Mi a közös Zelk Zoltánban, Kálnoky Lászlóban és Kormos Istvánban? Azon kívül, hogy a költészet, az irodalom összekötötte őket az, hogy mindannyian Őrmezőn töltötték életük utolsó szakaszát. Róluk kapta a nevét az ott található Költők parkja is, ahol egy-egy dombormű hirdeti, hogy itt éltek és alkottak ezek az irodalmi nagyságok. Hozzájuk csatlakozott idén a költészet napja alkalmából felavatott két új alkotás: a közelmúltban elhunyt Zelei Miklós költő, író, újságíró, illetve Újbuda díszpolgára, Kalász Márton költő, író, műfordító domborműve.
A költészet napi programsorozat a XIV. Versmaratonon belül a Katáng zenekar koncertjével kezdődött, ahol magyar gyerekverseket adtak elő, délután pedig Nyílt Szín – szavalatok napestig címmel szavalók, slammerek, hangszeres előadók produkcióit láthatták az érdeklődők.
A rendezvény során a kerület vezetői megkoszorúzták a meglévő domborműveket, a két újat pedig leleplezték. Dr. László Imre polgármester köszöntőjében a versek jelentőségét méltatta, József Attila szavaival hívta fel a figyelmet a költészet és a tudomány hasonlóságára. Barabás Richárd kultúráért felelős alpolgármester beszédében a szavak fontosságát hangsúlyozta, Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő pedig Zelei Miklós és Kalász Márton emberi arcát elevenítette fel.