Teljesen megújult a Gesztenyés játszótér

Újbuda Önkormányzata az elmúlt években folyamatosan korszerűsíti a kerületi játszótereket, ezek közül a legnagyobbal nemrég végeztek a Diószegi úton. A gyerekek újra birtokba vehetik a Gesztenyés játszóteret, amely teljes egészében megújult. Az átadáson Kreitler-Sas Máté önkormányzati képviselő elmondta, a tervezéskor azt is figyelembe vették, hogy minél több korosztály találjon számára megfelelő játékot. – Egyre több a gyermek Újbudán, ezért egyre nagyobb az igény a játszóterekre is – tette hozzá.

Felújított és új eszközök is várják a kicsiket, illetve nagyokat, alattuk biztonságos, színes burkolattal: újdonság például a trambulin, a vízpumpaalagút, a hangcső és jó néhány hinta. A kialakításkor szempont volt, hogy megőrizzék a régi hangulatot, ezért a jó állapotú korábbi eszközök rendbe hozva visszakerültek a helyükre. Tóth Márton önkormányzati képviselő gyerekkorában maga is sokszor játszott az akkor Dió néven ismert játszótéren; most lapunknak elmondta, hogy a tervek szerint az ő körzetében a Holdvilág utcai lesz a következő játszótér, amit fel szeretnének újítani. A Gesztenyésen az ép, egészséges fákat megtartották; az ápolási munkák után öt új kis fát telepítettek, közel 3000 évelőt és 40 cserjét ültettek, emellett 1430 négyzetméter gyepszőnyeg, illetve 490 négyzetméter sportgyepszőnyeg teszi zöldebbé a parkot.

Lecserélték a pálya burkolatát és a kerítést, itt is növények színesítik a zöld felületeket. A Diószegi út mellé új kerítés és kapu készült, megújult a járda és a szegélyező növénysáv. – Egy ilyen helyen fontos, hogy legyen mosdó és vízivási lehetőség, legyenek inspiráló és biztonságos játékok, nagy melegben a fák árnyékot nyújtsanak, a Gesztenyés játszótéren ez mind adott – fogalmazott Németh Gyöngyvér önkormányzati képviselő.

A ROVATBÓL