„Újbuda eltűnt a Föld színéről” – közölte a Pesti Hírlap 1936 nyarán a rémisztő hírt. De ne tessék nagyon megrémülni, nem a mi Újbudánkról volt szó, hanem arról az egészen távoliról. Nem természeti katasztrófa törölte le, hanem kiürült; a házak leomlottak, utolsónak a szeszfőzde kéménye dőlt le, maradék lakói elköltöztek. Vége lett a nagy magyar kalandnak. Amúgy a 2000. évi népszámlálási adatok szerint 270 ember élt a településen. Tehát vagy újra feltámadt, vagy a Pesti Hírlap szenzációs című cikke nem a teljes valóságot írta le.
Mi ez az Újbuda – vagy inkább New Buda –, és hol is található? Az Egyesült Államok Iowa államában tessék keresni, a Közép-Nyugaton. Iowa fővárosának a nevét utolsó kérdésként is bátran fel lehetne tenni, mondjuk egy „Legyen Ön is milliomos!” tévévetélkedőn: Des Moines a helyes válasz. Valószínűleg nem a legismertebb város Magyarországon. Ám arrafelé van a mi Újbudánk, vagy legalábbis az, ami maradt belőle.
Utópisták hajója
A történet igazán kalandos. A levert 1848–1849-es forradalom után sokan száműzetésbe, emigrációba kényszerültek Magyarországról. Köztük Újházy László is, aki Budamér község nemes ura volt, majd sárosi főispán lett. A ’40-es évek megyegyűléseinek ünnepelt szónokaként vált a magyar függetlenség harcosává. 1848 előtti tüzes beszédei miatt még felségsértési pert is a nyakába varrtak. A szabadságharcból aktívan kivette részét, utoljára a Klapka György tartotta Komárom polgári kormányzójaként szolgálta a függetlenség ügyét. Komárom harcosait elengedték az osztrákok, így menekülhetett meg hősünk is. Újházy Brémába ment, innen indult az Egyesült Államokba 1849 novemberében a Herman gőzössel tizenkét bajtársa, illetve családtagjai társaságában. Többeket név szerint ismerünk: vele tartottak a forradalomban katonáskodó fiai, Farkas és Tivadar, lányai, Klára és Ilona, emellett a tízéves László fia, valamint a felesége. Szintén társa volt az úton Pomutz György, aki 1818-ban Gyulán született, a forradalom idején Komárom rendőrparancsnoka volt (később konzul lett Szentpéterváron), Somogy megyéből Birányi hadbíró, volt őrnagy, valamint Takáts Ferdinánd huszárkapitány és Kovács Gusztáv főhadnagy. Ott volt a hajón Kerényi Frigyes ügyvéd, aki korábban Petőfi Sándorral is barátságot ápolt, maga is költő volt. Utolsó, már az amerikai Újbudán írt verseiben a bujdosó élet fájdalmait énekelte meg:
„Szellő suhog a bujdosó körül,/S szét nem ragadja vágyait keblének./Szél ellenébe is hazámba leng,/Hazámba leng az elsohajtott ének.
Emlékezésűl mitsem hoztam el;/De valamerre tétovázva járok:/Minduntalan körűlem zajlanak/ A magyar ég – a zöld magyar határok”.
Honalapító negyvennyolcasok – szerették így nevezni magukat. „Utópisták voltak – írta róluk a történet egyik krónikása, Lengyel Emil –, akik Amerika földjén akarták felépíteni a maguk Új-Jeruzsálemét, akik szabad emberként akartak élni és meghalni, s úgy vélték, ez szülőhazájukban nem lehetséges.”
