Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Jubileumi textúra
A Textúra igazi kulturális innovációnak számított, amikor tíz évvel ezelőtt elindult. S azóta is jól tartja magát. Se nem színház, se nem múzeumlátogatás, miközben tulajdonképpen mindkettő. Tíz kiválasztott műtárgyhoz írnak rövid szövegeket kortárs magyar írók, amelyeket aztán a múzeumban, a kép vagy szobor előtt adnak elő kiváló színészek, zenészek és táncosok kíséretében. Mindez egyszerre folyik a múzeumban tíz helyszínen, a nézők csoportokra osztva sétálnak át egyikről a másikra, ráadásul az előadók általában karnyújtásnyira állnak tőlük, ami egészen különleges érzés.
A Textúra tizedik évadjában a Szépművészeti Múzeumba látogathatunk el tíz alkalommal február–márciusban, és a jubileumra az előző évek alkotásaiból válogattak a szervezők. Vicces és drámai szövegek váltogatják egymást, a közönség egyre izgatottabban követi azt a táncost, aki az adott csoportot újabb kalandok felé vezeti. A megnyitó közös, majd egy Bodor Johanna koreografálta kis táncjelenet után kiválasztjuk azt a szereplőt, aki a mi jelünket mutatja föl – a mi csoportunk a napocskát kapta –, és már indulhatunk is a Remete Kriszta kitűnő jelmezeibe bújtatott művész után. A szereposztás a legtöbb jelenetnél kettős, de egyik tényleg jobb, mint a másik. Mi elsőként Mészáros Mátét hallgathattuk meg, aki Háy János monológját adta elő – frenetikus beszélgetés egy Erosz-torzó szoborral. Annak is megvolt a maga bája, amikor a taps után egy hölgy a műsorfüzettel az előadóhoz lépett: maga most melyik? A Mészáros Máté vagy a Schneider Zoltán? Gyabronka József – aki régóta az egyik legkitűnőbb magyar színésszé nőtte ki magát – Esterházy Péter: A hirtelen barátság című prózáját egy Goya-portré előtt mondta el. Valahogy úgy hangzik az egész, mintha tényleg akkor, ott találná ki nekünk ezt a furcsa történetet, ha már így összefutottunk. Miközben a szöveg nagyon is „esterházys”, kitalált és jól felépített – ráadásul, mint minden szereplőnek, Gyabronkának is újra meg újra elő kell adnia a múzeumban kószáló csoportoknak. És tizedszerre is éppen olyan spontánnak és eredetinek tűnik, mint elsőre. (A másik szereposztásban Hegedűs D. Gézáé az Esterházy-mű.)
Závada Pál igen szerencsés, mert két remek színésznőt kapott „levele”, a Kelt Amszterdamban 1665 májusában című novella. Pieter de Hooch Levelet olvasó lány című képe előtt Szász Júlia egészen fergeteges volt. Sodró Elizával még nem láttam a produkciót, de érte a világ végére is érdemes elmenni, nemhogy a Szépművészetiig.
És sorolhatnánk tovább a többieket is, nincs itt gyenge vagy unalmas pillanat – olyan igazi jó élmény ezen részt venni.
(Textúra, Szépművészeti Múzeum, február 11.–március 28. Rendezte: Valló Péter; koreográfia: Bodor Johanna; jelmez Remete Kriszta.)
Dési János
