– Ha mást nem is, ezt a mondatot megjegyezték rólam az emberek – foglalta össze a címben idézettekre utalva életútját Sándor Pál. Mielőtt azonban a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer elmesélte volna e mondatok történetét, Gréczy Zsolt a fiatalságáról és pályakezdéséről is kérdezte őt december 9-én a B32-ben, a Mássalhangzó sorozat beszélgetésében.
– Nem rossz voltam, hanem elviselhetetlen. De nem is akartam jó lenni. Egész gyerekkoromban végig nevelőintézetben voltam – ismerte el Sándor Pál. Mindig kereste a tréfát, legalábbis azt, amit ő annak gondolt, ám a felnőttek körülötte nem igazán. De talán nem is a csínytevésekről vagy a nevelőintézetek borzalmas állapotáról elmesélt sztorik voltak a legérdekesebbek, hanem az, ahogy a filmszakmába került. – Egy rokonom mondta: ha már nem indul újságírói szak, akkor menj el filmesnek, az ugyanolyan link szakma – számolt be indíttatásáról. Besétált a filmgyárba, szólt a portán, hogy rendező szeretne lenni, irányítsák már tovább. A portás az emeletre küldte, mondván, ott majd segítenek. A Sándor Pált fogadó hölgy annyit kérdezett: milyen filmeket ismer maga? Ő elkezdte sorolni az összes akkor láthatót, a nő körülbelül a tizedik cím után leállította, és közölte: három műszakban kezd a filmlaborban, 330 forint a fizetés. Sándor Pál innentől sínen volt, filmjei azóta sok-sok százezer nézőhöz jutottak el Magyarországon és a nagyvilágban, számtalan nemzetközi fesztiválon kapott elismeréseket Berlintől Cannes-ig.
Ami a híres mondatait illeti, az „Egyedül nem megy” a Ripacsok című film ikonikus dalának refrénje. – Mindmáig megy a vita, hogy ez Presser, Kern vagy Dusán szövege, vagy én írtam – mondta a rendező, akit amúgy nem érdekel, kié a mondat, annak örül, hogy a nézőknek tetszett, az emberek emlékeznek rá.
Az ugyancsak szállóigévé vált „Kell egy csapat!” a véletlen műve. A főszereplő, Garas Dezső jelmondata a Régi idők focijának forgatásán született. – Nem volt semmi szöveg írva ahhoz a részhez, mondom a forgatókönyvírónak: írj már oda egy mondatot a Dezsőnek – tárta fel a műhelytitkot a rendező.
A beszélgetés közben is kiderült, hogy Sándor Pál nem az a hatásvadász filmes, aki keresi, gyártani akarja az ilyen pillanatokat. Sokszor utólag vagy még úgy sem értette meg, hogy egyes alkotásait miért nem engedélyezték a rendszerváltás előtt, vagy miért kelt szinte önálló életre valamelyik jelenete. Pozitív hozzáállásának köszönhetően mindenféle körülmények között képes volt jót, vidámat és igazit alkotni. Ahogy fogalmazta: „szeretem az életem, és szeretem, hogy szeretem. A többi meg jön magától”.
