A „galériás” Faur Zsófi és a „hadikos” Bosznai Tibor kapta idén a Pro Cultura Újbuda díjat. A kitüntetettekkel beszélgettünk; lapunk előző számában a Bosznai Tiborral készült interjút olvashatták, most Faur Zsófi következik.
• Mire büszkébb, arra, hogy majdnem huszonegy esztendeje működtet egy sikeres galériát, vagy arra, hogy egy eleven kulturális élet szervezésében, a Bartók Boulevard-éban működik közre?
Mind a kettőre büszke vagyok. Amikor 2001-ben megnyitottam a galériát, legfeljebb remélni mertem, hogy eljutunk idáig. Sok művész karrierjét segítettük elő itthon és a nemzetközi piacokon is. Az egyesület pedig a szívem csücske. Amikor mintegy tíz éve idekerültem a Bartók Béla útra, akkor már működött itt egy kis közösség, amelyik együtt gondolkodott, és ennek is köszönhető, hogy most Budapest egyik legsikeresebb kulturális központjában ülhetünk.
• Egy befutott galériának jót tesz, hogy a közelében sorra nyílnak az újak, a konkurencia?
A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy akkor vagyunk sikeresebbek, ha többen vagyunk. Ahol a kultúra erős, ott általában a galériák is egy környéken telepednek meg. Ha valakit érdekel a művészet, tudja, merre induljon. Több kiállítást, programot tud egy füst alatt megtekinteni. A sok kulturális program inkább vonzza a közönséget, többeket tudunk megmozgatni.
• A járvány mennyire nehezítette meg az életüket?
Az előző, a 2008-as válság sokkal mélyebben érintett minket. Most azért azoknak, akik kortárs műtárgyakat akarnak venni, megmaradt a pénzük. Sőt, egy csomó dologra nem tudtak valószínűleg költeni, nem lehetett utazgatni, több maradt akár műtárgyakra is. Ráadásul attól, hogy hosszabb időt töltöttünk otthon, talán fontosabb lett, milyen bútorok, szőnyegek, vagy éppen képek vesznek körül minket.
• Amikor kiválasztja, melyik képet teszi ki itt, a galériában, a személyes ízlése dönt vagy az, hogy mit lehet a legjobban eladni?
Én régóta ugyanazzal a művészkörrel dolgozom, körülbelül húsz emberrel, az ő munkáikat állítjuk itt ki. A csoportos tárlatok részeként tudunk behozni új művészeket. Én talán nem vagyok klasszikus kereskedő, ami nekem nem tetszik, azt nem tudom árulni sem. Hogyan ajánlhatnám az ilyesmit másnak?
• Pedig lehet, másnak meg éppen az jön be, ami magának nem…
Lehet. De én büszke vagyok ennek a húsz művésznek a munkáira, arra, hogy ez a galéria valamifajta személyes ízlést követ. A minőség fontos, abból nem lehet engedni. De amiket itt lát, azokat én otthon is szívesen el tudnám nézegetni.
• Azért ennél csak bonyolultabb a dolog. Hány olyan alkotót ismerünk a művészet történetéből, aki a saját korában nem sok sikert ért el, később vagyonokat adtak az alkotásaiért, és az emberek rohannak a múzeumba, hogy megnézzék azokat. Úgyhogy azt hiszem, a jó galériásnak kicsit a jövőbe is kell látnia.
Az biztos, hogy nem árt. És a kortárs piacon is hatalmas változások történtek az elmúlt húsz évben. Ma már szinte biztos, hogy a múzeumokba azok a művészek kerülnek, akik olyan típusú galériákkal dolgoznak együtt, mint az enyém. Nem nagyon képzelhető el olyasmi, mint ami itt, a szomszéd sarkon megesett Csontváry Kosztka Tivadar alkotásaival, hogy a művész halála után talál valaki egy csomó képet, és azzal bankot robbant. Aki kereskedelmileg és művészileg is szeretne sikeres lenni, annak muszáj egy galériával együttműködnie.
• És akkor itt a divat. Amelyik jön-megy.
