Korhatár nélkül – látogatóban az USZOSZ-nál

Az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) a XI. kerületi önkormányzat intézménye, amely szociális és támogató szolgáltatásokat nyújt időseknek, fogyatékkal élő, demens, autista személyeknek, illetve pszichiátriai betegséggel élőknek. A kerületben több telephellyel működik, székhelye a Keveháza utcában van, ahol Mátics Katalin, az USZOSZ igazgatója és kollégái meséltek, elsősorban az időseket érintő ellátásról.

– Milyen feladatokat láttok el? – kezdem a beszélgetést. – Egy kicsit sétáljunk, és megmutatom, hogy az intézményünkben mi, hol található – invitál Mátics Katalin. – Az első szobában a szociális munkásaink dolgoznak, akik egyben az önkénteskoordinátoraink is. Egy 35 fős szenior önkéntesi gárdánk van. Ők a segítséget kérőkhöz napi szinten látogatnak, és saját maguknak is klassz csapatot alkotnak. Laikus tudással elvégezhető, viszonylag szűk körű, de biztonságos feladatokat látnak el. Például sétálnak, beszélgetnek, színházba, moziba mennek, kertészkednek, közös hobbit űznek azokkal, akik ezt igénylik – meséli.

A házi segítségnyújtásban dolgozók szobája majdnem üres, hiszen ők területen végzik munkájukat. A beszélgetéstől és a családdal való kapcsolattartástól a bevásárláson át a fürdetésig, pelenkázásig számos felada­tot elvégeznek, amire szükség van. – A demens személyek nappali ellátásával is foglalkozunk. Náluk éppen az ebédet tálalják, mert meleg étkeztetést is nyújtunk. Egyébként nemcsak nekik, hanem egyrészt a klubjaink résztvevőinek, másrészt a lakosság bármelyik tagjának is, aki a rendelet alapján jogosult rá. Helyben fogyasztással, elvitellel, illetve házhozszállítással is kérhetik – folytatja az igazgatónő.

Itt megállunk kicsit, Markotányos Zsuzsa szociálgerontológus, mentálhigiénés szakember, a Kisújszállás utca 10. szám alatt működő demensklub vezetője veszi át a szót. – Ritka az olyan kerület Budapesten, mint Újbuda, ahol két helyszínen is fogadják a betegségben érintetteket, nálunk a Keveháza és a Kisújszállás utcában. Olyan személyre szabott programokat, időtöltéseket tudunk nekik kínálni, amelyekkel igyekszünk segíteni, hogy a meglévő önállóságukat megőrizzék, illetve akár valamennyire felfelé is lépjünk azon az úton, ami jellemzően csak lefelé vezet. Nem véletlenül szokták mondani, hogy a demencia a hozzátartozók betegsége is, hiszen a mentális hanyatlással élő személyek életének kísérése elképzelhetetlen terhet ró szűkebb és tágabb környezetükre. Vannak, akik helytállnak a munkahelyükön, gondoskodnak a gyerekeikről és még a szüleiket is istápolniuk kell. Ha megtalálnak és élnek az általunk nyújtott lehetőséggel, akkor a segítségünk a gondozó közeg életminőségére is pozitív tud lenni. Nagy nyugalmat adhat, hogy az érintettek biztonságos közegben vannak, az egészségükre, táplálkozásukra, folyadékfogyasztásukra is odafigyelünk. Mindemellett programokat szervezünk, sok vendég, művész jár hozzánk, állatasszisztált terápiát, zeneterápiát szervezünk, csoportos és egyéni gyógytornát tartunk. Mindez olyan javulás az életminőségükben, ami nem menne végbe, ha nem járnának hozzánk. Az is sokat számít, hogy közösségben vannak. A klienseinket főleg kitevő 80–85 éves korosztály jellemző része egyedül él; ha eljutnak olyan társaságba, ami inspirálja őket, olyan hatások érik őket, amelyekre kinyílnak, van kivel megosztaniuk a gondolataikat, újra fontos a véleményük, tudnak kérdezni, kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak lesznek – mondja el Markotányos Zsuzsa.

– A következő ajtónk mögött a támogató szolgálat van, ami elsősorban a fogyatékkal élők számára jelent segítséget, de intézményünk kilenc gépkocsijával szabad kapacitásaink terhére az időseket is szállítjuk. Egyrészt a demensklubba járókat, másrészt pedig mindazokat, akiknek megoldatlan a közlekedésük. Ami még fontos segítséget jelenthet, hogy sok gyógyászati segédeszközünk van, például betegágy, kerekesszék vagy járókeret, amit a lakosságnak oda tudunk adni. Ráadásul nem kérünk érte bérleti díjat, addig használják, amíg szükségük van rá – ezt már Mátics Katalin meséli.

Egy helyiséggel arrébb az idősklub tagjai neurogimnasztika foglalkozáson vesznek részt. Az idegrendszert gyakoroltatják speciális és játékos feladatokkal, annak érdekében, hogy a mentális hanyatlást minél inkább késleltetni tudják. Az udvaron Náray Tamás könyvét tárgyalják a könyvklubosok, arrébb pedig vezetett kéztornán vesznek részt. Nagyon sokan szenvednek ízületi megbetegedésekben, küzdenek reumás problémákkal; ez a speciális torna kifejezetten jót tesz, a finommotorikát is hangolja egy kicsit, és még élvezetes is, mert a vége kézmasszázs szokott lenni.

Az USZOSZ szolgáltatásai közé tartozik még a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Ennek egyik szakembere Juhász Zsuzsanna, aki ottjártunkkor válogatott az eszközök között egy igénylő számára. – Mielőtt telepítünk, kimegyünk környezettanulmányra felmérni az igényeket, szükségleteket. Ez alapján választunk készüléket a négyféle közül. Vannak, amelyek telefonvonalhoz köthetők, vannak, amelyek műhold alapján működnek, de akad olyan is, amit a gondos­órához hasonlóan magával kell vinnie az embernek, ez egyúttal az előnye is, mert ki tud vele menni például a kertbe. Más esetekben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás csak lakáson belül működik. A jelzést diszpécserszolgálat fogadja, és eldönti hívjon-e mentőt. Mentőhívás esetén is riaszt minket, mert nálunk – nagyon gondosan elzárva – van kulcs a szolgáltatás igénybe vevőjéhez. Ezeket a kulcsokat csak jegyzőkönyvezve használjuk. 160 fő lehet a gondozásunkban, akit nemcsak riasztás esetén látogatunk, hanem telefonon bármikor felhívhat minket, mert lehet, hogy pont csak annyi megnyugtatásra van szüksége. Egyébként havonta beszélünk az ellátottjainkkal a hogylétükről, és ilyenkor a készüléket is teszteljük. Emellett lehetőség van arra is, hogy kimenjünk vérnyomást mérni, beszélgetni, megnézni a gondozott állapotát – avat be Juhász Zsuzsanna.

Az USZOSZ szolgáltatásait kerületi lakosok vehetik igénybe. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaphatnak a Keveháza utca 6. alatti székhelyen vagy a honlapon, Facebook-oldalon, illetve saját call center szolgáltatásukon keresztül. Utóbbi információs vonalként is működik, az intézmény nyugdíjas kollégái üzemeltetik a hét minden napján.

Feigl Enikő

A ROVATBÓL