Csákányi Eszter színésznő volt a Mássalhangzó portrébeszélgetés-sorozat áprilisi vendége. A B29 színpadán az Örkény Színház Kossuth-díjas művésze beszélt arról, milyen viszonyban volt ugyancsak színész édesapjával, Csákányi Lászlóval, aki ugyan sosem tiltotta, hogy ő is az legyen, ám gyerekként – egyetlen alkalmat kivéve – nem engedte színpadra. Csákányi Eszter többször is felvételizett az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de soha nem vették fel, amit visszatekintve már nem sajnál – a Nemzeti Színház Stúdiójában értékes tapasztalatokat szerzett, és nagy színészekkel dolgozhatott együtt fiatal éveiben. Aztán rengeteget jelentettek számára a kaposvári évek, ahol igazi műhelymunka folyt. Úgy fogalmazott: Kaposváron az egymásba és a csapatba vetett hit segített létrehozni azokat a csodálatos előadásokat, amelyekre az egész világ kíváncsi volt. Mint hangsúlyozta: neki az őszinteség a legfontosabb, és azt tartja, ez a színház lényege is.
A színésznő eljátszhatta a drámairodalom számos fontos szerepét, munkásságát sok kitüntetéssel ismerték el, egyebek között Psota Irén-díjjal is. Egyfajta példaképe volt Psota Irén, aki – ahogy visszaidézte – számára színésznőként néha „sok” volt, „de ezt mégis mindig fantasztikusan tehetségesen csinálta”. Psota halála után Csákányi Eszter megvásárolta a hagyatékban maradt sapkákat, sálakat, és amikor az örököstől átvette a ruhadarabokat, megkapta színésznő elődje napszemüvegét és utolsó parfümjét is, ami a kórházban volt vele. – Egy kicsit tehát most is velem van Psota Irén – mondta.
