Kerület

Új lehetőség Újbudán: iskolai közösségi szolgálat az önkormányzattal

Az iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) célja, hogy a diákok aktívan kapcsolódjanak a helyi közösség életéhez, megtapasztalják a segítő tevékenységek értékét, és közben valós tapasztalatot...

Megéri lakást bérelni a Lakásügynökségen keresztül

A piacinál akár 15 százalékkal is kevesebb bérleti díjat fizethet az a közszférában dolgozó, aki az Újbudai Lakásügynökségen keresztül vesz ki lakást – közölte...

Kardiológiai nap az újbudai szűrőbuszon

Legutóbb az Allee mellett, a Kőrösy József utcában várta az előzetesen regisztrált lakókat az újbudai szűrőbusz, amely ezúttal a vérvétellel járó laborvizsgálatok mellett nyaki...

Május 31-ig lehet javaslatokat küldeni a közösségi költségvetésre

Ki tudná jobban, hol mutatna jól egy új kreatív alkotás, vagy hol hiányzik egy zebra, mint az, aki nap mint nap az adott helyen...

Miniszteri megbeszélés

Tanács Zoltán újbudai országgyűlési képviselővel, tudományos és technológiai miniszterrel tartott május 20-án munkamegbeszélést Újbuda vezetése a kerület előtt álló legfontosabb feladatokról. Dr. László Imre...

Razziázott a vízirendészet – drónokkal is kiszúrják a szabálysértéseket

Tavaly kezdődött az Újbuda Közterület-felügyelet „Földön, vízen, levegőben” akciósorozata, amelyben a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal és a XIII. kerületi Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesülettel összefogva a...

Viszlát, Pepe!

„Nekem valahol ott kezdődik a színház, mikor a darabot olyan szintre formálod, hogy elmúlik a megfelelési kényszer. A színészeten túli színészet a nagyoknál érhető...

Újbudán is bevetik a rolleres parkolóőröket

Idén nyáron kamerás rollerekkel, jövőre pedig már kamerás autókkal pásztázzák az Újbudán parkoló kocsikat, hogy hatékonyabban és gyorsabban szűrjék ki a díjfizetést elmulasztó sofőröket...

A zsidó áldozatokra emlékeztek a Bocskai úti zsinagógában

Egy megemlékezés jelentőségét nem a külsőségek adják meg, hanem maga a kegyeletadás, amellyel a múlt eseményeit nem engedjük feledésbe merülni. Május 14-én a holokauszt...

Érdemes készülni a szúnyogszezonra

Idén már májusban megkezdődtek az országban a szúnyoggyérítési akciók, amihez Újbuda is csatlakozott. Az önkormányzat tavaly döntött úgy, hogy nem lesz több kémiai irtás...