Pár éve talán még azt feleltem volna erre, hogy a kortárs művészetben ennek kevesebb a szerepe. Most nem mondom, mert nagyon érzékelhetők azok az irányzatok, amelyek éppen divatosak. Például a geometrikus absztrakt most Magyarországon kifejezetten reneszánszát éli. De azért aki minőséget képvisel, és szisztematikusan építkezik, annak kevésbé számít az éppen aktuális divat.
• És felteszem, a visszajelzések is fontosak. Egy festő barátom mesélte jó pár éve, hogy tőle úgy rendelt valaki képet: művész úr, sok zöld legyen benne, mert az megy a bútor színéhez.
Nálunk ilyen nincs. Sosem szólok bele abba, milyen művek jönnek létre. A véleményemet elmondom, és a piac is visszaigazolja, hogy egy-egy új sorozat sikeres lesz-e vagy sem. Ám ahogy mondta az előbb, lehet, hogy ami most nem tűnik annyira népszerűnek, azért öt év múlva már mindenki odalesz.
• A Faur Zsófi Galériában a fotográfia is jelen van. Mennyire értékállóak a fényképek?
Borzasztó nagy a különbség Magyarország és a világ többi része között. Annak ellenére, hogy a fotó az a műfaj, amelyben világszínvonalút alkottak magyar művészek, és nevüket mindenhol ismerik. De ezt nem sikerült meglovagolnunk. Itthon valahogy még nincs eléggé elfogadva, pedig nemzetközi aukciókon közel festményárban mennek el fotók. Azért egyre több olyan intézmény működik Magyarországon is, amelyiknek a fő területe a fotó. De még mindig előfordulnak olyan megjegyzések, hogy ez miért jó? Veszek egy jó gépet, kattintgatok vele, és csak lesz egy jó képem.
• Ez igaz a festményre is. Veszek egy kis vásznat, ecsetet, festéket, és pingálok egy jó képet.
Na persze. Mindenesetre fotógyűjtő ma még jóval kevesebb van, mint festmény.
• Nyilván ha valaki sok százezer vagy millió forintot ad egy műtárgyért, azt is szeretné, hogy annak az értéke megmaradjon, sőt, emelkedjen. És a fotónál lehet, hogy több a bizonytalanság a jövőt illetően.
Technikailag mindenképpen lehet ma már időtálló alkotásokat előállítani.
• Csak amíg egy festménynél nyilvánvaló, hogy egyedi alkotás, és legfeljebb hamisítani lehet, addig egy fényképnél ez talán nem ennyire egyértelmű…
Pontosan meg lehet határozni, hány példány készülhet egy fotóból, szigorúan megszámozzuk őket a hátoldalukon, és adunk hozzá igazolást is. Trükközni nem éri meg. Nagyon kicsi ez a világ, úgyis kiderülne.
• Na és festményeket is hamisítanak azért.
Előfordul, persze, sőt, most már kortárs magyar alkotókat is. Talán ezért is érdemes megbízható helyen vásárolni.
• Megbízható hely pedig van errefelé elég.
A Bartók Béla úton reggel, délben, este is láthat embereket. A helyek tele vannak, a galériák, a kiállítóhelyek működnek. Csak az elmúlt két hónapban három-négy új hely is nyílt. És hányan szeretnének még idejönni! Korábban én a Ráday utcában is működtem, és ott is láttam, de a nemzetközi tapasztalat is hasonló, hogy vigyázni kell, mert a piac könnyen megeszi a kultúrát.
Szó szerint megeszi.
Szó szerint. A vendéglátóhelyek sokkal magasabb bérleti díjat tudnak fizetni, mint egy galéria vagy egy kulturális szolgáltató. Itt is azt látom, hogy az elmúlt időszakban nyílt üzletek kilencven százaléka vendéglátóhely. Amivel önmagában nincsen semmi gond, csak ha eltűnik az utcából a kultúra, akkor ugyanolyan utca lesz, mint bármelyik másik, és már a vendéglátóhelyek sem lesznek olyan vonzók. Azt szeretném, ha ki tudnánk valamit találni, nyilván az önkormányzattal közösen, hogy miként tudjuk azt befolyásolni, hogy ne csak vendéglátó-ipari egységek nyíljanak itt, hanem a kultúra is megmaradjon.
Dési János
