test

Mássalhangzó Gerendás Péterrel

A Mássalhangzó című portrébeszélgetés sorozat májusi vendége egy különleges, szétszedhető hangszerrel érkezett a B32 Galéria és Kultúrtérbe. „Gitárfüggőségéről” elmondta a beszélgetést vezető Gréczy Zsoltnak, hogy minden hangszerének története van. „Szerelmi kapcsolatban vagyok az összes gitárommal.”

A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész több évtizedes pályája során rengeteg magyar zenésszel és együttessel dolgozott együtt, köztük az LGT-vel. Zenekara, a Láma Presserék  előzenekaraként lépett fel a Tabánban, és amikor az LGT kapott egy angliai szerződést, őt is felkérték, hogy közreműködőként menjen velük a turnéra. „Csak szuperlatívuszokban tudok erről szólni; olyan városokban léptünk fel, mint Liverpool, Manchester, London. Még most is, ennyi idősen, ennyi év távlatából is beleborzongok, hogy ez nekem megadatott.”

Gerendás Péternek kilenc gyermeke van, természetesen ez is szóba került. A sok kedves történetből talán az nyerte el a legjobban a közönség tetszését, amikor arról beszélt, hogy a fiúkkal könnyebb-e  vagy a lányokkal. „Kilenc gyermek biztos tudatában kijelenthetem, hogy a lánygyerekekkel sokkal könnyebb az élet. Egyszerűen hazajönnek az iskolából, csinálják a dolgukat, nem kell sírva könyörögni, öngyilkosságot színlelni. Ezzel szemben a fiúgyerekek, mintha az összes iskolában összebeszélt volna az összes tanár, azt mondják, hogy nekik nincs leckéjük. Este fél tízkor aztán mégiscsak kiderül, hogy van. Ilyenkor a fiúkat akut, de magas lázzal járó betegségek kezdik gyötörni, amik lehetetlenné teszik a másnapi iskolalátogatást; az egyébként mélyen utált osztályfőnök iránt hirtelen hihetetlen szeretetet, lojalitást és toleranciát kezdenek mutatni, ami szerint szegény tanárt nem fertőzhetik meg. Úgyhogy kijelenthetjük, hogy a lányokkal sokkal könnyebb az élet, egészen addig a pillanatig, míg be nem mutatják első udvarlójukat. Hát ilyenkor kezdődnek a problémák.”

Gerendás Péter a szüleiről is beszélt, akiket koncentrációs táborba, illetve munkatáborba vittek a holokauszt idején. „Ők soha nem meséltek erről, kerülték ezt a témát, de láttam könnyeket szemekben olyan családtagok miatt, akiket már nem ismerhettem meg. A gyermekkorom úgy telt el, hogy van valami nagy, súlyos titok, egy tragédia, de jobb, ha a gyerekek nem tudnak róla.” A zenész elmondta: boldog volt, hogy a szülei megérhették sikereit. „Nagyon-nagyon büszkék voltak rám, ez óriási dolog. Hiába múlnak az évek, egyszerűen nem lehet megszokni a gondolatot, hogy nincsenek. Sokáig nem értettem, hogy emberek miért sírnak a temetőben, még 30-40 év után is, hiszen ennyi idő alatt talán már véget ér a gyász. Most már tudom.”

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support