Egyedülálló módszerre képzik a gyógypedagógusokat és a gyerekeket, ezért nagy riadalmat okozott, amikor kiderült, az intézmény nem kap többé állami támogatást. Trexler Eriket, a Bliss igazgatóját arról kérdeztük, hogyan próbálják megmenteni az iskolát.
Milla nyakát születéskor meghúzták, azóta epilepsziás rohamai vannak, a Rett-szindrómás kislány csak a szemével kommunikál. Dávid se járni, se beszélni nem tud, a kezét viszont képes használni. Mindketten az őrmezői Bliss Alapítvány iskolájába járnak, amely a járvány előtt pályázatokból, adományokból és céges felajánlásokból tartotta fenn magát.
• Milyen sérüléssel küzdenek az ide járó gyerekek?
Jelenleg 12 súlyosan halmozottan fogyatékos személyt oktatunk, ők nem beszélnek, súlyosan mozgáskorlátozottak és értelmileg is akadályozottak.
• Ők a Blissen kívül hova fordulhatnak? Egy szülő azt mondta, egyszerűen nincs más hely, ahol ellátnák a gyerekét…
Az biztos, hogy nagyon komplex a nálunk kapott fejlesztés, terápia, amire ezeknek a gyerekeknek szükségük van, és az is tény, hogy nagyon kevés a speciális szakember. Jó példa erre, hogy a nálunk alkalmazott augmentatív és alternatív kommunikációra 90 százalékban az alapítványunk képzi a szakembereket.
• Mit lehet kezdeni egy olyan gyermekkel, aki egyáltalán nem kommunikál? Jelrendszert tanítanak neki?
Ezek a gyerekek hangzó beszédre valóban nem képesek, viszont ugyanúgy vannak gondolataik, érzéseik, amit szeretnének kifejezni. A munkánk abból áll, hogy mindenkihez egyedileg találunk meg egy kommunikációs útvonalat, amivel ő képes a külvilággal kapcsolatot teremteni. Van, aki úgynevezett gesztusnyelvet használ, ami jelnyelvként is felfogható. Ehhez persze a mozgásának kell olyan szinten lennie, hogy el tudja mutogatni a jeleket. Van, aki táblagép segítségével kommunikál: begépeli a mondanivalót, és kimondatja a géppel. Megint más csak képeket használ, kártyákra mutatva tudja például jelezni, hogy éhes, vagy hogy mit érez.
• Hogy jutottak el odáig, hogy idén már a megszűnéssel is szembe kellett nézni?
Fontos leszögezni, hogy minden gyereknek, a sérültnek is alapvető joga az alapfokú oktatás elérése. Az alapítvány elsősorban pályázatokból, másodsorban támogatásokból tartotta fenn magát, például az önkormányzat is segített minket. Az államtól csak annyi forrást kaptunk, amennyi a pedagógusok fizetésére elég, a fejlesztő szakembereket és más működési költséget más forrásból kellett fizetnünk. 2019-ben azonban berobbant a Covid- járvány, és hosszú időre be kellett zárnunk, mert nem fogadhattuk személyesen a gyerekeket, online meg gyakorlatilag nem lehet sérülteket fejleszteni.
• Az alapítvány az államhoz fordult, de segítség helyett valami mást kapott…
Hosszú kálvárián vagyunk túl. 2019-ben, a járvány elején még csak annyi pénz hiányzott, amit be tudtunk pótolni, minimális szülői hozzájárulással. A 2021/22-es tanévben már jóval több hiányunk volt, amit jeleztünk a Klebelsberg Központnak, és azt egy idő után ki is fizették. A 2022/23-as tanévre viszont már azt a választ kaptuk, hogy támogatást nem adnak, mert az állam el tudja látni az általunk végzett feladatot saját hatáskörben. Arra viszont nem kaptunk választ, hol folytatódna a sérültek fejlesztése. Később felajánlották, hogy elhelyezik őket állami intézményekben. Például olyan szociális intézményekben, ahol a szülőknek gyakorlatilag állami gondozásba kellett volna adniuk a gyereküket, vagy ahol nem is fogadták őket, de olyan is előfordult, hogy vakok iskolájába küldték volna a látó gyereket. Mikor a köznevelési államtitkárt megkerestük, azt kérdezte, miért nem szedünk tandíjat? Hát azért, mert ezek a szülők nem tudnának százezres tandíjakat kifizetni. Végül azt is felajánlották, hogy egy az egyben átveszik az intézményünket.
• Az állami átvétel mivel járt volna az alapítvány és a gyerekek számára?
Hangsúlyoznom kell, hogy az alapítvány az iskolát csak később hozta létre, előtte önállóan végezte a gyerekek egyéni fejlesztését, a szakemberek továbbképzését, felnőtt fogyatékosok számítógépes képzését, logopédiát stb. Iskola nélkül azonban az alapítvány nem tudná olyan magas színvonalon ellátni a feladatát, ahogy azt 35 éves fennállása óta teszi. A gyerekek szempontjából pedig tudni kell, hogy nagyon nehezen viselik a változásokat. De az sem mindegy, hogy valaki onnan tudja folytatni a fejlődését, ahol abbahagyta, vagy kezdheti kvázi elölről. A szülők elmondták, akkor éreznék biztonságban a gyereküket, ha a Bliss vinné tovább az oktatást. Az egész egyébként nagyon egyszerűen megoldódhatna. A tankerület, mivel nem tudja ellátni őket tankerületi intézményben, az itteni térítési díjat egy szerződés keretében kifizetné az alapítványnak, mert a gyerekeknek jár az ingyenes oktatás. Erre most nem látni esélyt, ezért a kuratóriumunk elküldte a döntését, hogy nem adjuk át az iskolát az államnak.
• Idén nyáron eljutottak odáig, hogy veszélybe került a szeptemberi iskolakezdés. Mihez kezdtek?
Adománygyűjtésbe fogtunk júniusban, hogy összegyűjtsük a tanév lebonyolításához szükséges 28 millió forintból hiányzó nagyjából 15 milliót. Szinte lehetetlennek tűnt, de most úgy néz ki, sikerült. Egy névtelenséget kérő cég felajánlotta a hiányzó összeget, így neki köszönhetően el tud indulni az iskola szeptembertől, aminek nagyon örülünk.
• Akkor biztonságban vannak?
Ha megérkezik a pénz, igen, de csak erre a tanévre. Ez az egy év viszont jó lesz arra, hogy az állammal mindent részletesen átbeszéljünk, mi az elképzelésük a feladat átvételéről, ha erre kerülne sor, az hogyan, milyen minőségben valósulhat meg. Jövőre viszont újabb kérdések előtt fogunk állni. Továbbvihetjük-e az iskolát? Ha igen, azért, ha nem, akkor azért lesz az alapítványnak szüksége további segítségre. A kuratórium abban biztos, hogy szeretnénk megőrizni az alapítvány alaptevékenységeit, a halmozottan fogyatékos gyermekek komplex vizsgálatát, fejlesztését, rehabilitációját. Mivel a jövőbe tekintünk, nem zárjuk le az adománygyűjtést, hiszen tudjuk, hogy a folytatáshoz a mai bizonytalan helyzetben szükség van a támogatásokra.
T. D.
