánctér lesz a nézőknek a színpad előtt – ahová az állójegyek szólnak –, ott bátran lehet bulizni. Együtt énekelni pedig szinte alapvetés egy ilyen eseményen.
Egy előadás, és kész? Ha már ennyi munka van benne…
Ebben a formában ez most egyszeri, ez kuriózum. Viszont ide annyi ember befér, mint egy hagyományos színház 30–40 előadására összesen. Miután csak ezt az egyet hirdettük meg, aki kíváncsi, annak most kell megragadni az alkalmat.
Dési János
