A hobbikertészek gazdagréti közössége nemrég hat nagy esővízgyűjtő tartályt kapott a kerületi önkormányzattól, így már nem csak csapvízzel öntözhetik a konyhakerteket.
Nyáron nyitotta meg kapuit Gazdagréten a legfiatalabb újbudai közösségi kert; a GazdaRÉT Közösségi Kert Egyesület a fővárostól kapta meg a Nevegy és a Törökugrató utcánál található 1600 négyzetméteres területet.
Az egyesület által fenntartott, hobbikertészek keze alatt megművelt közösségi kertben mindenki a saját elképzelése alapján ültetheti be a harmincnégy, egyenként nyolc négyzetméteres ágyást, emellett a területen 19 gyümölcsfa nevelkedik. Van lehetőség komposztálásra is, a nyolc keretben kizárólag a közösségi kertben keletkezett zöldhulladékot lehet elhelyezni. Az egyesület nemrég hat, tetővel és csappal ellátott, egyenként 300 literes esővízgyűjtő tartályt kapott az önkormányzattól. Ennek köszönhetően a kert használói mostantól a csapvíz mellett csapadékvízzel is öntözhetnek kannák és locsolócsövek segítségével.
Dr. László Imre polgármester a helyszínen elmondta, a kertészkedés közösségépítő tevékenység, emellett arról is szól, hogy az ember megbecsülje azt, amit a saját keze munkájával hoz létre.
Azok a kerületiek, akik kedvet kaptak hobbikertészkedésre, a gazdaret@gmail.com címen jelentkezhetnek a várólistára.
Huszák Nina



