Interjú Nagy Ervinnel: A jövő generációja miatt kell a színházat életben tartani

Az elmúlt hónapokban sokat lehetett Nagy Ervinről olvasni és hallani. Gyakran szerepelt a médiában, egyebek között a Zámbó Jimmyről szóló A király című sorozattal, politikai kiállásaival és egy tévéműsorral kapcsolatban. Decemberben új műfajjal, vele készített interjúkötettel rukkolt elő. A színművész-producerrel az Újbudai Nagykávéház című magazinműsorban beszélgettünk.

Hogy-hogy könyv?
Esküszöm az élő Istenre, ezt a könyvet nem én akartam. Péterfy Gergővel való, csaknem tízéves barátságunknak köszönhetően jött létre. A Felhő Café Kiadónál jelenik meg A király, a gróf és a tanár címmel, a pofázmányommal a borítón. Utóbbi volt a legegyszerűbb megoldás, hiszen az életemről szól.

Például?
Dunaújvárosban laktam kamaszkoromig, majd egy életem, egy halálom alapon feladtam foci- és egyéb sportközpontú életem, és Budapestre költöztem. A nagynénémnél laktam. Az volt egész addigi életem két legcsodálatosabb esztendeje. Majd a középiskola után jött a színművészeti.

Említenél néhány sztorit a könyvből?
Sok közülük a felnövésemről, szocializációmról szól. Szerintem az első 15 év határozza meg leginkább a későbbi pszichét. Markánsan befolyásolja a választásainkat, mi mellett állunk ki. Az előző politikai rendszerben nőttem fel, és a társadalmi, politikai struktúrával kapcsolatban nincs bennem nosztalgia, a gyerekkorom iránt azonban van. Sokkal közelebb álltak szerintem egymáshoz az emberek, segítőkészebbek voltak, számos területen igazságosabb volt az élet. Ezekben az időkben nőttem föl, panelben, ipari városban, munkáskörnyéken. Nem voltunk szegények, nem kellett vajas kenyeret ennem. A szüleim menő sportolók voltak, apám gyakorta ment külföldre. Ugyanakkor számomra az volt a legtermészetesebb, hogy a gyerekekkel mindent megosztok. Ha volt egy BMX-em, akkor az Ásványi Tamás barátom is ment vele. Ebben a kötetben félig-meddig a gyermekkoromnak, felmenőimnek, nagyszüleimnek állítok emléket. Arra gondoltam, milyen jó lesz, amikor az unokám leveszi majd a könyvet a polcról, és megnézi, miről adomázott a nagypapi, milyen körülmények között éltek az ő szülei a szocializmusban és nagyszülei a II. világháborúban. Amikor például az 1980-as években „kamionról estek le” dolgok, és sok mindent okosban oldottunk meg. Gyerekkoromban az emberi viszonyok is mások voltak: kevesebb volt a mellébeszélés. Lehet, hogy húsz év múlva ki fognak röhögni; lehet, hogy a következő generáció azt fogja gondolni rólam: „te, hülye, látod mit értél el azzal, hogy az igazság bajnokát játszottad”. Én viszont úgy vélem, ha egy tanár főszerepét játszom, akkor tartozom annyival magamnak és a gyerekkoromnak, hogy megpróbálom azokat az értékeket képviselni, amelyeket én is kaptam a dunaújvárosi testnevelő tanáraimtól, például Józsa Klárától és Lipták Gyulától.

A kötet címe a népmesékre utal. Ez szándékos?
Eleinte berzenkedtem ettől, de Péterfy Gergő meggyőzött. A dolgok 90 százalékáról ugyanazt gondoljuk: politikáról, értékekről, urbánus kontra népi hozzáállásról. Mindketten kicsit outsiderek vagyunk, de nem flaszterértelmiségiek vagy mélyen népiek. Egyfajta átjáró házban létezünk. A hasonló gondolkodásunkból adódóan alakult ki köztünk egy olyan mély beszélgetés, ami aztán könyvért kiáltott. A címet ő adta, mondván, hogy a történetben egy vidéki kislegény elindul a nagyvárosba, és végül lesz belőle egy országosan ismert valaki. Ez kellően népmesei.

A cím a karrieredre is utal. Királyként a Zámbó Jimmyről szóló tévésorozatban, tanárként egy másikban, grófként pedig a Kincsem mozifilmben szerepeltél. Ezeket tartod kiemelkedő alakításaidnak?
Ezek fémjeleznek engem, a pályámat, színészi karrieremet. Természetesen sok másik filmre is büszke vagyok: a Szezon és a Drakulics elvtárs például nagy kedvencem. Mindkettőben Nagy Zsolttal játszunk együtt, imádok vele dolgozni. A közös filmjeink általában jó csillagzat alatt születnek.

A tánc és az éneklés sem áll távol tőled. A minap a Duda Éva Tánctársulat melletti kiállásodat is markánsan vállaltad. (Több közéleti személyiség egy nagyszabású rendezvénnyel kampányolt a társulat és a táncművészet életben tartásáért – a szerk.)
Ez a kérdés a magyar kultúra finanszírozásával és ellehetetlenítésével, valamint az alternatív társulatok szétverésével kapcsolatos gondolataimhoz vezet. Nagyon sokrétű téma.

