Akrobatikus rock and roll a legmagasabb szinten – Rekordévet zárt tavaly a Rock’n’Magic SE

Minden eddiginél sikeresebb szezonnal búcsúzott 2022-től az újbudai Rock’n’Magic Sportegyesület. A szinte minden kerületi iskolában jelen lévő csapat tavaly öt-öt világ-, illetve Európa-bajnoki címmel gazdagodott. – Ez eddig egyetlen magyar vagy külföldi klubnak sem sikerült – mondta Lengyel Veronika, a Rock and Magic SE elnöke, huszonnégyszeres világbajnok – A tízéves egyesület célja az akrobatikus rock and roll legmagasabb szintre emelése, a sportág megszerettetése, a professzionális táncoktatás, az utánpótlás-nevelés, a versenyeztetés – tette hozzá.

– Az ágazatot a Magyar Táncsport Szakszövetség szervezi; az akrobatikus rock and roll Magyarországon népszerű, sikeres, ám nem olimpiai szám, így nagy a hiány támogatókból – folytatta a szakedző, táncoktató, koreográfus. Az egyesület állandó kiadásai közé tartoznak sok egyéb mellett a teremdíjak és a versenydresszek varratási költségei. A legutóbbi világbajnokságon az egyik, csaknem tíztagú formációban csak a főszereplő táncos ruhája cipővel együtt 140 ezer forintba került. A többiek öltözete 100 ezer forint körül alakult. A csapatnak nincs szponzora, a kiadások nagy részét a tanulók családjai dobják össze. Az anyagi nehézségek ellenére a sportolók töretlen lelkesedéssel járnak edzésre heti négy-öt alkalommal, majd mérettetik meg magukat a különböző versenyeken. (Az idei Európa-bajnokságot júniusban Magyarországon rendezik.)

– Az egyesület emblémája egy csillag, amely a varázslatot, a ragyogást és a kiválóságot jelképezi – mesélte Lengyel Veronika. A logón kisebb csillagok is szerepelnek, amelyek a világbajnoki címeket jelzik. Ezek számát tavaly ötször kellett módosítani.

A ROVATBÓL