A Coop Segély Alapítvány és a Coop Üzletlánc a 2011-ben megkezdett támogatási program folytatásaként a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárságával együttműködésben idén hatodik alkalommal indította el adományozási sorozatát. Ezúttal hat vármegyében, összesen 2700 állami gondoskodásban nevelkedő gyermek étkeztetését segíti. A támogatási kezdeményezéssel összesen 30 millió forint értékű adomány jut el a rászorulókhoz, amely csaknem 60 tonnányi saját márkás élelmiszerből áll.
A segélysorozat zárásaként november 27-én az újbudai Kossuth Lajos Gyermek-otthoni Központ és Általános Iskolába is megérkezett egy kamion alapvető élelmiszerekkel megrakva. Az eseményen házigazdaként megszólaló dr. László Imre polgármester beszédében hangsúlyozta: bár az önkormányzat is szerteágazó szociális rendszerrel segíti a nehéz anyagi helyzetbe került családokat, végtelenül hálás az üzletláncnak ezért a példamutató kezdeményezésért.