Gross Arnoldhoz megyek, a színes fák és a kismacskák birodalmába. Itt kerülgetem a nagyra nőtt, mosolygós virágokat, amelyek barátságosan integetnek a fejükkel, hogy csak tovább, tovább. Lépj csak be a művész kertjébe, vagy érezd magad Indiában! Hopp, ott egy törpe álldogál a maga öntudatos törpeségével, gyerünk tovább! Egy Dunakanyar, kettő Kolozsvár, három Brüsszel, négy Torda. Álomvilág. De ezt most Gross Arnold álmodja vagy én? Lehet együtt is álmodni?
Képek a falon, apró kisvonat a vitrinben. Játékok, egy komoly élet kellékei. Porcelánfiú és -lány – máshol gúnyosan kinevetném, de most olyan kedvesen üldögélnek itt egy díszes óra két oldalán, hogy nem lenne szívem megbántani őket. Mesebeli városkán át vezet az út, most járok rajta először, de mennyit gondoltam már rá. Szép zöld fa bólogat a kávéfőző sziszegésének ütemére.
Gross Arnold világában bóklászunk fiával, Andrással, aki ezt a kicsi kávézó-galériát vezényli a Bartók Bélán. Arnoldo a neve, és remek kávéillat tölti be. Kérdem is: gyakori-e, hogy valaki betér egy kávéra, és aztán vesz gyorsan egy képet? Egy flat white és a képek együtt igazán bódítóan tudnak hatni.
Első lecke az üzletből: az a gyakoribb, hogy valaki képért jön be, és a jól sikerült vásárlás örömére kér egy melange-t.
A régi Bartók Bélán, azon a zajoson, koszoson, egyre jobban
lepukkadton egy „bugybolt” működött itt – tudom meg. Aztán kezdődött a változás – olyan is előfordul néha, hogy jó irányba alakulnak a dolgok. Újbuda kulturális főutcája. Sorra nyíltak a kávézók és a galériák. És tessék, ez itt a kettő egyben. Gross András belsőépítész örömmel vágott neki a helyiség mesebirodalommá alakításának. Ugyanott kávé és sütik.
Maga a művész is szeretett volna egy olyan helyet, ahol tényleg könnyen elérhetők az alkotásai, ahol azok is hozzájuk juthatnak, akik kevésbé járatosak a magas kultúra útvesztőiben, és talán még arra sincs pénzük, hogy az Ásító inast vigyék haza.
Óh, az az Ásító inas. Gross Arnold, amikor a háború után Erdélyből átszökött Magyarországra, és elkezdett itt főiskolára járni, természetesen rettentő szegény volt. Többek között abból élt, hogy újságokból, könyvekből kivágott klasszikus képeket, például az Ásító inast is, és azokat árulta diáktársainak, tanárainak azokban az években, amikor másként meglehetősen nehezen lettek volna elérhetők, láthatók ezek a reprodukciók. Már menő művészként is fontosnak tartotta, hogy a lehető legtöbbekhez elérjenek az ő képei. Olyan is előfordult, hogy lesétált egy közeli fénymásolóhoz, ott lehuzatott hat példányt egy képéről, és aláírta. Tudta, hogy ezt még olyan valaki is meg tudja fizetni, kiteheti a falára és gyönyörködhet benne, akinek sohasem futná egy még igazibb, még eredetibb Grossra.
Az Arnoldo gyűjteménye persze a komolyabb darabokra utazik, egy részük a régi műteremből került át ide. (Közbevetve, a műtermeknek is megvan a maguk sorsa. A XI. kerületi helyiséget először Gross barátja és iskolatársa, Kondor Béla kapta az államtól, utána a következő használó volt Gross. A hely szelleme meg ott lebegett végig.) A kávézó kollekciójának másik része a hagyatékból származik, a harmadik abból, hogy szorgosan vásárolják vissza a Gross-műveket.
A galéria nem arra van, hogy eladjon? Vásárol is? Következik a második üzleti lecke.
Gross Arnold 2015-ben hunyt el, és bár addigra sok könyv, cikk jelent meg róla, alapos monográfia még nem készült. Ahhoz viszont kell egy tisztes áttekintés az életműről, így hát a fia kutatómunkába kezdett: három éven át dolgozott, levéltárakba járt, interjúkat hozott össze régi kollégákkal, pályatársakkal, galeristákkal. S gyűjtötte a fontos alkotásokat. Ebből született a könyv: Feledy Balázs, Gross András, Révész Emese: A művészet kertje – Gross Arnold (1929–2015) művészete, 2019.
Bár Gross sokféle technikával dolgozott, a rézkarc volt az, amivel megtalálta az igazi hangját. A rézkarc régi műfaj, századokkal ezelőtt a fegyveriparban fejlesztették ki, mert hogy nézne ki egy veretes ágyú vagy egy páncélruha a tulajdonosa címere nélkül. A rézkarc volt a megoldás – még ha később egészen másra használták is. Előnye, hogy ötvenes-százas sorozatok készülhetnek belőle, vagyis többekhez eljuthat egy-egy mű. A rézkarc nagyon pepecselős technika, sok vele a vesződés. Egy rézlemezre viasz kerül, ebbe karcolja be tűvel az alkotó a vonalakat – gyors, finom mintákat álmodhat ide az, aki ismeri az eljárást. Aztán savval ki kell maratni – ahol a tű futott, ott a sav kis vájatot mar a lemezbe –, ezt kell befestékezni, utána nyomatot készíteni róla. Gross rézkarcainak különlegessége, hogy sokszínűek, azaz egy-egy kép úgy készült, hogy a lemez egyik részét valamilyen színnel be kellett kenni, erről elkészíteni egy nyomatot. A lemezt utána le kellett törölni, és más színekkel, esetleg más részét megfesteni, majd a papírt vissza kellett passzintani a helyére és újra átnyomni. Kell hozzá ügyesség, gyakorlat, bátorság is a művészi képességek mellé. Mennyi idő vajon egy ilyen, ezer és ezer apró részletből álló kép elkészítése? Ha már a lelki szemeid előtt látod, mit akarsz, akkor gyorsabban megy. Kitalálni, megálmodni, elképzelni? Ehhez kell egy élet. A közös álmot mindenki számára elérhetővé tenni, mondhatjuk, már csak technikai kérdés.
Előnyös lehet, ha valaki mind a két kezével egyformán tud rajzolni, ha úgy adódik, egyszerre – de van, aki képes erre? Menj el az Arnoldóba, és nézd meg a képeket. Mindez persze csupán érdekesség, mert ki látott már olyat, aki egy képet mustrálgatva így kiáltott volna fel: nahát, odáig jobbal rajzolt, onnan ballal, és ott a felső sarokban egyszerre mind a kettővel!
Tovább is lehetett bonyolítani a dolgot. A kávézóban függ egy nagy olajkép, valamelyik szállodából került vissza. Akadnak benne olyan részletek, amelyek eredetileg rézkarcként készültek, aztán a nyomatot satírozta be Gross Arnold a képbe. Még kis figurákat is alkotott, afféle diorámát hozott össze. Kitűnően alkalmas lehetett arra, hogy egy hotel finom közönsége nézegesse, elvesszen a részletekben, ujjongjon, amikor valamit felismer – aztán másnap, más megvilágításban megint egészen másnak lássa.
Dési János
Fotó: Tücsök György
Grafikák: facebook.com/Gross Arnold Galéria Kávézó
