47 éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász. Karsai Dániel nevét az ország akkor ismerte meg igazán, amikor a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy gyógyíthatatlan ALS-betegsége miatt eutanáziához folyamodhasson, ezáltal méltósággal fejezhesse be életet.
Szakmai pályafutása alatt számos kiemelkedő jogi ügyben vett részt, különös figyelmet fordítva az alkotmányjogi, illetve emberi jogi problémákat felvető esetekre. Önálló ügyvédi irodájának 10 éves működése alatt megannyi ügyben képviselte sikerrel ügyfeleit mind az Alkotmánybíróság, mind a Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Nemcsak szakmai életútjával, hanem a betegségével való bátor szembenézésével és az életvégi jogokért folytatott küzdelmével is példaként állt a nyilvánosság elé.
2023-ban Karsai Dánielnek ítélték a Magyar Civil Becsületrendet azért a küzdelemért, amelyet az eutanáziához való jogért folytatott. Az alkotmányjogász akkor az Újbuda TV-nek adott interjújában úgy fogalmazott, az ilyen elismerések adnak erőt neki a küzdelem folytatásához.
Emlékét örökké őrizzük.