Új Bubi-állomások Újbudán

Öt új Mol Bubi gyűjtőállomással bővült a közbringa-szolgáltatás Újbudán, így városszerte már 207 helyszínen lehet a zöld kerékpárokra pattanni. A fejlesztés célja, hogy egyre többen és egyre többször döntsenek a kerékpározás mellett, akár a közösségi közlekedéssel kombinálva.

– Nagy igény van Budapesten a fenntartható közösségi közlekedésre és kerékpározásra – mondta el az átadáson Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) társadalmi kapcsolatok vezetője. Tájékoztatása szerint míg 2019-ben csak évi 300 ezer utazást regisztráltak, 2023-ban már több mint tízszer annyian, 3,4 millióan használták a Mol Bubit. A közösségi bringázás népszerűsége folyamatosan nő, idén eddig 26 százalékos ugrást mértek az előző év azonos időszakához képest.

A BKK hálózatfejlesztésének köszönhetően Újbudán öt helyszínen létesítettek új Bubi-állomást: a Budafoki út és a Karinthy Frigyes út sarkán, a Vincellér utca és a Bocskai út sarkán, a Hengermalom út–Budafoki út kereszteződésnél, a Hauszmann Alajos utca és a Szerémi út találkozásánál, valamint a Fehérvári úti bringasáv mellett az Etele úti kereszteződésnél. A Kelenföldet és Lágymányost érintő fejlesztés társadalmi egyeztetés után, az önkormányzattal együttműködésben valósult meg.

– A kerületnek kiváló adottságai vannak a kerékpározáshoz: a lakott területek legnagyobb része sík terep, a kiterjedt hálózatnak hála pedig szinte egész Újbuda átbiciklizhető – mondta el az eseményen Erhardt Attila alpolgármester hozzátéve, hogy minden hatodik budapesti közbringaállomás Újbudán található (szám szerint 36), ez a legnagyobb kerületi Bubi-hálózat a fővárosban.

A Mol Bubi 2014-ben indult 76 állomással, most – tíz évre rá – a 207-iket adták át az Etele út–Fehérvári út sarkán. A korábban mérsékelten népszerű közbringarendszer életében 2021-ben új időszámítás kezdődött: racionalizálták a tarifarendszert, telefonos applikációt vezettek be, a kerékpárokat pedig felhasználóbaráttá tették. Emellett a korábbi, fémtárcsába illesztős dokkolás helyett az ügyfélnek ma már csupán annyi a dolga, hogy QR-kóddal feloldja a zárat, ha pedig végzett, letámasztja a biciklit a kijelölt zöld kereten belül, majd egy kézmozdulattal blokkolja.

T. D.

A ROVATBÓL