Az alapszakaszgyőztes DVTK otthonában vereséggel kezdték a rájátszást az ELTE-BEAC kosaras lányai. A BEAC csupán tíz játékossal, Juhász Angi és Orosz Zsófi nélkül érkezett Miskolcra, a negyeddöntő első mérkőzésére.
A DVTK Hun-Therm két perc alatt három triplát értékesítve tízpontos előnyt szerzett; a BEAC nehezen találta a helyzeteket, de 20-15-nél így is egész „jól nézett ki” az eredmény. A további felzárkózási kísérleteket azonban gyorsan visszaverte a DVTK, így 30-15 állt az eredményjelzőn az első kisszünetben. A második játékrészben sem sikerült javítani, a DVTK harminc feletti előnnyel mehetett a nagyszünetre (56-23). A pontszegényebb harmadik negyed (14-12) után pedig kétszer annyi pont állt a DVTK neve mellett a táblán, mint a BEAC-é mellett (70-35). Az utolsó negyedet minimális különbséggel megnyerték az újbudai lányok (17-16), de ez már csak szépségtapasz volt. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása 1-0 a DVTK HUN-Therm javára. A második mérkőzést lapzártánk után, március 30-án játszották a Gabányi László Sportcsarnokban.
DVTK Hun-Therm–E.ON ELTE BEAC 86-52 (30-15, 26-8, 14-12, 16-17)