Alighogy partot értek az Újvilágban a negyvennyolcasok, az akkori amerikai elnök, a volt katona Zachary Taylor levélben köszöntötte őket, majd 1850 januárjában személyesen fogadta a magyar csapatot. Ezután törvényjavaslat készült, hogy a menekülő magyarok földhöz juthassanak, mégpedig ellenszolgáltatás nélkül vagy igen kedvezményesen. A törökországi száműzetésben lévő Kossuth Lajos pedig „amerikai megbízottjának” nevezte ki Újházyt, aki ott szeretné a szabad hazát megteremteni. „Az első igazi amerikai magyar volt” – írta Újházyról egy barátja.
Az Egyesült Államok akkoriban valóban a korlátlan lehetőségek hazája volt, ahol a bevándorlók könnyen találhattak maguknak „szabad” területeket. Az idézőjel oka, hogy természetesen őslakosok éltek a hatalmas földeken. Azon a vidéken, amelyre végül a magyarok választása esett, sziú indiánok. De az idő tájt még úgy tűnt, mindenki elfér, aki bele mer vágni e területek meghódításába. A feljegyzések szerint az őslakosokkal nem volt gondjuk a magyaroknak, még kereskedtek is velük.
A magyar csapat 1850 nyarán jutott el Iowa állam déli részére, ahol lefoglaltak maguknak egy területet. Krónikájuk így fogalmaz: „a telepet elnevezve Újbudának, lehajtott fővel mondtak imát Magyarország felszabadulásáért, Újbudáért, és hogy Kossuthot török földről minél előbb vezérelje a magyarok istene az új hazába, Amerikába”. Újházynak később csalódnia kellett Kossuthban, akivel Saint Louis-ban találkozott – a volt kormányzó a szabad Magyarországot Magyarországon szerette volna megvalósítani, és nem az Újvilágban.
Az első hírek az új településről a korabeli viszonyokhoz képest meglehetősen hamar, 1850 decemberében elértek Pestre. A Magyar Hírlap például ezt jelentette: „Egy amerikai lap szerint Újházy s száműzött társai a decaturi grófságban települtek meg állandóan, s gyarmatuknak Új-Buda nevet adtak, azon hon emlékére, melyet kénytelenek voltak elhagyni. Új-Buda a Thompson folyam partján esik, nem messze Missouri határától, egy legelők s erdők által keresztülhasított termékeny völgyben. A száműzöttek, a folytonos munka dacára, jó egészségben vannak. Házat is vettek, mely októberben fog nekik átadatni, s melyben töltendik a telet. Jelenleg egy sűrű erdőben, a folyam partján sátoroznak”.
A Pesti Napló ugyanakkor közli a honfoglaló Újházy lelkesült beszámolóját: „egyedül a független életnek ellenállhatlan ösztöne — s hogy lelkem szabadságát, e legdrágább kincsemet megőrizhessem — bíztak arra, hogy számtalan akadályokkal megküzdve, a szabad státusok legvégső nyugodásában keressem és üssem fel tanyámat. A szabadságot mindenesetre már élvezzük és a földet, mely minket becsületes munka mellett anyagilag tápláland, majdan új hazánkként meg is fogjuk szeretni anélkül, hogy valaha magyar hazánkat felednék, hol a szabadságot és honszeretetet együtt megizlettük”.
Egy másik alapító szerint a dúsan termő földek a folyóvölgyben hazájukra, Magyarországra emlékeztették a „honfoglalókat”. Nagy reményekkel vágtak a település megalapításába. „A föld egyike a legtermékenyebb és legkövérebbeknek, melyet a Unióban találhatni, könnyen, száraz és nedves időben egyaránt művelhető.” – számolt be Szemere Bertalannak, az akkor Párizsban élő volt 1849-es miniszterelnöknek a helyzetről Újházy. A telepesek felkészültek arra is, hogy mind több szabadságszerető magyar csatlakozik hozzájuk, lesz értelmiségük, földjeiket művelhetik, jól alakulnak majd a dolgaik.
