Felkerül a sokak által vitatott kereszt a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára – derül ki képeinkből, illetve egy olvasói fotóból, amelyet a 24.hu tett közzé. Mint annak idején lapunk is megírta, a hatalmas kereszt benne van az átépítés alatt álló Citadella látványtervében, amelyet tavaly augusztusban tett közzé a HVG. A kereszt kihelyezése ellen szólalt meg akkor mások mellett Budapest főépítésze, Erő Zoltán, valamint egy jezsuita szerzetes és a kormánypárti Demokrata élén álló Bencsik András is. Az emlékművet megalkotó Kisfaludi Strobl Zsigmond örökösei korábban jelezték az átépítést tervező Art1Design Stúdió megkeresésére, hogy nem járulnak hozzá ehhez. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetése, illetve számos közéleti szereplő, tudós és művész fővárosi népszavazást kezdeményezett az ügyben. Közös nyílt levelükben így fogalmaztak: „a kereszt, az erkölcsi megújulást hozó ember kínhalála, hatalmas jelképe az európai hagyománynak, de nem arra való, hogy politikai szimbólumként meggondolatlanul és ízléstelenül fitogtassák. Ott van helye, ahol hagyománya van, úton-útfélen szerte az országban, templomok előtt vagy templomtornyok tetején, hívők és szentek emlékművén”.
A lakossági vélemények is egy irányba mutattak: Újbuda önkormányzatának szavazásán a közel 7000 válaszadó 85%-a arra szavazott, hogy ne legyen kereszt a Szabadság-szobor talapzatánn.
A Citadella átépítésére kiírt nettó 20 milliárd forintos, azóta megemelt költségvetésű keretszerződést Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Zrt., valamint a Garancsi István-féle Market Építő Zrt. nyerte meg 2021-ben.