Közelítsük meg máshonnan, és csupaszítsuk le az előző kérdést. Melyik áll hozzád közelebb: a tánc vagy az éneklés?
Bozsik Yvette-en szocializálódtam. A mozgásban mindig jó voltam a sportolói hátterem miatt. Nagyon szerettem táncolni. Mozgásszínházas produkciók is megtaláltak. Énekes szerepeim közül legszívesebben a Chicago című musicalre és az Eszenyi Enikő rendezte Marica grófnőre emlékszem. Szívesen kirándulok ezekbe a műfajokba. De az utóbbi időszak legmeghatározóbb zenés színház élmények számomra egyértelműen Pintér Bélához kapcsolódnak. Elég csak A bajnokra gondolni, ami A köpeny című Puccini-opera kortárs átirata. Csodálatos módon ötvözi a zene emelkedettségét a triviális valósággal. Mindig az életem kitüntetett pillanatai, amikor vele dolgozhatok. A mai napig a legizgalmasabb munkatársamként gondolok rá.

Politika: az elmúlt hónapokban, években többször szerepeltél a médiában mint a tüntető tanárok, a színházművészet, a magyar kulturális élet védelme érdekében kiálló művész. Volt foganatja közéleti, politikai szerepvállalásodnak?
Mindenképpen előrelépésnek tartom, ha például egy Duda Éva Tánctársulat megmentése érdekében bonyolított kampány után megjelennek a támogatók. Látok némi haladást a magánmecenatúra és a közösségi finanszírozás területén. Így talán az alternatív színházművészet a jelenleg regnáló politikai viszonyok közepette sem sorvad el. A magyar társadalom tehetősebb része talán ráébred, hogy a gyerekeink későbbi kulturális fejlődése és színvonala érdekében igenis meg kell őrizni egy Pintér Béla, egy Duda Éva, vagy épp egy Forte Társulatot. Ha számunkra fontos, hogy a jövő generációja is élvezni tudja az előadásaikat, akkor ki kell értük állni. Ha azt akarjuk, hogy ezek az alkotóműhelyek életben maradjanak, az adófizetői forintjainkon túl is tenni kell ezért. Nagyjából úgy, ahogy ez Amerikában is működik. Megelégeltem, hogy állandóan csak picsogunk. Magától nem fog megoldódni ez a kérdés. Támogató estek és más alternatívák kellenek.

Ha ilyen komoly kultúrpolitikai kérdésekhez adod a neved, mit keresel egy Sztárboxban?
Muhammad Alin nőttem föl. Ha Kokó nyert, sírtam és üvöltöttem a tévé előtt. Megnéztem Klicskóékat. A bokszot gyermekkorom óta imádom. Ez a műsor viszont nem csak erről szól. A kereskedelmi televíziózásról is. Ha a műsorra kereskedelmi termékként, modernkori gladiátorharcként tekintünk, a pénz beszél. Egy ideig nyilván nekem is ez volt a kenyérkeresetem, de a döntésnél nem ez dominált. Arra gondoltam, hogy a produkció bevételeiből később olyan nagyszabású, színvonalas sorozat tud születni, mint például A király volt. Érdemes a Sztárboxot komplexen vizsgálni. Arról nem is beszélve, hogy így ötven felé, egyszerűen szerettem volna kipróbálni magam. Ezt a sportot férfias, igazságos megmérettetésnek tartom, amire fel lehet készülni, és mindig tudni kell benne fölállni. Stílusosan. Nem az a fontos, hogy megverik-e az embert vagy sem. Egy másodpercig nem bántam meg, hogy a Sztárboxban elindultam.

Szinkronszínészet: kit szinkronizálsz legszívesebben?
Ryan Ryeynoldsot. Nagy rajongója vagyok mióta a Deadpoolt leforgatta. Érdekes folyamat, amikor valaki negyven évig játszik kisebb-nagyobb, de általában érdektelen szerepeket (lásd Penge 3), aztán hirtelen bekapcsol az életében egy hülyeséglemez, amitől világsztár lesz. Focicsapata van, és komoly ráhatása az amerikai üzleti életre. Például a saját Gym márkájával. Izgalmas, ami vele történt. Matthew McConaughey-t is nagyon szeretem szinkronizálni. Különös élmény volt a Mielőtt meghaltam és a Csillagok között című mozijához adni a hangomat. Az utóbbi azért is jelentős számomra, mert az egyik kedvenc filmemmé vált.

A Katona József Színház társulati tagságától megváltál, de továbbra is játszol ott. Azt tervezed, hogy lassítasz? Sikerül?
Bizonyos szempontból. Egy éve születtek meg az ikreink Borbély Alexandrával. Ezért sem tervezem, hogy az estéimet rendre az otthonon kívül, munkával töltsem. Fontos a gyereknevelés, például egy fürdetés, a későbbiekben visszatérő elemek, amelyek alapvető kapcsolódási pontokat jelentenek. Az ikrezés önmagában komoly kihívás, főleg most, hogy nem alszanak. Lassan öt hónapja. Korábban a színház vitte el a legtöbb időt. Nyilvánvaló volt, hogy azt hagyom alább. Valószínű azonban, hogy jövőre indul egy sorozat, amiben reményeim szerint játszom, hogy miről szól, az természetesen még titok. Lényeges szempont számomra, hogy szélesebb néző körhöz is eljussak, ha már a magyar filmekből politikai okok miatt mellőznek. A kereskedelmi tévé piac- és nézőorientált, ezért is akartam A tanárral letenni a névjegyemet. Ugyanakkor nagyon bízom abban, hogy a kereskedelmi csatornáknak sikerül majd két-három évente olyan nem licence-alapú, saját gyártású és nagy volumenű sorozatokat gyártani, mint A király volt. Az ilyen szerepek után nem szívesen lép lejjebb az ember, inkább kibekkeli a következő évet. Elviselem inkább, hogy a Sztárboxban szájba vernek, amíg nem érzem, hogy a korábbinál is nagyobb kihívás vár.

Tóth Kata

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support