Kihirdették az Újbudai Ifjúsági Startup Verseny győzteseit

Idén tizenegyedik alkalommal tartották meg az önkormányzat Ifjúsági Startup Versenyét. Az ötmillió forint összdíjazású pályázattal innovatív ötleteken alapuló vállalkozásokat támogatnak. A programnak másodjára volt partnere az Adaptér, kreatív technológiai tudásbázis. A lehetőség a 18 és 35 év közöttieknek szólt.

– Fontos, hogy az országban kialakuljon egy olyan hangulat, amelyben az emberek érzik, hogy ha az ötleteiket megvalósítják, akkor abból gazdasági előnyt szerezhetnek. Ebből ők maguk is profitálnak, meg a kerület és az ország is – mondta Bács Márton alpolgármester a május 13-i döntőn és eredményhirdetésen.

Összesen 27 pályázat érkezett be a versenyre, ebből 11 csapatot választottak ki online egyeztetésre, majd heten jutottak a döntőbe, ahol a zsűri meghallgatta őket. A Pre-seed, vagyis kezdeti fázisú ötletek közül a Homelab nyerte el leginkább a négy zsűritag tetszését. Ez egy otthoni kísérleti csomag, mellyel kézzelfoghatóvá tehető a tudomány és a tanulás. A fiatalok 1,5 millió forintot és 2×4 óra vállalkozásfejlesztési mentorálást nyertek. Balázs Ferenc Csongor, a Homelab alapítója örült, hogy megtérült a kemény munka, és a kémiacsomagok termékfejlesztésre fordítják a jutalmat. – Iachim Alexa, az alapító társam hozza a kreatív ötleteket, ő találta ki, hogy ilyen módon támogassuk a diákokat, mert olyan környezetben nőtt fel Moldovában, ahol nem volt lehetőség kísérleteken keresztül tanulni, csak könyvekből – mondta el az alapító.

A pályázat Seed kategóriájában, azaz a már piacra dobható termékek közül a Joylin lett az első. Ez egy szolgáltatás, amely segít a tanulóknak megtalálni a számukra tökéletes magántanárt. A csapat 2,5 millió forintot és 2×4 óra vállalkozásfejlesztési mentorálást kap. – Én is kerestem már magamnak magántanárt, és nagyon nehéz volt. Volt egy tanárom, aki sikeresen készített fel az emelt angol érettségire, majd neki akartam segíteni, amikor elvesztette a megélhetési lehetőségét – árulta el Pocsári Csaba, a joylin.hu alapítója, aki már maga is magántanárként dolgozik. A támogatási összeget arra fordítják, hogy a szoftverük képes legyen Csaba know-how-ja alapján a matchmakingre, vagyis a tanárok és diákok összepárosítására.

A Pre-seed kategória különdíját a húsmarhatartók egyedi igényeire technológiai megoldást kínáló Tracow nyerte el. A Seed kategória különdíjasa pedig a tudományos és ismeretterjesztő médiatartalmakat készítő Funtasztikus Akadémia és a produktivitást segítő Out! alkalmazás lett. Az előbbi félmillió forintot és 2×4 óra vállalkozásfejlesztési mentorálást ért, az utóbbinak pedig az egyik zsűritag megjelenési lehetőséget ajánlott fel egy magazinban.

A ROVATBÓL