„Nekem valahol ott kezdődik a színház, mikor a darabot olyan szintre formálod, hogy elmúlik a megfelelési kényszer. A színészeten túli színészet a nagyoknál érhető tetten. Azt hiszed, a művész nem csinál semmit. Egyszerűen csak jó. Azt azonban nem tudod megmondani, hogy miért. Egyszerűen magától értetődő a jelenléte, a szöveghez és a szituációhoz való viszonya. Én erre hajtok. (…)
(…) Én mindig győzni akartam, a legjobbnak lenni. Mindig én akartam lenni a legviccesebb, a legnépszerűbb, a legjobb, a legemlékezetesebb. A csajoknál, az iskolában. Ez volt az, ami rávett, hogy mindent meg akarjak enni. A jóllakottsághoz jelentős mértékben járul hozzá a szintén a B32-ben futó Utazás a koponyám körül. A 220 oldalas regényből 22 oldalas monológ lett. Egy nem túl nyomasztó, túlburjánzó mű, amely Karinthy gyönyörű prózai költészetét is megcsillogtatja. Szerintem csodálatos. Van olyan részlet, amelytől a mai napig könnybe lábad a szemem.”
Utolsó, az Újbuda újságnak adott interjújában így beszélt magáról és pályafutásáról Scherer Péter. Múlt szerdán örökre lement a színpadról, és már nem tudjuk meg, vajon jóllakott-e… Egy biztos, nekünk soha nem volt elég belőle. Viszlát, Pepe!
