Akció a virágpiac környékén

Sok vásárlót vonz a vasárnaponként is nyitva tartó Budaörsi úti Virágpiac, az oda érkező autósok azonban komoly problémákat okoznak: a panaszok szerint „teleparkolják” a lakó-pihenő övezetben élők előkertjeit, kidöntik a fákat, ráállnak a garázsok bejáróira.

Ennek a helyzetnek a kezelésére vállalkozott Keller Zsolt és Görög András önkormányzati képviselők azzal, hogy a rendőrséggel és az Újbudai Közterület-felügyelettel közösen lezárták a lakó-pihenő övezet utcáinak bejáratát, és ellenőrizték a behajtani szándékozó autósok lakcímkártyáját. Azokat, akik nem a környező utcák lakói voltak, másfelé terelték. A következő hetekben még biztos lehet számítani ilyen és ehhez hasonló akciókra.

A lakók kérésére megállni tilos, illetve parkolni tilos táblákat fognak kihelyezni az érintett utcákban, az önkormányzat közlekedési osztálya elkezdte a tervezést és a szükséges engedélyek benyújtását. A Virágpiac üzemeltetője és az önkormányzat tárgyal a piac mögötti kihasználatlan gokartpálya átalakításáról, itt 100–150 autó parkolhat majd a jövőben.

A ROVATBÓL