Néhány jó programot, könyvet, koncertet, színházi előadást ajánlunk – kizárólag elfogultan. Olyat, amit mi szeretünk, és bízunk benne, hogy másnak is legalább akkora örömet okoz.
Puskin, újra
Iskoláskorom óta nem sok Puskin-kötetet forgattam, pedig rendszeresen olvasok verseket. Most is a véletlen – és a fordító, Soproni András – adta a kezembe a Szabadság árva magvetője című, 110 költeményt tartalmazó könyvet. Puskin a világirodalom egyik megkerülhetetlen alkotója, az Anyeginből sokan el tudunk még mondani néhány strófát, a Borisz Godunov pedig az operaszínpadok jellegzetes darabja. E kötet közreadói határozottan állítják, Puskin nélkül nincs modern orosz irodalom, Tolsztoj, Dosztojevszkij, de még Bulgakov sem. S miután Puskin ennyire lényeges, sokan és sokszor fordították nagyszerűen magyarra, ám ez mégis új és érdemes verzió. Most Soproni András válogatta ki a költőre jellemző darabokat az életmű minden korszakából. Az oroszul tudók szerint a fordítások szépen követik az eredeti versformákat, a magyarul tudók szerint pedig olyanok ezek, mintha a költő magyar nyelven írta volna őket. Különösen megkapó, hogy Puskin milyen sokféle verset írt, a történelmi, magasztosoktól kezdve a pikáns, pajzán, néha már egészen pornográf alkotásokig. (Az Orlov s Isztómina az ágyban címűt akár a legendásan szabadszájú Lőwy Árpád is papírra vethette volna.) A szabadság, Oroszhon felemelkedése, a száműzetés, a reménytelenség és a mindent megbocsátó uralkodó is mind előkerül. Szinte regényszerűen, egy szuszra is el lehet olvasni ezeket a rövidebb-hosszabb verseket. A kort, a célzásokat, az eseményeket – amelyek ismerete helyenként szükséges ahhoz, hogy igazán jól szórakozzunk – a fordító alapos jegyzetei mutatják be.
(Alekszandr Puskin: Szabadság árva magvetője, fordította Soproni András, Európa Kiadó, 2022.)
Katafora a kortársaknak
Az irodalom ma szabad, bárhol, bármi megjelenhet – vélik sokan, miközben azt kényszerülünk látni, hogy a valódi, minőségi irodalom egy része mind nehezebben jut el az olvasókhoz. Van ebben világjelenség is, annyi minden vonja el a figyelmünket ma már a versektől, novelláktól, regényektől. Aztán a hagyományos könyv előállítása mind drágább, ráadásul a terjesztési csatornák sem kedveznek a relatíve kis példányszámban megjelenő, sokszor kísérletező irodalomnak. És akkor még nem beszéltünk arról a kultúrpolitikai nyomulásról, amely ideológiai alapon próbálja meg befolyásolni, mit olvassunk. Lehet, hogy valami vacak, giccs, hazug, de „a szerző legalább a mi emberünk” kiadói gyakorlat alapján sok megismerésre érdemes alkotó kimaradhat a megjelenési lehetőségekből.
És akkor jön egy ambiciózus új honlap, amely a mögötte álló alapítvánnyal arra vállalkozik, hogy méltó publikációs felületet adjon azoknak, akik a kortárs irodalomból megérdemlik ezt – minőséget, jót, olvasnivalót, becsületeset nyújtanak, ami nem is olyan egyszerű. Az oldalon az alkotások szépen szaporodnak. Kiss Judit Ágnes vagy Sajó László írásai jelzik a jó irányt, ahogy Kerényi Kata édesapjáról szóló, enigmatikus és szívbemarkolóan őszinte verse is ok arra, hogy hétről hétre visszakattintsunk ide valami igazán jóra – ami akár két megálló között, a telefonodon keresztül is a miénk lehet.
(katafora.hu – kiadja a Katafora Alapítvány)
D. J.
