Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Mio Dio
Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrász az Újbuda újság olvasói, illetve az Újbuda tévé nézői előtt is jól ismert, hiszen az utóbbi években többek között vele járjuk körbe a kerületi szobrokat, és beszélgetünk az alkotások értelmezéséről. Együtt próbáljuk meglátni a szépet, az érdekest, a gondolatot, hol egy hagyományos alkotásban, hol egy kortárs kompozícióban. Most neki nyílt izgalmas tárlata az Óbudai Társaskör Pincegalériájában (érdemes figyelni az itteni programokat, sok jó dolog színhelye ez a kör), és a kiállított tárgyak igazán alkalmasak arra, hogy kicsit megálljunk, és elgondolkozzunk egy-egy mű értelmén.
Akik nyomon követték eddigi beszélgetéseinket Erős Apolkával, akár azokból is tudhatják, egy képzőművészeti alkotás megértéséhez ugyanúgy ismerni kell a „betűket”, mint egy vers vagy egy regény elolvasásához. Nem baj, ha értjük az utalásokat, a célzásokat, mert akkor talán többet tudunk meg az alkotói szándékról. Persze akkor sincs baj, ha valaki csak az esztétikai élvezetért gyönyörködik valamiben – ahogy egy olyan vers dallamán, ritmusán is elandalodhatunk, amelynek amúgy nem értjük a nyelvét.
Mio Dio (Ó, istenem) a kiállítás címe, ami már maga is elindíthat egy gondolatsort – ez felkiáltás, fohász vagy tényleg istenségek jelennek itt meg? A bejárattal szemben ismerős figura, egy közismert szobor parafrázisa fogadja a látogatót. A szovjet szobrászat „királynőjének”, Vera Muhinának a Munkás és kolhozparasztnő című alkotását idézi meg, amit itt látunk. (Ez forog körbe a régi szovjet filmek elején, és azóta is a Moszfilm stúdió emblémája – ahogy más gyártóknál például a felbömbölő oroszlán jelenik meg.) Az eredetileg az 1937-es párizsi világkiállításra készült, több mint 24 méter magas acélszobornak itt csak egy részlete jelenik meg: a munkás felsőteste és megnyújtott, lobogó köpönyege, ami ezen afféle sárkányfaroknak tűnik. Ráadásul a kemény és örökkévalóságnak állított fém helyett ez az emberi léptékű „munkáska” szegelt textil és fémezett szövet szokatlan felhasználásával készült. A tárlatot megnyitó Mélyi József művészettörténész hívta fel arra a figyelmet, hogy közelről látszik, miként van ez összeszegecselve, kapcsozva, messziről viszont mennyire egységes látványt nyújt. (Ahogy valószínűleg az eredeti acél is más közelről – már ha közel lehetne hajolni egy nyolcemeletes ház magasságába nyúló szoborhoz.) Az is különös fénytörésbe helyezi az élményt, ha valaki tudja, hogy Muhina szobrának egyik ókori mintája éppen a zsarnok elleni fellépésnek állított emléket. (Mindez a legvadabb sztálinizmusban – az akkori cenzorok talán nem voltak elég járatosak az antikvitásban.)
És a sárkányfarok a köpenyből. A szobrászok között terjedő városi legenda szerint Vera Muhina munkásának köpönyege, ha megfelelő szögből nézik, akkor valahogyan kiadja Sztálin fő ellenfelének, az emigrációba kényszerített és később meggyilkoltatott Trockijnak a portréját. A sztálini Szovjetunió egyik legfontosabb, legismertebb alkotásába belerejtve a belső ellenség? Szép történet, ám valószínűleg nem igaz – a sárkányfarokká nyúló köpeny viszont ott feszít előttünk, és a művész szerint az sem baj, ha megsimogatjuk. Jó a fogása. És hogy hová tűnt a kolhozparasztnő? Azt nem tudjuk, csak azt, hogy milliószámra tűntek el az emberek a sztálini Szovjetunióban.
(Erős Apolka: Mio Dio, Óbudai Társaskör Pincegaléria, III., Kiskorona utca 7., nyitva május 23-áig 10–18 óra között.)
Dési János