Amerikai álom és valóság
Ám az amerikai Újbuda sosem vált virágzó településsé. Pedig Drahos Ernő társuk gyönyörű tervrajzot is készített a városról. Volt abban Bem tér, Egyetem tér, Kossuth tér, amelyből a Washington sugárút ágazott volna ki. Könyvtár, gyönyörű parkok, soha el nem készült impozáns épületek. Ami megvalósult 1854-re: nyolc deszkából, téglából készült ház, talán egy posta és a szeszfőzde. Az álomváros sugárutakkal, hatalmas terekkel, középületekkel papíron maradt. Leginkább azért, mert elkerülte a vasút, márpedig esélyük csak azoknak a településeknek maradt, ahol megállt a vonat. De egy későbbi amerikai történetíró azt is felvetette, hogy az ide érkező magyarok nem értettek igazán a mezőgazdasághoz, sem a növénytermesztéshez, sem az állattartáshoz. Hiszen otthon nemes emberek voltak, vagy éppen katonák. Lehet, hogy Homéroszt bármikor tudták fejből idézni görögül, ám egy szöget már nem biztos, hogy képesek voltak beverni, nem is beszélve az üzletelés csínjáról-bínjáról. Újházy lánya egy levélben arról panaszkodott, hogy az amerikai ökrök nem értik a magyar vezényszavakat, ezért nehezen tudtak dolgozni velük. Az egyik utolsó ottani magyar özvegye évtizedekkel később úgy idézte fel, hogy a bevándorlók egymással sem igen tudtak megegyezni, mindenki mást akart. Mikor részben a kudarcok miatt Újházy elköltözött a településről, ő lett a bűnbak minden nehézségért. Állandósultak a viták. S bár jól indultak a dolgok, később a közben ott megtelepedő „jenkikkel” sem találták meg a hangot. A magyarok az amerikai pionírokat műveletlennek, erőszakosnak tartották, olyanoknak, akiket szinte csak az üzlet érdekel. A jenkik pedig élhetetlennek látták a magyarokat. Újházy a reménytelennek ítélt hely elhagyása után megpróbálkozott egy másik kisváros létrehozásával Texasban, ott sem nagy sikerrel – a kudarcokba és a száműzetésbe belefáradva végül öngyilkos lett.
Délibáb a prérin
Újbuda, vagy ahogy inkább nevezték, New Buda sosem indult nagy fejlődésnek. Az 1870-es népszámlálási adatok szerint 547 lakóval rendelkezett – a mai budapesti Újbudán valószínűleg számos ház akad, amelyben ennél jóval többen élnek. De még a 20. század közepéről is feljegyeztek egy birtokost, bizonyos Stephen D. Dobozyt két testvérével, aki az egyik alapító, Dobozy Imre leszármazottjának vallotta magát.
Azzal, hogy ez az Újbuda nem az az Újbuda, Lázár Ervin is eljátszott. Egy írásában írók mondanak témaötleteket egymásnak, és egyikük felveti, mi lenne, ha Óbudán beszállna valaki egy taxiba, és odaszólna a sofőrnek: Újbudára. Persze az amerikai Újbudára gondolna…
1941-ben Ács Tivadar írta meg New Buda címmel a kalandos történetet. (S hogy minden mindennel összefügg: a kötetet a karcagi Kertész József könyvnyomdája adta ki, Kertész József unokája, Péter pedig kollégám, közeli barátom volt… – D. J.) Évtizedekkel később Békés Pál forgatókönyvet írt a történetből, amelyből film is készült 1995-ben, Horváth Z. Gergely rendezésében. A New Buda – préridélibáb című művet a kevés korabeli kritika finoman szólva sem dicsérte az égig. Gyermekkorom egyik kedvenc ifjúsági szerzője, Bogáti Péter viszont sikeres (és nagyszerű) regényben írta meg a magyar szabadságért Magyarországon küzdő, majd azt Amerikában megvalósítani próbáló makacs, fehér szakállú öregúr, Újházy László történetét, Flamingók Új-Budán címmel.
Dési János
