Az Albertfalva kertvárosi lakótelepén található Albertfalvi Közösségi Ház (AKH) idén egész éves programsorozattal ünnepli 25. születésnapját. A nyitó esemény egy szakmai minikonferencia volt január 22-én, a magyar kultúra napján.
Albertfalva az a városrész, amelyet Kelenvölggyel együtt legutolsóként csatoltak Újbudához. A terület 1828 óta önálló település volt, 1950. január 1-je óta tartozik Budapesthez, miután kis, egyutcás faluból 5000 lakosú, jelentős iparral rendelkező községgé fejlődött.
A 2000-ben alapított Albertfalvi Közösségi Ház negyed évszázad alatt a helyi közösségi és kulturális élet központjává nőtte ki magát, sokszor úgy hívják, „a helyi kultúra kaptára”. A ház január 22-én, a magyar kultúra napján szakmai rendezvénnyel kezdte el jubileumi programsorozatát.
Az estét az AKH legrégebbi művészeti csoportja, a Gesualdo Kamarakórus hangversenye nyitotta meg, majd dr. László Imre, Újbuda polgármestere mondott beszédet. – A kultúra nemcsak sokrétű, de számtalan válfaja és formája is van. Nemcsak szórakoztat és kikapcsol, sokszor bölcsességgel és humorral tanít – fogalmazott a polgármester.
A minikonferencián Máhr Dániel, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója, Antal Nikolett, a KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője és Farkas Zsolt, az Albertfalvi Közösségi Ház szakmai referense tartott előadást. Egyebek között arra keresték a választ, hogy ma miként definiálható és milyen kihívások előtt áll a közművelődés, illetve hogy a kulturális intézmények milyen eszközök és lehetőségek segítségével felelhetnek meg a kihívásoknak.
Az eseményt a Primula Néptánccsoport műsora zárta, ez a ház legfiatalabb művészeti csoportja. Az érdeklődők megtekinthették az Albertfalvi Kézimunka Kör csoportos kiállítását, valamint az Etele Helytörténeti Gyűjtemény tematikus tárlatát is.