Nagy sikerrel fut a gellérthegyi előadás: Dante este, Dante hajnalban. A közönség két esztendeje láthatta első alkalommal Gyabronka József kísérletét, amikor az Isteni színjátékból a Pokol alkonyatkor, a Purgatórium és a Paradicsom pirkadatkor hangzott el a hegyoldalban. A színésszel erről a produkcióról, valamint életéről, munkásságáról beszélgettünk az Újbudai Nagykávéház műsorában.
Emlékszik a két évvel ezelőtti Dante-előadásra?
Hogyne. A 2021-es színházi bemutató idején még nem is sejtettük, hogy ekkora sikere lesz. Arra koncentráltunk, hogyan lehet ezt a szöveget a közönség számára érthető módon és élvezhetően előadni. A Pokolból az elmúlt években már csaknem száznál több előadás volt, ebből több mint ötven a Katona József Színház Sufnijában, és a második rész, a Purgatórium–Paradicsom is közönségsiker. Köszönhetően többek között Török Tamarának, a Katona József Színház dramaturgjának, valamint a műfordító Nádasdy Ádámnak. Az ő mondatai ismerősebbek, érthetőbbek a mai füleknek, mint az egyébként kitűnő Babits-fordítás.
Kikből áll a közönség?
Minden korosztály jön, de a nézők társadalmi összetétele tapasztalataim szerint megváltozott. Sajnos egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a lassan luxusnak számító színházba járást. Azok a tisztviselők, tanárok, egészségügyi dolgozók, akik valaha élénken érdeklődtek a színház iránt, ma már ezt nem engedhetik meg maguknak. És nemcsak a színházba járás számít fényűzésnek Magyarországon, hanem a kultúra szinte minden ága, ezért is lenne fontos újra egy olyan mértékű jegyártámogatás, mint amit a kiváltságosok vagy a versenysportok kapnak.
Ez meglehetősen társadalomkritikus megjegyzés. Ugyanakkor nem szereti, ha kozmopolita, liberális, társadalomkritikus jelzővel illetik. Szokott politizálni?
Szívem szerint nem politizálnék, de kell. A színházművészetben dolgozók valahogy mindig az elesettek oldalán állnak. Nekünk mindig fel kell szólalni a kormányzati bornírtságok, túlkapások ellen. Fontos, hogy a hozzám hasonlóan gondolkodó embereket bátorítsam. Hogy nincsenek egyedül a véleményükkel.
Tudom, hogy már unja ezt a témát, ám Gyabronka Józseffel nem lehet anélkül beszélgetni, hogy ne említenénk meg Móka Mikit. Nehéz volt kitörni ebből a szerepkörből?
Versényi Ida főiskolai tanárunk azt mondta: „Könnyen fogsz a pályán indulni, de amikor kikerülsz ebből a jóvágású siheder szerepkörből, jön pár év döccenő. Ha kibírod, újra felível a karriered”. Talán bejött. A cezúra nagyjából a kanadai tartózkodásomhoz köthető. Ott megváltoztam testileg-lelkileg.
Feltöltődött, pihent Kanadában? Vagy belecsöppent az átlagember mindennapjaiba?
Civilként sok mindent csináltam, gyakran nagyon kevés pénzért. Majd egyszer csak azt tapasztaltam, hogy hiányzik a szakmám, így ott is bekerültem két produkcióba.
Vágyik a mindennapi ember életére?
Én nem vágyom rá, én csinálom. A szabadúszó lét sokat segít ebben. Nem kényszerülök bele egyetlen társulati létbe sem. Dönthetek, hogy akarok-e ezzel vagy azzal a csapattal dolgozni. De szeretek civil is lenni. Szeretem, ha nem kell minden nap próbára mennem. Szeretek civilként szöszmötölni, kávézni, híreket olvasni, főzőcskézni.
Szinkron: nincs olyan középkorú ember, aki ne látta volna a Dargay Attila-féle Vuk című rajzfilmet, amelyben a főszereplő rókának adta a hangját…
Ebben a filmben bevezettek egy újítást: először felvették a hangot, és erre rajzolták meg a figurák szájmozgását. Érdekes volt.
Beszélgetésünk után is szinkronmunkára megy. Mire?
Tudom én? Majd ott nyomják a kezembe a szöveget. A Milos Forman-féle Amadeus esetében harmincöt éve még előzetesen megnéztük a filmet. Ma már nincs ilyen. A Mozartról szóló műnél ráadásul pont az egyik legnehezebb jelenettel kezdtünk: amikor Mozart és Salieri együtt komponálja a Requiemet. Kocsis Zoltán volt a szinkronstáb és az igényes zenei jelenet szakértője. Nehogy zeneileg sületlenségeket beszéljünk. Megnézte az eredetit, majd a fordítást, és rábólintott a magyar szövegre. Az első nap két-három óra alatt összehoztuk a Confutatist. Iszonyú büszke voltam.
Hogyan tovább? Van konkrét elképzelése a jövőt illetően?
Kaptam egy ajánlatot jövő tavaszra, de ez még igen képlékeny. Minderről csak egy előcsarnokban elejtett mondat hangzott el. Örültem neki. Szabadúszásnál az van: „Gyabi, nem érnél rá ekkor meg ekkor?”, mire én: „Megnézem a naptáramban. De, jó lesz”. Egyszer Bodó Viktor hívott fel azzal, hogy ráérek-e. „Mikor? Most, ma!”. Egy hónap múlva egy fesztivál részeként meglett a bemutató. Fantasztikusan sikerült. Pár díjat nyertünk vele. A családom azt mondta, még soha nem láttak ennyire jónak…
Elégedett az életével?
Mázlista vagyok. Van munkám, kedves családtagok vesznek körül. Ezt én nagyon okénak érzem így. Bizonyos szempontból viszont mocskos nehéz ebben a világban élni. „Kizökkent az idő”. Nemcsak itthon, nagyon! Az egész világon. Nagyon. Sokkal nehezebb, mint az elmúlt évtizedekben. Igyekszem a jóra koncentrálni.
Tóth Kata
