Két helyszínen gyakorolhatják a francia eredetű golyójátékot, a petanque-ot az újbudaiak, hiszen a Bikás park mellett már az Etele út mellett is vannak pályák. A sportközösség négy évvel ezelőtt a Petanque a Bikás parkban nevű Facebook-csoport körül szerveződött Perge Lola, a Magyar Petanque Szövetség tagja kezdeményezésére.
Ez az a sportág, amit kortól és nemtől függetlenül bármikor el lehet kezdeni, és akiben van lelkesedés, az hobbisportolóból hamar versenyzővé válhat. Ahogy például Marika is, aki három éve, 78 esztendősen kezdett játszani. – Nagyon szeretem, mert kikapcsol, jó társaságban, levegőn vagyok. Volt már 13 éves partnerem is, és szuper jól játszottunk – mondta el lapunknak.
A forró nyári napon egy francia vendég csatlakozott a helyi közösséghez. Barátnője, Lola azt mesélte, hogy Franciaországban élnek, Magyarországra jöttek nyaralni, és nagyon szívesen szálltak be a játékba, mert Yann hazájában ez nemzeti sport. – Ott minden utcasarkon betonpálya van. Nálunk országos szinten van annyi petanque-os, mint náluk egy kisebb városkában – mondta Lola.
Újbudán fellendülőben van a petanque kultúra. Az önkormányzat közösségi költségvetésének részeként várható a Bikás parki pályák felújítása, valamint Újbuda és a főváros együttműködésével május elejére elkészült egy négypályás sportpark az Etele út 38.-nál.
– Nagyon szépen rétegzett a pálya, nem hepehupás, nem ferde, megfelelő a golyók útja. Sokat kell még locsolni, gereblyézni, dédelgetni, ameddig egy kicsit megkeményedik, de ez már jövőre nagyszerű talaj lesz – részletezte Lola. – Az eredményjelző csak két pályához való, de megbeszéltük, hogy kijavítják – tette hozzá. Akadálymentesített a terület, hogy jöhessenek kerekesszékesek is, mert a Bikáson a betonteknő miatt nehéz dolguk van.
Még egy illemhelyiséget hiányolnak az Etele úti pályák közeléből, de az egyre nagyobb és egyre lelkesebb petanque közösségnek így is komoly fejlődési lehetőség az új sportpark, ahol két meccs között meg is pihenhetnek a játékosok.
F. E.