Pályázati felhívás MADÁRETETŐK átvételére

Újbuda Önkormányzata pályázatot írt ki madáretetők ingyenes átvételére, a pályázat benyújtható a Környezetvédelmi Osztályon (Zsombolyai utca 4. 2. emelet) személyesen ügyfélfogadási időben, illetve postai úton vagy ügyfélkapun keresztül 2024. január 31-ig.

A madarak téli etetésének fő célja, hogy az énekesmadarakat a kertünkbe szoktassunk, így a vegetációs időszakban nálunk is össze tudják szedni a gyommagvakat és a kártevő rovarokat. Etethetjük a madarakat olajos magvakkal, gyümölcsökkel, sómentes állati zsiradékkal. Soha ne adjunk kenyeret, ételmaradékot a madaraknak, mert bélgyulladást okozhat.

A madarak téli etetése az első fagyok megjelenésétől március végéig tart. A fiókák kikelését követően már abba kell hagynunk az etetést, mert a fiókák nem képesek megemészteni a magokat, és elpusztulhatnak tőle.

Ki pályázhat?
Magánszemélyek, civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, társasházak, lakásszövetkezetek, gazdálkodó szervezetek Budapest XI. kerületben pályázónként 1 db fából készült madáretető átvételére és használatára.

A nyertes pályázóknak 1 db fából készült 35 x 18 cm méretű ablaketetőt, vagy 16 x 16 x 32 cm méretű tálcás etetőt biztosítunk, amivel a téli madáretetést (az első fagyoktól április közepéig) – átvételtől számított 3 éves fenntartási kötelezettség vállalásával kell végezni. A rendelkezésre álló készlet erejéig választhatnak a kétféle típus közül.

A részletes pályázati kiírás ide kattintva érhető el.

A ROVATBÓL